Dtum
Login with Facebookk
1935 | Július

Szenzációs Európa rekorddal győzött a magyar staféta

A pontversenyben 23:21 arányban vertük meg a német úszógárdát

A Magyar Úszó Szövetség rendezésében lebonyolított német-magyar úszóverseny, amely a két ország úszóinak legjavát állította starthoz, gyönyörű vasárnapot szerzett az úszósport híveinek.

Már jóval fél 5 óra előtt hatalmas tömegek lepték el a Császár-fürdő uszodája előtti parkot, úgyhogy alig lehetett a bejáratot megközelíteni. A nagy érdeklődés nem csak azt jelenti, hogy más komoly sportesemény nem volt vasárnap, hanem az úszósport híveinek alapos megszaporodását is.

Fél öt után kezdték meg a versenyt Magyarország 1935. évi 100 méteres ifjúsági hölgy gyorsúszó bajnokságával. 1.Harsányi Vera (KISOK) 1:18.2 2. Polgár Eta (UTE) 3. Lovák Margit (BSE).

Ezután kerül sor Magyarország 1935. évi 200 méteres ifjúsági hölgy mellúszó bajnoksága:
1. Hideg Kató (KISOK) 3:16.2 mp.-es idővel szerezte meg. 2. Nagy Erzsébet (Orosházai Úszó Egyesület). 3. Jávor Magda (MUE) lett.

Megérkezik a kormányzó


5 óra 10 perckor megérkezett nagybányai Horty Miklós, Magyarország kormányzója feleségével és kíséretével. Felcsendült a magyar himnusz és a kormányzó a közönség lelkes ünneplése mellett elfoglalta helyét a díszpáholyban.

Ezután felvonult a német és a magyar úszócsapat. a magyar úszókat nagybányai ifj. Horthy Miklós, a Magyar Úszó Szövetség elnöke személyesen vezette a német csapat Hax szövetségi elnök vezérlete alatt vonult fel. A két csapat egymással szemben felállt, majd felhangzott a Deutschlandlied és a Horst Wesel dal, utána pedig a magyar himnusz.

Ifjabb Horthy Miklós üdvözlő szavaira Hax német úszószövetségi elnök válaszolt, majd a német úszók háromszori hurrát kiáltottak a magyar csapatra.

A díszpáholyban ott volt József kir. herceg és Auguszta kir. Hercegkisasszony, a német szövetség képviseletében, Schnurre követségi tanácsos, a vallás- és közoktatásügyi miniszter képviseletében vitéz Tárczay-Felicides Román min. tanácsos, s a közélet számos kiválósága.

Szenzációs Európa rekord!

A nap legnagyobb szenzációja a 4x200 méteres staféta volt, amelyben a magyar csapat 9:24.8 mp.-es idővel megjavította saját Európa rekordját.

A németek ideje 9:41 mp. volt. A magyar csapat tagjai: Angyal, Csík, Lengyel, Gróf. A magyar csapat mindjárt Angyal kezdésével két méter előnyhöz jutott, amit Csík 10 méterre növel.

A harmadiknak induló Lengyel, a német Nüsskével szemben további 6 méter előnyt szerzett és ezáltal a verseny megnyerése már biztosítva volt. Gróf azonban pompás úszással még behozott néhány métert, úgy, hogy a magyar csapat háromnegyed uszodahosszal verte meg a németeket.

A pompás Európa rekord kihirdetése után a közönség percekig ünnepelte a magyar csapatot. A legjobb időt Csík úszta 2:18.6 mp.-el. A többi részidő: Gróf 2:21 mp. Angyal és Lengyel 2:22.6 mp.

Ezután következett a műugrás, amely biztos német győzelmet ígért. Esser 155.61 ponttal győzött is Hody ellen, aki 147.63 pontot ért el.

A 200 méteres ifjúsági gyorsúszást Maróthy SzUE nyerte 2:26.4 mp.-es idővel. 2. Makláry MAC 3. Török BSE.

A 100 méteres hátuszást a német Schlauch nyerte 1:11.8 másodperces idővel. Bitskey ideje 1:14.2 mp.

A Budapesti kerületi 3x100 m-es hölgy gyorsúszó staféta bajnoki címét egyik csapat sem kapta meg, mert az elért idők nem érik el a standardot. 1. FTC 4:21.4, 2. MUE. 3. BSE.

Az 1500 méteres gyorsúszásban a német Freese győzött 20.59.8 mp.-es idővel, míg Lengyel ideje 21:41.6 mp.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A magyar 4x200 méteres gyorsúszó stféta - Angyal, Csík, Lengyel és Gróf A magyar és a német úszók felsorakoztak
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98