Dtum
Login with Facebookk
1935 | November

Badoglio tábornagy ma veszi át a főparancsnokságot

Párizs, november 10.
Badoglio tábornagy hétfőn érkezik meg az afrikai háború olasz főhadiszállására. Asmarába, ahol találkozik De Bono tábornaggyal, akitől a parancsnokságot átveszi.


A főparancsnokság átvétele nehéz helyzetben történik, mert ma a terep – és az utánszállítás nehézségei, az európaiak számára veszélyes klima mellett – az olasz haderő a már felszerelt és összpontosított abesszín túlerővel áll szemben. Eddigi hireink szerint a további hadműveleteket támadó szellem fogja áthatni és az új fővezér egyes oszlopok villámgyors előtörésével remél sikert elérni.


Az időt rabló és fáradtságos útépítési munkálatok helyett a csapatokat csak teve- és öszvérkaravánok fogják követni. Ezen hadműveleti tervnek az északi és keleti fronton az lesz a következménye, hogy az utak hiánya miatt a tüzérség és a tankok nehezen haladhatnak csak előre, sőt még a repülők sem fognak az erdős és hegyes vidéken nagyobb hatást elérni. Egyedül a déli front az, ahol e hadműveleti terv elé a terepviszonyok kevés nehézséget támasztanak. Ennélfogva nincs kizárva a lehetősége annak, hogy Badogio tábornagy a hadműveletek súlypontját a déli frontra helyezi át.


Az abesszínek is – úgylátszik – már belátták a déli front nagy jelentőségét, mert a császár maga kijelentette, hogy egy vesztett csata délen Abesszínia végét jelenti. Itt jegyezzük meg, hogy a fronton eddig csak előcsatározások folytak és az első nagyobb összecsapás Dogga Bur vidékén várható, ahol Vehib pasa építette ki az abesszínek modern hadállásait. Vasárnap az abesszín hadvezetőség lefújta az északi fronton tervezett nagy ellentámadást és elrendelte, hogy csak az olasz utánszállítási vonalak nyugtalanítására kell szorítkozni. Az olasz déli front megerősítése a nagy távolságok és a csapat eltolási nehézségek miatt főképpen az anyaországból időközben beérkezett erők által lehetséges.

 

Vasárnap indult el Nápolyból a Tevere fasiszta hadosztály és Milánóból a külföldön élő olasz hadiönkéntesek első légiója. Ebből is látható, hogy Olaszország komoly erőfeszítéseket tesz.

Szárazajtai Incze Kálmán ny. vezérkari ezredes

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Akik közé érkezik Badoglio Badoglio tábornagy Abesszín mesterlövész. A mesterlövészek a gerillaháború legfőbb támaszai Az abesszín légelhárító ágyú olasz gépek megjelenésére vár
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98