Dtum
Login with Facebookk
1936 | December

VIII. Edward lemondással fenyegetőzik

London, december 13.

Munkatársunk azt az információt kapta, hogy VIII. Edward új törvényjavaslatot követelt, amely lehetővé tenné Mrs. Simpsonnal való házasságát. VIII. Edward kijelentette, hogy ő nem akarja királynévá koronáztatni Mrs. Simpsont és azt sem kívánja, hogy születendő gyermeke az angol trón várományosa legyen.


VIII. Edward rádióbeszéddel akart a királyság és a dominiumok népéhez fordulni, hogy a közvetlen szó erejével győzze meg őket és hajlítsa maga felé a meggyőződésüket.


A kormány azonban idejében meg tudta a király tervét és Baldwin azzal vágott elébe a király titkos tervének, hogy felkereste és megmagyarázta VIII. Edwardnak, hogy morgantikus házasságot az angol alkotmány nem ismer.


Az a hölgy, akit a világbirodalom koronájának viselője feleségül vesz, királyné és születendő első gyermeke a trón várományosa.

Baldwin bejelenti a kormánynak a király lemondási szándékát

A rendkívüli minisztertanács ülésezése alatt megbízható politikai körökben az a hír terjedt el, hogy Baldwin miniszterelnök a minisztertanácson bejelentette az uralkodó lemondási szándékát és közölte, hogy az uralkodó üzenetét az alsóház hétfői ülésében olvassa fel.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
VIII. Edward, amikor először lépte át a parlament küszöbét, mélyan meghajolva, fajadonfőtt megy be az ülésterembe VI. György, az új király, családjával
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98