Dtum
Login with Facebookk
1936 | Február

A MAC és a HTVK küzdelme a kardvívó csapatbajnokságért

Az I. osztályú kardcsapatbajnoki verseny selejtező mérkőzéseit vasárnap délelőtt vívták a Műegyetem aulájában nagyszámú közönség előtt. A selejtező mérkőzéseken mind a nyolc I. osztályú egyesület indult, s a mérkőzéseket két csoportban bonyolították le.

Az első csoportból a HTVK és a BEAC, a II. csoportból a MAC és az UTE csapata került a döntőbe. Az UTE nagy meglepetésre kiszorította a RAC csapatát a döntőből.

A döntőre vasárnap délután 5 óra után került a sor. Nagy érdeklődés mellett kezdődött a döntő első fordulója. Az aulájában a HTVK 10:6 arányban győzött a BEAC ellen, ugyanakkor az alagsorban lévő vívóteremben a MAC 13:3 arányban verte az UTE-t.

Később a HTVK 13:3 arányban győzött az UTE ellen. Igen izgalmas volt a MAC – BEAC mérkőzés, amelyet a MAC nyert meg 9:7 arányban. A BEAC az utolsó asszót feladta. Ezután kezdődött a döntőjelentőségű mérkőzés a MAC és a HTVK csapatai között.

Lapzártakor a MAC mérkőzik a HTVK-val Magyarország kardcsapatbajnokságért. Rendkívül izgalmas a döntő. A MAC csapata 6:3-ra vezet. Szilasi, a MAC most feltűnt fiatal vívója 5:3-ra legyőzte Kovácsot. Érdekes asszó volt Gerevich és Maszlay között.

A meccset 5:3-ra nyerte Gerevich. Ez annyira kifárasztotta Gerevichet, hogy a következő meccsén 5:1-re kikapott Berczellytől. A késő éjjeli órákban várják a mérkőzés végét. A bajnok tehát a MAC vagy a HTVK csapata lesz.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98