Dtum
Login with Facebookk
HIRDETÉS
1936 | Március

Bajcsy-Zsilinszky Endre a kormány három éves munkájáról

Vasárnap a nemzeti radikális párt országos intézőbizottsága ülést tartott Bajcsy-Zsilinszky Endre elnöklete alatt.


- A választásnak – mondotta Bajcsy-Zsilinszky – pártommal együtt nekimentem, mert azt hittem, hogy Gömbös tiszta választást enged. Csalódtunk! Bethlen is kemény választások elé állított, akkor is működött a hideg terror és a hatóságok akkor is kiszolgálták a kormánypártot, de arra a mérhetetlen durvaságra, amellyel a Gömbös-kormány elnyomott és kiirtott minden neki nem tetsző politikust, nem számíthattam.


Útjában voltam a gömbösi külpolitikának, az események azonban bennünket igazolnak. A Gömbös-kormány három év alatt semmit sem hozott!


Most azért beszél csak telepítésről, mert nem akar birtokreformot, pedig komoly birtokreform nélkül nem lehet telepítést csinálni. Mi nemcsak a mai fél alkotmányosságot akarjuk védeni, hanem hirdetjük, hogy előre kell menni a teljes parlamentarizmus és demokrácia felé. Szemben állunk a kormánnyal a külpolitikai irány tekintetében is, mert az egyoldalú németbarát külpolitikával szemben a magyar történelemnek megfelelő dunavölgyi külpolitikát követelünk.


A gyűlés napirendje előtt Juhász Nagy Sándor (Debrecen) szólalt fel és felhívta a megjelenteket arra, hogy rendületlenül tartsanak ki a Nemzeti Radikális Párt és vezére mellett, mert a pártra és Bajcsy-Zsilinszky Endrére égető szüksége lesz még ennek az országnak.

 

A napirendhez többen szóltak hozzá, majd az intézőbizottság határozati javaslatot fogadott el, amely szerint a nemzeti radikális párt a Gömbös-kormánnyal szemben határozott és tántoríthatatlan ellenzéki állásponton marad.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


HIRDETÉS
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Lehet-e háború Oroszországgal? Lehet-e háború Oroszországgal?
A legutóbbi napokban megtörtént az a fordulat, a mely ennek a...
Játékszabályváltozás nem igen lesz az idén sem Játékszabályváltozás nem igen lesz az idén sem
Az angol szövetség juniusi közgyülésén fogják tárgyalni Walesnak azt...
Velencében ismét megerősödik az olasz-magyar-osztrák barátság Velencében ismét megerősödik az olasz-magyar-osztrák barátság
Vasárnap délelőtt, úgy látszik, döntő fordulat állott be a velencei...
Amikor az autoelgázolást előre bejelentik Amikor az autoelgázolást előre bejelentik
Az ezer színben tarkálló Andrássy-úti korzón vasárnao délben a...
Tóth Árpád: Október Tóth Árpád: Október
A levegő hideg, kék és merev S sziszegve metszi éles cirpelés Mint...
Augusztus 2-án tárgyalják Berend Béla főrabbi bűnügyét Augusztus 2-án tárgyalják Berend Béla főrabbi bűnügyét
A népügyészség egyik legrégibb foglyának, Berend Béla dr. szigetvári...
Kettős vereséget szenvedett a Tátrában a BKE Kettős vereséget szenvedett a Tátrában a BKE
A győzelmes bandy bajnokság után kevesebb siker jutott osztályrészül...
A varrógéprendelés ne legyen mindenki üzlete A varrógéprendelés ne legyen mindenki üzlete
Több pozsonyi varrógépkereskedő és mechanikus kérte, hogy a varrógép...
Petelei István  - 1852-1910 Petelei István - 1852-1910
Szűk mederben lefolyt, de mély és tartalmas élet ért véget Petelei...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98