Dtum
Login with Facebookk
1936 | November

Kompromisszummal oldják meg a tűzifabehozatal kérdését

A tűzifabehozatal szabályozásakor az import kizárólagos jogát tudvalevőleg egy konzorcium kapta meg, amely egyrészt bizonyos minimális árakat biztosított a hazai erdőtulajdonosoknak s ezzel a racionális és tervszerű kitermelést lehetővé tette, másrészt maximális áron hozhatta be a külföldi tűzifát, ami a közönség megterhelése nélkül, a két üzletág költségeinek és jövedelmének kiegyenlítődésével a faárak egyenletes szabályozását tette lehetővé. A konzorciumnak adott behozatali jog ez évben lejár s meghosszabbítás előtt a kulisszák mögött meglehetősen éles verseny indult meg a tűzifabehozatal előjogáért.

Az erdőtulajdonosok a tűzifabehozatal jogát
a maguk részére igyekeztek megszerezni s a kormányban meg is volt a hajlandóság a termelők szövetségének kezére adni az egész tűzifaüzletet, azonban tekintetbe kellett venni, hogy a behozatal lebonyolítása és az importált tűzifa elosztása jól begyakorlott és szakértő szervezetet követel meg, mert különben a tüzelési idény beálltával könnyen áruhiány s az ezzel kapcsolatos drágaság állhatna be. Hetekig tartó tárgyalások után, mint értesülünk, a két érdekeltség, az eddigi konzorcium és az erdőtulajdonosok között kiegyenlítő megállapodás jött létre.

E megállapodás részletei még nincsenek lefektetve,
csak annyi bizonyos, hogy a jövőben egy kettős csoport, az eddigi érdekeltség, valamint az erdőbirtokosok alkalmi szövetkezése fogja a magyar tűzifaszükségletnek a hazai termeléssel nem fedezett részét ellátni. A részletekre vonatkozó tárgyalások most vannak folyamatban, de előrelátható, hogy e hó végéig minden részletkérdést tisztáznak s Darányi miniszterelnök római útjáról való hazatérése után terjesztik a kész tervezetet a miniszterelnök elé. A miniszterelnököt illeti meg ugyanis úgyis mint földművelésügyi minisztert ebben a fontos kérdésben a döntő szó.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98