Dtum
Login with Facebookk
1936 | November

A döntő győzelmek titka

A sikerekben gazdag olasz hadjárat szerte a világon újból életre keltette az embereknek azt a csoportját, amelyet nálunk „kávéházi Konrád” néven ismerünk. A világ minden sarkában ismét vitatkozó csoportok álltak össze és megbeszélték a hadjárat minden apró mozzanatait.

Bebizonyították, hogy csak az olaszok győzhetnek, aztán egy merész fordulattal azt is, hogy csak az abesszinek felé int a győzelem pálmája. Hadtestekkel dobálóztak, a tankok százait dobták a képzelt tűzvonalba, cigarettájuk füstje eszükbe juttatta a modern harci gázat és persze nyomban kiirtották vele a fél világot. Röviden: igen nagy keletje volt az abesszin térképnek és az eddig titokban szunnyadó hadvezéri tehetségek rövid idő alatt fejlődtek ki. Valósággal több volt a vezér, mint a katona.

Csodálatos véletlen vagy talán nagyon is jellemző tünet volt, hogy az egész vita anyagában még csak egy hang is nagyon ritkáit jutott a rádiónak. Tank, repülőgép, gáz, gépfegyver, gyorstüzelő ágyú, kézigránát ... mindenféle fegyver megfordult a vita sodrában, csak éppen a rádió nem.

Igaz viszont; hogy az olasz harctéri jelentések is mélyen hallgattak róla. Egy-egy nagy győzelem alkalmával vissza-visszatérő mondat volt: a repülőgépek szoros együttműködésben a többi fegyvernemmel döntő győzelmet arattak.

De ugyan ki sejtette, hogy emögött lappang a rádió dicsérete. Szoros együttműködés ... ma már egyet jelent a rádió tökéletességével. Csak egy pillantás a mellékelt képre és azonnal szembetűnik a modern repülőrádió remek felszerelése. 300 kilométeres sebességgel száguldhat a gép, azért a kezelőtiszt állandó kapcsolatban marad az állomással lent a földön.

Minden ellenséges csapatmozdulatról azonnal hírt ad, értesítheti még az első vonalban lévő csapatokat is, ha veszély fenyegetné őket. Vehet és adhat parancsokat, senki sem látja és csak az érti, akinek szól. Az egész abesszin hadjárat korántsem vezethetett volna olyan sikerekhez, ha nem lett volna rádió.

Rádió és repülőgép. Ez a két eszköz döntően befolyásolta a modern harcászatot, amelyből ízelítőt kapott az emberiség az afrikai harctereken. A repülő rádió berendezése nem foglal el sok helyet és nem is nehéz.

Számos érdekes és szellemes módszert eszeltek ki arra, hogy minél kisebb térfogatra és súlyra szorítsák a készülék méreteit. Sikerült s ma már az egész repülőgépen ez a legkisebb helyet foglaló szerkezet. A fontosságáról pedig beszélnek az olasz harci sikerek.

Egy modern harci repülőgép rádióberendezése. A kis helyre összeszorított könnyű gépezet köti össze a földdel és képesíti a gépet a gyors munkára. Az állandó kapcsolat zavartalansága a titka az olasz hadi sikereknek Afrikában, ahol a repülőgépek együttműködése a földi hadsereggel mintaszerű.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98