Dtum
Login with Facebookk
1936 | Október

Teljes bizonytalanság a valutapiacon és a külkereskedelemben

A három nyugati aranyvaluta értékcsökkentése óta eltelt hét nem hozott egyelőre se megnyugvást, se kiegyenlítődést, sőt ellenkezőleg, a bizonytalanság és zűrzavar az európai valutapiacon és külkereskedelemben egyelőre nagyobb mint valaha.

Ami a magyar gazdasági életet illeti,
három szomszédunk nem követte a nyugati példát és három kormány, a magyar, az osztrák és a jugoszláv már kijelentette, hogy a pengő, a schilling és a dinár értékcsökkentésére nem kerül sor. Csehországban a helyzet ma megváltozott. A csehkoronát a font értékcsökkentése után kerek számban 16 százalékkal már leértékelték s a cseh kivitel a legutóbbi években emelkedőben is volt.

A cseh ipar versenyképességét
az újabb valutaértékelések közelről fenyegetik, ezért Prága kénytelen volt a csehkoronát a cseh ipar exportképességének fokozása céljából tizenhat százalékkal leértékelni. De a csehkorona értékcsökkentése a magyar gazdasági életben nem jelent lényeges értékeltolódást, mert behozatalunknak csak 4.44, kivitelünknek 3.8 százaléka származik, illetve irányul Csehországba, s ha mezőgazdasági cikkeinkért kevesebbet is kapnánk, de olcsóbban fizetnők meg a Csehországból származó fát és ipari árukat. Külkereskedelmi mérlegünk csehszlovák vonatkozásban az elmult félévben másfélmillió pengő deficittel zárult, úgyhogy a csehkorona értékcsökkenése esetén csökkenni fog a külkereskedelmi mérleg passzív egyenlege is.

Ami a három nyugati államot illeti,
kétségtelen, hogy exportált áruinkért pengőben alacsonyabb árakat érhetünk el, de holland vonatkozásban külkereskedelmi kapcsolatunk passzív s ez a passzivitás a holland forint értékcsökkenése esetén leszállana, ami Svájcot és Franciaországot illeti, a svájci kormány már elrendelte, a francia kormány pedig bejelentette az elsőrendű fontosságú élelmiszerek vámjának a leszállítását, ami azt jelenti, hogy kiviteli lehetőségeink e két országban megnövekedhetnek, másrészt amit elveszítünk a csökkent pénzértékben, azt megnyerhetjük a vámon.

Hogyan alakul kivitelünk a három volt aranyvalutás
nyugati ország felé, azt e pillanatban megjósolni még nehéz. Svájccal és Franciaországgal fennálló clearingszerződéseink automatikusan megszűntek, új szerződésekről már folynak a tárgyalások. Hollandiával a közeljövőben megindulnak, s reméljük, hogy az új szerződések eloszlatják azt a nyugtalanságot, amely termelői és külkereskedelmi körökben ma még uralkodik.

Teljesen bizonytalan a helyzet Olaszország felé.

A magyar-olasz áruforgalom majdnem teljesen megbénult, külföldi, igaz, hogy elfogult vélemény szerint az olasz kormány alig kerülheti el a líra értékének a nyugati valutákhoz alkalmazkodását s mivel Rómában még nem döntöttek, a magyar-olasz külkereskedelmi kapcsolatok jövője e percben teljesen homályban van. Reméljük azonban, hogy a meleg barátság, amely Olaszország és Magyarország között fennáll, meggyorsítja a tárgyalásokat s lehetővé teszi a forgalom megszakításának a lehető legrövidebb időre való korlátozását.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98