Dtum
Login with Facebookk
1936 | Október

Ciano gróf elmondja miről tárgyalt négy napig Hitlerrel és Neurath-tal

München, október 25.
Ciano gróf olasz külügyminiszter vasárnap délelőtt repülőgépen elutazott Münchenből. Elutazása előtt fogadta a Vier Jahreszeiten-szállodában a német és az olasz sajtó képviselőit, akiknek a következő hivatalos jelentést adták át:
Ciano gróf németországi látogatása során megvitatták a nagyobb jelentőségű, függőben lévő politikai, gazdasági és szociális kérdéseket, amelyek a két országot közvetlenül érintik. A megbeszélések  baráti szivélyesség légkörében folytak le. Mindkét részről megelégedéssel állapították meg a felfogások azonosságát és a két kormány szándékát, hogy közös tevékenységgel akarják előbbre vinni az általános béke és felépítés művét. A két kormány elhatározta, hogy e törekvések végrehajtása céljából érintkezésben marad egymással.


Ciano külügyminiszter a szűkszavú hivatalos jelentést a következő nyilatkozattal egészítette ki:
- Megvizsgáltuk a népszövetségi probléma különböző oldalait és kormányaink úgy, mint a multban, igyekeznek majd a jövőben is ezen a téren szoros baráti együttműködésben maradni.


A Duna-medence problémáját a római jegyzőkönyvek és a június 11-i német-osztrák egyezmény szellemében vizsgáltuk meg és kölcsönös megelégedésünkre megállapítottunk, hogy a megegyezésből Ausztria javára már eddig is gyakorlati és pozitív előnyök mutatkoztak. A két kormány a Duna-medencét érintő kérdéseket a baráti együttműködés szellemében kívánja közelebb hozni a megoldáshoz.


Franco tábornok nemzeti kormánya megállapításaink szerint a spanyol nép szilárd akaratának kifejezője és e kormánynak sikerült Spanyolország legnagyobb részén a rendet és a polgári fegyelmet helyreállítani, ellentétben azzal az anarchikus állapottal, amely ezelőtt ezeken a területeken uralkodott.


A semlegesség elvének megfelelően teljesítjük az általunk vállalt nemzetközi kötelezettségeket.


Az európai társadalmat fenyegető komoly veszedelmekkel szemben Hitler vezér és kancellár. Neurath báró és én az olasz és német nép szilárd elhatározását állapíthattuk meg, amely arra irányult, hogy minden erőfeszítéssel megvédelmezzük az európai civilizáció szent örökségét s a nagy eszméket, amelyek a család és nemzet alapjain nyugosznak.


Róma, október 25.
Ciano gróf vasárnap délután 1 óra 15 perckor Hassel római német nagykövet társaságában Münchenből jövet repülőgépen Rómába érkezett.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Galeazzo Ciano Franco tábornok  Hitler Adolf Neurath
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98