Dtum
Login with Facebookk
1936 | Október

Röntgen professzor csodálatos felfedezésének negyvenedik évfordulója, a korszakalkotó találmány híre

Röntgennek az első kísérletek után rövidesen sikerült a mellkas belsejéről is felvételeket készíteni, ezt követte a légzőszervek átvilágítása, majd a hólyagok és mirigyek lefényképezése. A Röntgen-tudomány hatalmas léptekkel haladt előre. Még abban az évben Nieder professzornak Münchenben sikerült lefényképeznie a gyomrot; még pedig olymódon, hogy azt bizmutkásával töltötte ki.

Az orvostudomány számára új lehetőségek nyíltak meg és a szenvedő betegeknek ezrei nyertek gyógyulást a felfedezés jóvoltából. Ennek ellenére tudományos körökben sok ellenséges hang hallatszott: Például az előkelő és magas színvonalú londoni tudományos folyóirat The Electrician két cikkben is erélyesen kikelt a találmány alkalmazása ellen, hangoztatva, hogy „senki sem csináltat szívesen olyan fényképet, amelyen csak a csontváza látható.”

Ez a felháborodás abból a téveszméből eredt, amely egyébként a közönség körében is elterjedt, tudniillik, hogy a röntgenfelvétel lényegében azonos a fényképezéssel, azzal a különbséggel, hogy azon csak a test belsejében lévő szervek és csontváz látható.

Érdekes és egyúttal jellemző az akkori idők hírszolgáltatására, hogy a korszakalkotó találmány híre csak január 9-én, tehát a nyilvánosságrahozatal után három nappal jelent meg a Würzburger General-Anzeigerben, annak ellenére, hogy már január 6-án egy londoni távirat világgá kürtölte a szenzációt a következő szavakkal:

,,Az olasz-abesszín háborús lárma (Menelik császár idejében is háborút folytattak az olaszok Abesszínia ellen) ne vonja el figyelmünket egy nagyszerű felfedezésről, a tudománynak egy csodálatos diadaláról. Bécsből jelentik, hogy Routgen professzor (tévedés folytán került Röntgen neve elferdülve az első híradásokba), a würzburgi egyelem tanára felfedezett egy olyan sugarat, amely keresztülhatol fán, húson vagy bármiféle szerves vagy szervetlen anyagon. A professzornak sikerült saját kezét lefényképeznie olymódon, hogy a fényképen láthatók voltak csontjai.”

Érdemes feljegyezni meg az utókor számára, hogy a híradáshoz több amerikai lap szerkesztője mentegetőzve hozzáfűzte, hogy a híradás a tengerentúlról ered és így annak valószínűségéért semmiféle felelősséget nem vállal.

(folyt. köv.)

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Röntgen laboratóriuma Röntgen kép Mellkas Röntgen-fotoja
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
BKE I. – BKE II. 5:2 (3:1) BKE I. – BKE II. 5:2 (3:1)
A nagyszerű jég hatalmas közönséget vonzott a városligeti pályára,...
Olasz lapok Mussoliniről Olasz lapok Mussoliniről
Az olasz sajtó még mindig részeletesen foglalkozik Mussolininek a...
Dr. Wilson Woodrow, az északamerikai Eyesült Államok leendő uj elnöke. Dr. Wilson Woodrow, az északamerikai Eyesült Államok leendő uj...
Wilsont az első választási aktusnál elnöknek választották,...
A forradalmi fegyelem erőpróbája…. A forradalmi fegyelem erőpróbája….
A felvonulás és a pompásan sikerült gyakorlatok után négyszögbe...
Terjeszkedik az amerikai tőke Terjeszkedik az amerikai tőke
Fantasztikus európai terjeszkedése az amerikai tőkének, amelynek...
Primadonnák vándorlása Primadonnák vándorlása
Amint önök tudják Kosáry Emmy elszerződött a Város Színházhoz, s...
A régi nikkel-pénzek és koronások A régi nikkel-pénzek és koronások
Néhány nappal ezelőtt az a hír járta be a vidéki sajtót, a melyből...
Pesti jazz Pesti jazz
Nem közönséges kávéház. Zenés. Jazz-band játszik a dobogón. A néhai...
A kisipari hitel egyike a legdrágább kölcsönöknek A kisipari hitel egyike a legdrágább kölcsönöknek
A kétségbeesés fekete felhője kiséri a mai iparos-generációt lépten...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98