Dtum
Login with Facebookk
1937 | Április

A horogkeresztes izgatás ellen beszélt Peyer Károly

Budapest, április 5.
A szociáldemokratapárt országos kongresszusa vasárnap kezdődött a vasmunkások székházának dísztermében. Büchler József megnyitó szavai után Peyer Károly beszélt:
- A diktatúra – induljon akár jobbról, akár balról – kíméletlenül tapos végig ellenfelein, sőt fegyvertársain is és a legerőszakosabb eszközökkel tartja fenn hatalmát. A világválság egyik oka, hogy egyes országokban kis politikai csoportok kezében van a hatalom, amelyek nem ismernek alkotmányosságot, népképviselet és nemzetközi vonatkozásban a diktatúrák módszerei az adott szót megfosztották szentségétől.

 

A békére vágyó demokratikus népek ma abban látnak egyetlen biztosítékot, hogy erősek legyenek és ezért fegyverkeznek. A jóléthez és szabadsághoz vezető út azonban egyedül a demokrácia lehet, ezért a magyar szociáldemokratapárt minden diktatúrás törekvést elutasít magától, akár jobb-, akár baloldali legyen.


Büchler József a nyomtatásban már szétosztott pártvezetőségi jelentést ismertette.

 

Csapó Sámuel beszéde után Kovács József a titkos választójog törvénybeiktatását sürgette, mert ezt a szélsőségek uralomrajutásának ellenszere s követelte a kormánysajtónak juttatott támogatás beszüntetését.


Bányász Ferenc (Mezőberény) elmondotta, hogy az ő községében a legnagyobb egyetértésben éltek a magyarok, németek, románok és a tótok, amíg nem jött egy németországi agitátoriskolát végzett egyén és nem kezdte meg a maga esztelen izgatását.

 

Blau, Rónai Sándor (Miskolc), Sebők Imre, Bakasy Lajos (Kispest), Böröndi Pál (Győr), Igaz Mária, Pintér András (Nyíregyháza) beszédei után Lajer Dezső elnök a vitát félbeszakította és a pártgyűlés délután folytatta tanácskozásait Farkas István képviselő elnöklete alatt, Büchler József válaszolt a felszólalásokra és ezután a kongresszus a pártvezetőségnek a felmentvényt egyhangúlag megadta. A bel- és külpolitikai helyzetről meginduló vita első szónoka Peyer Károly volt.


- A Gömbös-kormány uralma alatt, - mondotta – olyan erők szabadultak fel, amelyek a vezér halálával sem akarnak meghalni. Ez az irányzat álhazafias jelszavakba burkolózva kifejezetten a horogkereszt irányában tájékozódik. Célszerű volna megvizsgálni annak a sajtónak anyagi forrásait, amely hivatalosan mint kormánysajtó szerepel, holott a horogkeresztnek csinál Magyarországon propagandát.

 

Ne értékeljük túl azonban ezt a mozgalmat, amely csak addig él, amíg az anyagi eszközök rendelkezésére állanak. Ezidő szerint a horogkeresztesség foglalkozás olyan intellektuellek számára, akik az egyetemen tanulták meg a szakmájukat, mert előadások helyett verekedtek.

 

Komoly tünetek vannak arra, hogy a régi „átkos Bécsnél” távolabbról – Berlinből – igyekeznek Magyarországra befolyást gyakorolni.


A titkos választójogról szólva, kijelentette Peyer, hogy ne keressenek különböző kibuvókat, korrektivumokat, mert a magyar nép politikailag érett a maga sorsának intézésére.

 

Kéthly Anna, Buchinger Manó és Nagy István (Mezőkövesd) szólalt fel, Kertész Miklós végül a szellemi munkásság sorskérdéseit ismertette.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Peyer Károly Farkas István Büchler József
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98