Dtum
Login with Facebookk
1937 | Február

Szigeti nyerte a bajnokok tornáját az UTE fedettpálya-versenyén

Az UTE nemzetközi fedettpálya teniszversenyének második napján zsúfolásig megtelt a Tungsram Kultúrház. Az előcsarnokban valóságos nyelvzavar fogadja az érkezőket: osztrákok, olaszok, csehszlovákok várják a versenyek megkezdését. A Tungsram-ház előtt sorakozó autókon is külföldi rendszámok. A teniszsport minden előkelősége ott volt.

A 13 éves Salgó György és Katona Zoltán bemutató mérkőzésével kezdődik a verseny. Salgó 9:7 arányban győz.

Utánuk az első nap vesztesei. Hocht és Palmieri állnak fel három szettre. Hocht 6:4, 6:3, 6:3 arányban győz. Majd Róna, a válogatott jéghokki-csapat tagja játszik bemutató mérkőzést Csikóssal. 7:5 arányban Róna győz, aki nemcsak jéghokkizónak, hanem teniszezőnek is kitűnő.

Fotoriporterek sortüzében vonul a pályára a két szombati győztes: Szigeti és Metaxa. Maratoni mérkőzést vívnak. 0:1, 1:1. Fej-fej mellett haladnak: 7:7, 7:8, 8:8. egészen 11:11-ig.

Itt lankadni kezd az iram, már süvítenek olyan erősen a labdák és nem mozognak olyan villámgyorsan a játékosok. Szigeti végül is 13:11 arányban nyeri meg az első szettet.

Megszakítás nélkül folytatják tovább. A második szett már simább, Szigeti vezet 1:0-ra, majd 2:0, 2:1, 3:1, 3:2, 4:2, 4:3, 5:4, 6:4 arányban megnyeri ezt a szettet is.

A harmadik szett döntőfontosságú. Ha Szigeti győz, megnyeri a mérkőzést, ha az osztrák győz újabb szettet kell játszani. Magyar szempontból jól kezdődik a harmadik szett: Szigeti 2:0-ra, majd 3:1-re vezet. Később az osztrák feljön és kiegyenlít 3:3-ra, végül pedig 6:4-re megnyeri a szettet.

Tíz perc szünet következik, amelyet a játékosok jól kihasználnak, felfrissítik magukat, mert az előző három szett alaposan kikészítette őket. Halálos csendben állnak fel a döntő negyedik szettre. Az első gém Metaxáé: 1:0. Majd Szigeti állóképessége mindjobban érvényre jut a lankadó Metaxával szemben: 2:1.

Metaxának még jut ereje a kiegyenlítésre. 2:2. Innen kezdve azonban állandóan vezet Szigeti: 3:2, 4:2, 4:3, 5:3, 5:4, végül is 6:4 arányban megnyeri az utolsó szettet és ezzel a mérkőzést. Szigeti tehát a bajnokok tornájának győztese lett.

Aschner Lipót, az UTE elnöke, akinek áldozatkészsége hozta létre a nagy versenyt, szép beszéd kíséretében osztotta ki a díjakat.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98