Dtum
Login with Facebookk
1937 | Január

A Magyar Nemzeti Bank osztaléka

A Magyar Nemzeti Bank főtanácsa kedden tartott ülésében dr. Baranyai Lipót vezérigazgató előterjesztése alapján jóváhagyta a bank mérlegét, valamint nyereség- és veszteségszámláját, amelyek szerint az 1936. évi tiszta jövedelme 2,609.409 pengő. A főtanács elhatározta, hogy a tiszta jövedelem csökkenésére tekintettel a tavalyinál fél százalékkal kisebb, azaz hat és fél százalékos osztalék (részvényenként 7 pengő 53 fillér) kifizetését fogja a február 1-én tartandó közgyülésnek javaslatba hozni.

Imrédy Béla elnök
az osztalékmegállapítási javaslattal kapcsolatban kitért az osztalékpolitika általános kérdéseire és kifejezésre juttatta azt a nézetét, hogy a hitelszervezet további megszilárdulásához füződő érdekekre való tekintettel kivánatosnak tartja, hogy az osztalékpolitikában az eddig tanusított egészséges mérséklet maradjon továbbra is irányadó és a pénzintézetek üzleti eredményeiket az osztalék emelésének mellőzésével a belső megerősödés céljaira használják fel.

Bizonyos, hogy Imrédy Béla megállapítása
pénzintézeteink osztalékpolitikájában mérvadó lesz s így bankjaink – bár üzleteredményeik lehetővé tehetnék – a mult évi osztalékpolitikájukon nem fognak változtatni.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98