Dtum
Login with Facebookk
1938 | Augusztus

Elfogták az Erzsébetvárosi Színház furfangos betörőjét

Elfogták az Erzsébetvárosi Színház furfangos betörőjét – egy 14 éves kisfiút!

Vasárnap egy 14 éves fiút kísértek végig a főkapitányság folyosóján. Az Erzsébetvárosi Színház kézrekerült betörője volt, akit egy hete kerestek már.

 

Egy héttel ezelőtt az Erzsébetvárosi Színház személyzete feltörve találta a színház pénztárának jegyszekrényét. A detektívek kinyomozták, hogy a furfangos tolvaj a kerítésen mászott át, fölkúszott a zsinórpadlásra és onnan a színpadra ereszkedve jutott el a pénztárhoz. A pénztár csapóablakán bemászott és kutatni kezdett. A falban beépített vasdobozt talált, mely lakattal volt lezárva. A betörő sem a vasdoboz fedelét felfeszíteni, sem a lakatot kinyitni nem tudta, azért kivéste a falat a vasdoboz alatt s a résen át jutott a dobozban elhelyezet jegyekhez.

 

A személyzet, mikor fölfedezte a betörést, megállapította a jegyek számát és a következő napokban figyelték, hogy ki jelentkezik a lopott jegyekkel a színház jegyszedőnél. A következő napokon egyre többen jöttek lopott jegyekkel és a detektívek kérdésére részben az válaszolták, hogy a jegyeket az uccán találták, részben azt, hogy egy 14 éves kisfiútól vették. A detektívek a fiút, akiben a pénztártolvajt sejtették, napokon át hiába keresték.

 

Később a kihallgatás során a személyzet elmondotta, hogy a színház környékén újabban jegyűzérek garázdálkodnak. A detektívek ezeket kezdték keresni s a jegyűzérek bevallották, hogy az utóbbi időben a jegyeket színházépület mellett árusító gyümölcsárus 14 éves kisfiával vásároltatták, mert őket a személyzet már ismeri. A gyümölcskereskedő fiát lakásán nem találták és apja azt vallotta, hogy a fiú öt nappal ezelőtt eltűnt és ma érkezett meg – a Balatonról, ahol az eladott jegyekért kapott pénzből mulatott.

A rendőrség őrizetbe vette.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Film a Napról Film a Napról
Robert McMath, Michigan állam egyetemének csillagászati professzora...
Nagy küzdelem Budapest és Debrecen között a tornászhegemóniáért Nagy küzdelem Budapest és Debrecen között a...
Vasárnap délután a Nemzeti Torna Egylet csarnokában került...
A négy százalékkal kamatozó állami nyereménykölcsön: az utóbbi évek legjobb üzleti befektetése A négy százalékkal kamatozó állami nyereménykölcsön: az utóbbi évek...
100 millió pengős összegben bocsátja ki a kormány az Erdélyi...
Detektivek Detektivek
A bűnügyi nyomozásokban járatlan nagyközönségnek, a mely egyes...
A memeli telefon-kezelő nők A memeli telefon-kezelő nők
A memeli telefonhivatal női alkalmazottjai szép példáját adták a hősi...
A Paléologue-jegyzék - hamisitvány A Paléologue-jegyzék - hamisitvány
A francia külügyminiszterium napirendre tért az ugynevezett...
Primo de Rivera megszavaztatja a tisztikart Primo de Rivera megszavaztatja a tisztikart
Az Agence Radio madridi jelentése szerint Primo de Rivera szenzációs...
Középiskolai tanulók uszóversenye Középiskolai tanulók uszóversenye
A fővárosi községi főreál- és polgári iskolák uszótanfolyamának...
Veszedelmes tiketcsaló bandát lepleztek le vasárnap az ügetőn Veszedelmes tiketcsaló bandát lepleztek le vasárnap az ügetőn
Vasárnap délután az ügetőpályán, a harmadik futam után nagy tömeg...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98