Dtum
Login with Facebookk
1938 | Augusztus

Ferencváros – Juventus 2:0 (0:0)

A Ferencváros másfélóráig tartó vad csatában beverekedte magát a Középeurópai Kupa döntőjébe

Vasárnap délután 35.000 néző előtt olyan sportesemény játszódott le az üllői-úti sporttelepen, amilyenhez hasonló magyar pályán alig fordult elő. A nyári vasárnapon a közönség otthagyta a strandokat, autókon, villamoson valósággal megostromolta az üllői úti stadiont, ahol a Ferencváros és a torinói Juventus második Középeurópai Kupa döntő mérkőzését rendezték.

Az első meccsen a Ferencváros 3:2 arányban kikapott, ezt a hátrányt kellett most behoznia a magyar csapatnak, hogy bekerülhessen a Középeurópai Kupa döntőjébe.

 

Úgy indult ez a mérkőzés, hogy a két csapat találkozása a torinói mérkőzéshez lesz hasonló, ahol lovagias küzdelmet vívott a két csapat. Az első negyedóra után azonban fokozatosan megváltozott a játék és Vogel a csehszlovák játékvezető minősíthetetlen magatartása miatt eldurvult a mérkőzés.

A Ferencváros kezdte a játékot, Korányi helyett Polgár volt a hátvéd, míg centerfedezetet Sárosi III. Béla játszott. A Ferencváros mindjárt hatalmas ostromba kezdett, egymásután ostromolta a torinóiak kapuját.

Sárosi György dr. minden mozdulatán meglátszott, hogy nagyszerű formában van, hiába vigyáztak négyen is rá, egymásután osztogatta a labdákat, de a helyzetekből mégsem lett gól.

A Juventus elsősorban védekezett és a Foni-Rava világbajnoki hátvédpár mindig el tudta csípni a labdát, sokszor közvetlenül a gól előtt, az utolsó pillanatban.

Ellentámadásoknál Depetrini és Busidoni volt veszélyes. Toldit gólhelyzetben Foni átkarolta és lerántotta a földre, pár perc múlva keményt a tizenhatos vonalon fellökték anélkül, hogy a játékvezető közbelépett volna.

A közönség tomboló biztatása közben támadt a Ferencváros, a lövések azonban vagy a kapufának, vagy a kapusnak pattantak. Az első húsz perc után kezdődik a durvaság Depetrini megrúgta Magdát, ő a játékvezető előtt visszaadta a kölcsönt. A gólnélküli félidő után a közönség erős tüntetést rendezett a játékvezető ellen.

Óriási izgalom közben kezdődött a második félidő. A harmincezer főnyi közönség egy emberként kiáltotta:
- Mindent bele! Mindent bele!

Még mindenki bízik abban, hogy a Ferencváros lesz a döntő egyik résztvevője. A zöld-fehérek rögtön a kezdés után felnyomulnak az olaszok kapuja elé. Az azzurik valamennyien hátrahúzódnak mindössze két csatáruk van elől.


Az ötödik percben az olaszok forróvérű középfedezete. Monti hátulról páros lábbal „beleszáll” Kissbe, aki elterül. Egy perccel később Toldi az áldozat.

 

Toldi is hanyatt vágódik, most már irtózatos hátrány támad, a játékvezető határozatlanul szaladgál egyik játékostól a másikig, majd a határbíróhoz rohan, közben a játékosok között is tumultus támad, miközben a játéktér közül újabb és újabb rendőrosztag sorakozik fel.

Öt perc szünet után nagy nehezen újra megindul a játék, de most már végsőkig feszült, izzó légkörben. A Ferencváros csatárai állandóan ott tanyáznak az olaszok kapuja előtt, a világbajnok olasz hátvédpár csak sorozatos durvaságok árán tudja megvédeni kapuját a góltól.

Az összecsapásoknak szomorú eredménye támad a 44. percben: Sárosi dr.-t, a kitűnően játszó magyar középcsatárt is lerúgják és ettől kezdve csak statisztál a balszélen. Most Toldi lesz a center, Kemény a balösszekötő.

A kapus megrúgja Toldit, az utána fut, hogy visszaadja, eléje áll Rava és beleboxol. Toldi megrúgja Ravát, erre Munti, a dél-amerikai fenegyerek kinyújtott lábbal Toldi hátába talpal, hogy az elterül. Általános pofozkodás keletkezik és a játékvezető senkit nem állít ki, tovább folytatta a bikaviadalt.

A 30. percben a gólhelyzetbe kerülő Táncost Varglien hátulról elgáncsolta, de a játékvezető nem adott tizenegyest. A 31. percben Polgár, átadással az olasz védelem kézzel ütötte vissza, a labda Táncoshoz került, akinek beadását a sérült Sárosi a hálóba helyezte.

A közönség hatalmas üdvrivalgással fogadta a gólt és a Ferencváros most kiegyenlítette a Juventus Torinóban szerzett előnyét 1:0 (3:3)

A Ferencváros most még nagyobb ostromba fogott, az olaszok tovább lökdösnek, gáncsolnak, de ez nem tudta megakadályozni a Ferencvárost abban, hogy a győzelmet megszerezze.

Táncos beadását Toldi kapura fejelte a labda a kapufáról visszapattant és a embergyűrűből kiemelkedett Kemény, aki homlokával a kapu felső sarkába nyomta a labdát. 2:0. (4:3).

Továbbra is a Ferencváros marad fölényben, jó sakkhúzásnak bizonyult, hogy Magda ment hátvédnek és Polgár is centerfedezetet játszott Sárosi III.-mal együtt. A mérkőzés végén 35.000 néző tomboló tapsa ünnepelte a Ferencvárost. A játékosok és a nézők valósággal kimerülve hagyták el az üllői úti arénát.

Mindenki a Ferencváros harci készségét dicsérte és szidták Vogel játékvezetőt, akinek a működése miatt majd, hogy nem botrányba fulladt a Ferencváros-Juventus mérkőzés.

A Ferencváros tehát bejutott a Középeurópai Kupa döntőjébe, ahol szeptemberben a Genova-Slavia győztesével játszik.

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Támadás a Juventus kapuja előtt Rendőrök választják szét a verekedő játékosokat
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98