Dtum
Login with Facebookk
1938 | December

Budapest – Páris 5:3 (1:0)

Páris, december 4.
Budapest válogatott labdarúgó csapata vasárnap 20.000 főnyi közönség előtt 5:3 (1:0) arányban győzött Páris város válogatottjai ellen. A mérkőzést Theunem belga bíró vezette. A játék meglehetős változatos és érdekes volt; a magyar csapat láthatólag kímélte magát, ezért csupán a második félidő első félórájában volt a mérkőzés nívója magas.

A magyar csapatnak több gyenge pontja volt, de így is biztosan győzött a mindvégig lelkesen és veszélyesen támadó francia együttes ellen. Az egész heti esőzés után a pálya talaja mély és sárga volt. A mérkőzést szép, derült időben bonyolították le.

A magyar csapat szünet előtt a következő felállásban játszott: Szabó – Korányi, Bíró – Szalai, Sárosi III. Dudás – Cseh, Sárosi dr., Zsengellér, Toldi, Titkos.

A franciák választottak, ami a szélcsendes időben nem jelentett előnyt, a magyar csapat rögtön támadólag lépett fel. A 4. percben a párisi csapat is támadott. Később a játék változatos volt.

A 13. percben Szabó a franciák támadásánál kifutott kapujából. Frutucso balösszekötő azonban kapu mellé rúgta a labdát. A 37. percben Cseh a jobbszélen lefutott, a labdát beadta, amely Lorents francia hátvéd lábán irányt változtatott és a kapuba perdült: öngól: 1:0.

Szünet után a magyar csapatban Turai középfedezetet játszott, a csatársor összeállítása pedig a következő volt: Titkos, Cseh, Sárosi dr., Toldi, Gyetvay. A magyar csapat ebben a felállításban gólképesebbnek bizonyult, különösen az első félórában vezetett, szebbnél-szebb támadásokat.

A 6. percben Cseh átvágta a labdát Gyetvaynak, akinek beadása Sárosi dr.-hoz jutott, a magyar középcsatár lövésével szemben a francia kapus tehetetlen volt: 2:0. A franciák ellentámadása eredménytelen sarokrúgással végződött. Pár perccel később Sárosi dr. egyéni akcióból újabb gólt rúgott: 3:0. A 13. percben Cseh szép beadását Sárosi dr. értékesítette góllá: 4:0.

A magyar csapat ettől kezdve biztos győzelmének tudatában kissé lefékezett, amit a franciák kihasználtak; a 15. percben Frutucso balösszekötő révén gólhoz is jutottak 4:1. Változatos és izgalmas játék következett. a 27. percben Turai Titkost szöktette, aki szélsebes lefutás után a labdát beadta és a fölhelyezkedő Sárosi dr. a hálóba továbbította: 5:1.

A mérkőzés hátralévő részében a franciák erőteljesen támadnak. A 33. percben Mathe balszélsőjük gólt rúgott: 5:2, a 44. percben pedig Simonyi szintén eredményes volt: 5:3.

A közönségnek a magyar csapat fair és úri játéka nagyon tetszett.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98