Dtum
Login with Facebookk
1938 | Február

Budapest – Páris 1:1 (1:1)

Gyönyörű napsütéses időben került lejátszásra Budapest-Párizs mérkőzés, amelynek vonzerejére jellemző, hogy huszonötezer néző volt kíváncsi a két csapat találkozójára. A díszpáholyban egy aktív és két volt miniszter foglalt helyet.

Ott volt a magyar követség képviseletében Királdy-Lukács követségi tanácsos, valamint a követség több tagja, Párizs városának képviselője, a társadalmi és katonai előkelőségek egész sora. A magyar nemzeti liga képviseletében ott volt Aschner Lipót, a liga elnöke is. Dr. Fodor Henrik, a Nemzeti Liga főtitkára – aki londoni útját megszakítva tartózkodott a francia fővárosban – szintén jelen volt a mérkőzésen.

A mérkőzés

A Leclerqu belga bíró sípjelére a Parc de Prices pályán eredeti összeállításban állott fel Budapest és Párizs város válogatott csapata. A pálya talaja kissé nehéz volt. A magyar csapat bizonytalanul kezdett és teljesen átengedte a teret a franciáknak.

Egymás után gördültek a francia támadások a magyar kapu ellen, de Sziklai a kapuban nagyszerűen védett. A francia balszárny szinte ellenállhatatlan volt. Már a negyedik percben Veinante gyilkos erejű lövését Szikszai nagy bravúrral védi.

Bíró és Korányi állandóan munkában vannak, hogy szereljék a két magyar csatárra megerősített francia támadósort. Moulet az egyébként jól játszó Dudás mellett megszökik, centerez, Couard kapásból továbbítja a labdát, azonban Sziklai reflexmozdulattal kiboxolja.

A magyar csapat nem tud magára találni. A csatársor nem képes a labdát magánál tartani és így egyre több feladat hárul a védelemre. Veinante öt lépésről nagy helyzetet hagy ki.

Vezet a magyar csapat

A 20. percben Titkos Kállai kombinációiból Vincze kapja a labdát, kapura lő, Gonzales védi, de a labda Béky elé pattan, aki lapos lövéssel megszerzi a vezető gólt. A gól után ismét a franciák támadnak és egymásután zúgnak a lövések a magyar kapura.

Diagne, aki egyébként fedezetet játszott, előretör és mintegy húsz méterről hatalmas bombát küld Sziklai kapujára. A magyar kapus kiöklözi a labdát és a rástartoló Moulet a közben földre eső Sziklai fölött a hálóba emeli a labdát (1:1).

Hatalmas magyar fölény

A második félidőben Sziklai helyét Háda foglalja el, míg Béky helyett Zsengellér áll a jobbszélre. Így már jobban megy a játék. Kalmár és Titkos nagyszerűen feljavultak és most már szépen peregnek a magyar támadások.

A francia csapat nem tud kiszabadulni a magyar együttes támadó gyűrűjéből és a francia védelemnek önfeláldozásra van szüksége, hogy megmentse a helyzetet. Kállai, Kalmár, Titkos, Zsengellér bombázzák a francia kaput, de minden hiába, a kapus nagyszerűen véd.

Vinczének van kedvező helyzete, azonban az utolsó pillanatban elcsúszik. Harmincöt percet támadott a magyar csapat, de gólt elérni nem tudott. Hádának is sok dolga akad, azonban pompásan védett minden lövést.

Páris elégedett

A huszonötezer főnyi közönség, amely szemtanúja volt a Budapest-Páris csapata összecsapásának, meg volt elégedve úgy saját együttesének, mint a magyar csapat játékával. Az első félidő teljesen a franciáké volt, de ekkor a magyar védelem sziklaszilárdan állott a lábán és nagyszerűen verte vissza a szűnni nem akaró párisi támadásokat.

Ebben a játékidőben határozottan szerencséje volt a magyar csapatnak, ami egyszersmind azt is jelenti, hogy a párizsiak mellé szegődött a balszerencse. Sziklai a kapuban és a két hátvéd kifogástalan játékot nyújtott. A halfsorban csak Dudás elégítette ki, még két társa szürkén játszott.

A csatársor valamennyi tagja az első félidőben csődöt mondott. Általában a magyar csapatot meglepte a franciák gyors és energikus játékmodora és ettől a meglepetéstől nem tudtak a félidő végéig sem szabadulni. Szerencsére a második félidőben megváltozott a játék képe és a sorozatos, szinte meg nem szűnő magyar támadások rehabilitálták a magyar együttest.

A második félidőben a védelmen kívül dicséret illeti Kalmárt, Titkost és Zsengellért. A franciák részéről a védelem végzett elsőrangú munkát és bizony az ő segítségükre is sokszor sietett a szerencse. A halfsorban Diagne, a nálunk is ismert válogatott játékos volt a legjobb, míg a csatársornak a balszárnya tüntette ki magát, különösen a válogatott Veinante balösszekötő.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98