Dtum
Login with Facebookk
1938 | Február

Eden lemondott

London, február 20.
Eden délután 1 órakor megjelent a miniszterelnökségen, hogy még a három órára kitűzött minisztertanács előtt megbeszélést folytasson Chamberlainnel. Mintegy félórás tanácskozás után visszatért a külügyminisztériumba. Valamivel később két titkárával újra eltávozott a minisztérium épületéből. A Downing-Streeten mintegy száz főnyi tömeg verődött össze és megéljenezte a külügyminisztert.


Politikai körökben híre jár, hogy Eden a miniszterelnökkel folytatott beszélgetés során felajánlotta lemondását, de Chamberlain lebeszélte őt erről a szándékáról. A külügyminiszter-válság híre nagy izgalmat keltett az angol fővárosban és a Downing Streeten, ahol, miután Hitler beszédének szövegét megismerték, összeül az angol minisztertanács.


A miniszterelnökség palotája előtt állandóan óriási tömegek állanak, amelynek soraiban egyre terjed és élénk megütközést kelt az a hír, hogy Eden még a vasárnap folyamán lemondott. A csoportosulás oly nagy, hogy időnkint lovasrendőrök szorítják vissza a tömeget.

 

Eközben együtt ült az egész kabinet és egyrészt az osztrák-német kérdésről, másrészt az angol-olasz viszonyról tárgyalt, de a döntés a késő esti órákig ezekben a nagyjelentőségű kérdésekben még nem történt meg.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Eden távozik hivatalából Utódja az oxfordi tudós Lord Halifax
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98