Dtum
Login with Facebookk
1935 | Március

Az angol külügyminiszter és Eden lord ma befejezik Hitlerrel folytatott tanácskozásukat

London, március 25.
Sir John Simon a croydoni repülőtéren Berlinbe való elutazása előtt a következő kijelentést tette:
Nem hiszem, hogy a berlini látogatás közvetlen eredményeket hozzon, ehhez túlságosan súlyosak a problémák. Egy bizonyos, teljes erővel fogunk küzdeni közös célunkért: a béke fenntartásáért és az emberek közti jóakaratért.

Az angol államférfiakat óriási lelkesedéssel fogadta Berlin
Berlin, március 25.
A német főváros óriási lelkesedéssel fogadta Sir John Simon angol külügyminisztert és Eden lord pecsétőrt, akik vasárnap délután fél 6-kor érkeztek meg a tempelhofi repülőtérre. Hitler kancellár nevében Meixner államtitkár, a birodalmi kormány képviseletében Neurath báró külügyminiszter és Bülow külügyi államtitkár köszöntötték az angol vendégeket, akik az Adlon-szállóban szálltak meg és onnan az angol nagykövetségre mentek. Itt hosszú és beható beszélgetés folyt le Sir John és Neurath külügyminiszter között. A német sajtó a két angol miniszter látogatásának szimbolikus jelentőségét emeli ki és hangsúlyozza, hogy Anglia akadályozta meg, hogy egyes nyugati hatalmak erőszakos intézkedéseket tegyenek Németország ellen.


A Völkische Beobachter azt írjam hogy az angol kormányférfiak nyílt kérdéseire a német kormány ugyanilyen nyilt választ fog adni. A többi lap hangsúlyozza, hogy Németország a maga részéről mindent el fog követni az európai béke biztosítására.


Az angol és német államférfiak tanácskozása hétfőn délelőtt ź 11 órakor kezdődött meg Hitler Adolf kancellár dolgozószobájában. A megbeszélések ź 2-ig tartottak és félórás ebédszünet után délután folytatódtak. Az ebédet Neurath báró birodalmi külügyminiszter adta Sir John Simon és Eden tiszteletére. A hétfői megbeszélések befejezése után rövid hivatalos közleményt adtak ki, amely semmi lényeges dolgot nem tartalmaz. Berlini diplomáciai körökben úgy vélik, hogy a tanácskozások kedden este végetérnek, mert Eden Moszkvába utazik. Sir John Simon a keddi éjszakát még Berlinben tölti és szerda reggel repülőgépen tér vissza az angol fővárosba.


A Reuter-iroda berlini levelezőjének Londonba küldött levelezője szerint a berlini angol-német tárgyalások során igen nehéz lesz a megegyezés a keleti meg nem támadási paktum, a német hadsereg létszáma, valamint az osztrák Anschluss kérdésében. A keleti egyezményt a mai formájában Németország semmi körülmények között sem írja alá, viszont alig tételezhető fel, hogy Hitler kifejezetten lemondana osztrák terveiről.


A német hadsereg létszáma kérdésében kompromisszumos megoldást várnak a gyarmatok visszaadásának ügyében pedig csak a Népszövetség van hivatva dönteni, ez a kérdés tehát csak akkor kerülhet tárgyalásra, ha Németország belépett a Népszövetségbe.

London örül a barátságos fogadtatásnak
London, március 25.
Az angol sajtó rendkívül óvatosan foglalkozik a külügyminiszter berlini útjával és gondosan kerül minden célzást, amely a küszöbön álló tárgyalások eredményét veszélyeztetné. A lapok megelégedéssel jelentik, milyen barátságos fogadtatásban volt része az angol államférfiaknak a német fővárosban, de kiemelik, hogy Sir John Simont kissé zavarba hozta a kirendelt S. S.-különítmény parancsnokának katonás jelentkezése.

Párizs tapsol az olasz mozgósításnak

Párizs, március 25.
A francia lapok nagy bizalmatlansággal tekintenek a berlini tárgyalások elé és attól félnek, hogy a német diplomácia éket kíván verni Franciaország és Anglia közé. A lapok berlini tudósítói szerint a német kormány békülékeny és kész arra, hogy visszatérjen a Népszövetségbe, ha Franciaország a Népszövetség tanácsainak összehívására vonatkozó legutóbbi beadványát visszavonja. A tanácsot egyébként már április 15-ére összehívták.


A Matin kiemeli, hogy megtorló intézkedések csak abban az esetben jöhetnek szóba, ha Németország a stresai határozatokat elutasítja.

 

Pertinax az Echo de Paris-ban azt írja, hogy egységes angol-olasz frontról nem lehet szó, mert Anglia ma már kétségtelenül külön utakon jár.


Annál nagyobb lelkesedéssel üdvözli a francia sajtó Olaszországot, a köztársaság legújabb barátját. Hírek keringenek arról, hogy Franciaország hajlandó Madagaszkár szigetét gyarmatosítási célra 75 millió font vételár ellenében Olaszországnak átengedni. Igen mély és kedvező hatást tett a francia közvéleményre, a legújabb olasz mozgósítás, amelyet a párizsi lapok kizárólag a német veszedelem ellen foganatosított óvóintézkedésnek tekintenek.

A németek engedményekre hajlanak - írja Sauerwein
Párizs, március 25.
A francia sajtó feszült érdeklődéssel, de nem titkolt aggodalommal figyeli a berlini angol-német tárgyalásokat. A lapok nagy része arra számit, hogy a németek bizonyos engedményeket fognak tenni. Sauerwein szerint a német hadsereg létszáma kérdésében hajlandók engedni a németek, továbbá későbbre halasztják a haditengerészet kiépítését és készek megkötni a légügyi egyezményt a légi támadórajok számbeli korlátozásával. Sauerwein szerint Hitler a következőket jelentette ki: „Az új német hadseregre vonatkozó számadatokat egy másik törvény módosíthatja. Ha Flandin lemond a kétéves szolgálati időről én is módosítani fogom a létszámot.”

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Sir John Simon megértkezik Berlinbe. Az autóban mellette Neurath német külügyminiszter ül Simon és Eden lordpecsétőr távozik a berlini angol követségről  Hitler Adolf
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98