Dtum
Login with Facebookk
1938 | Január

Károly román király és Goga miniszterelnök kijelentései

Bukarest, január 2.
Károly király Mihály trónörökös és az udvari méltóságok kísérletében délben fogadta a román kormányt. Goga miniszterelnök beszédében kifejezte a kormány jókívánságait és utalt arra a nagy ragaszkodásra, amellyel az egész ország a korona iránt viseltetik. Károly király válaszában örömét fejezi ki, hogy kormánya kész a mai idők szellemében egyenes úton előrehaladni. A román nemzetnek joga van az élethez, de az élethez való joga nem jelenti semmiképen sem mások elnyomását. Hívő nemzet vagyunk, de egyben mindig engedékenyek is tudunk tenni.

Goga miniszterelnök:
Goga miniszterelnök rádióbeszédében ismertette az új kormány programját, amely a nemzeti gondolatot tartja szem előtt és jelszava: Románia a románoké.


- A nemzet történelmi helyreállításának gondolatát valljuk és földmíveseink helyzetének javítására törekszünk. Hiszünk a nemzetnek a keresztény gondolat jegyében való újjászületésében.


Hiszünk a királyságban, amely fontos alappillére az államnak. Szent feladatunknak tartjuk, hogy a nemzeti élet minden megnyilvánulása magán viselje a román faj vezető szerepének bélyegét. A kormány a mostani országgyűlés felosztása alkalmából mondja el majd programját. A feloszlatásra szükség van, mert az mai összetételében semmiféle alapot sem nyujt a pártok közti együttműködsre és nem nyujt lehetőséget az eredményes munkára.


A román kormány nem kíván semmilyen téren jogfosztással élni, a kisebbségeket sohasem fogjuk üldözni. Sokkal többet küzdöttem a szabadságért, semhogy üldözővé változhatnék.


Mindazok a kisebbségek, amelyek beleilleszkedtek mind gondolatban, mind tettekben az állam keretébe, polgárjogot nyernek és megtarthatják népi jellegüket. A kormány az ország magasabb érdekeit összhangba kívánja hozni a külpolitikával, lehetőleg minden súrlódás és incidens elkerülésével és a ma fennálló baráti szövetségek figyelembevételével.

Titulescu belépett a parasztpártba, amely élesen szembeszáll Gogával

Titulescu táviratot küdlött Manin Gyulának a nemzeti parasztpárt elnökének és ebben a párt tagjai közé való felvételét kérte.


Titulescu belépése a nemzeti parasztpártba azt jelenti, hogy a volt külügyminiszter tevékenyen részt akar venni a nemzeti parasztpártnak Goga fajvédő kormánya elleni mozgalmában.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
II. Károly román király Goga Octávián A Goga-kormány
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98