Dtum
Login with Facebookk
1938 | Június

Vér és rombolás egy rákospalotai lakásban amelynek tulajdonosa Ujpesten öngyilkos lett

Vasárnap reggel hangos sikongatásra lettek figyelmesek a Rákospalota Zápolya ucca 31. számú ház szomszédai. A ház ajtaja előtt, Südi István 30 éves vegyészetigyári alkalmazott lakása küszöbén ájultan találták özv. Altmann Lipótné cselédjét, aki az albérlő Südinek szokott takarítani. Az ajtó előtt fekvő lányt magához térítették, aki elmondta, hogy valami borzalmas dolog történhetett a szobában.

A házfelügyelő rendőrért szaladt, aki felnyittatta a belülről bezárt ajtót. A szobában nagy dulakodás nyomai látszottak: a székek felborítva, az asztal összetört lábakkal hevert a fal mellett és a vetetlen ágyon, a padlón hatalmas vértócsák voltak.

A mosdó előtt összetört kancsó cserepei között a földön véres kés hevert. Rendőri bizottság szállt ki, amely ki akarta hallgatni özvegy Altmann Lipótnét, de nem találták. A szomszéd házmester fia azt vallotta, hogy látta Südi Istvánt kora reggel a házból kimenni nyugodt léptekkel és szemmel láthatólag semmi külsérelmi nyom nem volt rajta. A detektívek később Altmannét is megtalálták egyik ismerősénél.

Szombaton éjjel a nagy hőségtől nem tudtam aludni és tisztán hallottam, hogy úgy két óra felé hazajött a lakóm, de nem egyedül – beszélte az idős asszony. – Féltem, mert úgy tudtam, hogy Südit a vegyészeti gyár állítólag lopásért följelentette és a rendőrségen már több ízben ki is hallgatták. Hajnalfelé zajt és zörgést hallottam a nyitott ablakon keresztül. Reggel hétkor nem birtam tovább az izgalmat, felkeltem és elmentem hazulról…

Közben az újpesti kapitányság telefonértesítést kapott a Rókus-kórházból, hogy Ujpest határából beszállítottak egy férfit, aki padon ülve, felvágta karján az ereket és nagymennyiségű aszpirinnel is megmérgezte magát.

Az illető Südi István 30 éves vegyészetigyári alkalmazott. Ezek után tisztázásra szorul, ki volt Südi Istvánnál az éjszaka és honnan ered a hatalmas vértócsa, amelyet a lakásán találtak.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98