A kormány tudvalevőleg rendeletet adott ki az árak ellenőrzésére vonatkozóan és kormánybiztost nevezett ki, aki szabályozhatja az áralakulást és aki árellenőröket rendelhet ki az egyes vállalatokhoz avégből, hogy az árak nivellálását országszerte biztositsa.

Országos érdek füződik ehhez a rendelkezéshez, mert enélkül az ötéves terv és az egymilliárdos beruházás sikere veszélyeztetve volna. Ez a belső front, amelyet mindenáron védeni kell, ha nem akarjuk, hogy a gazdasági válság a hatalmas szivattyugépezet müködése közben egyik vagy másik résen betörjön.

Az árklaviatura harmónikus alakulása mindenkor sulyos problémája volt az intéző köröknek. Olyan ez, mint a finom hangszer, amelynek minden hurja egymáshoz van hangolva és a legkisebb disszonancia is zürzavart okozhat a gazdasági rendszer egyes ágazataiban. Tulajdonképpen nem is az egyes árváltozások veszedelmesek, mint inkább azok hatásai az egész árrendszerre, az árklaviaturára, amelynek minden változása kiszámithatatlan következményekkel járhat. Érthető tehát, hogy a kormány nagy gondot fordit erre az intézményre, az árkormánybiztosság müködésére.

A kormány az elmult hetekben rendeletet adott ki a vállalatok állandó ellenőrzése tárgyában, amelyben a következőket rendeli el:
A kormánybiztos árellenőröket rendelhet ki az egyes vállalatokhoz és pedig állandó jellegü megbizással. Az árellenőrt a kormánybiztos utasitással látja el és az ellátással kapcsolatos költségeket ugyancsak a kormánybiztos állapitja meg. Az árellenőr a többek között a vállalat egész üzletvitelét és üzletkezelését, az üzleti könyveket és egyéb feljegyzéseket megvizsgálhatja, azokról jegyzeteket vagy kivonatot készithet, vagy a vállalat által készittethet. Az állandó árellenőrzés ideje alatt a vállalat áruinak árát és szolgáltatásainak diját a kormánybiztos előzetes hozzájárulása nélkül nem emelheti. A vállalat termelési költségekben bekövetkezett mindennemü változást az ellenőr utján a kormánybiztosnak haladéktalanul jelenteni tartozik.

Ezek a főbb intézkedések.
Hogy milyen hatással lesz a rendelkezés közgazdasági vonatkozásokban, azt még ma tudni nem lehet. Kényes probléma ez, amely nemcsak széles gazdasági tudást, de határozottságot – hogy ne mondjuk, céltudatos bátorságot – kiván meg, annak az eszmének az érdekében, mely minden gazdasági tevékenységnek végcélját a fogyasztók kielégitésében látja. Az a tabella, amely egy kevésszámu tagból álló család létfenntartási indexszámait tartalmazza, az a kulminációs végpont, ahol minden gazdasági kormányintézkedés találkozik, mert a kisegzisztenciák létfenntartásának biztositása képezi legfőbb gondját a kormányoknak.

Ha lesznek is árváltozások, – mint ahogy lesznek is, mert váratlan külső behatásoktól a magángazdaságokat mentesiteni nem lehet – ezek végeredményben az árkormánybiztos rendelkezései folytán egy olyan kiegyenlitési folyamat részeivé válnak, amelyek rádiusza a kisfogyasztók létfenntartási tabellájába torkollik, másszóval a kisfogyasztónak éppen ugy meg kell találnia a létfenntartási lehetőségeket, mint megtalálta –vagy legalább iparkodott megtalálni – az ötéves gazdasági terv életbeléptetése előtt.