Dtum
Login with Facebookk
1938 | November

Maud norvég királyné vasárnap Londonban meghalt

London, november 20.

Szűkszavú távirat jelenti vasárnap délután Londonból, hogy Maud norvég királyné meghalt.
Norvégia királynéja vasárnap reggel álmában hunyt el.

Csak a betegápolónővér volt mellette, aki azonnal orvosokat hívott, de azok a királyné szíve fölé hajolva, már csak a halált állapíthatták meg. Hatvankilencéves volt.

Haakon király, bár a Buckingham palotában szállt meg, nem volt ott felesége halálos ágyánál. Az éjszaka sokáig ott virrasztott mellette, későn feküdt le aludni és így reggel, amikor a királyné kiszenvedett, még szobájában tartózkodott. Haakon király tíz nappal ezelőtt utazott sürgősen Londonban, mert Maud királynét, aki Mary özvegy angol királyné látogatására érkezett Angliába, meg kellett operálni. A műtét után kedvező hirek érkeztek, de a királyné szíve rohamosan gyengült és már az este nagyon rosszul érezte magát.

A norvég királynő közeli rokonságban állott az angol királyi házzal: VII. Edward angol királynak volt a leánya.

1896-ban nőül ment Károly dán herceghez, aki később 1905-ben, VII. Haakon néven Norvégia trónjára lépett. Házasságukból származott Olaf herceg, aki 1929-ben vette feleségül Márta svéd hercegnőt. A norvég fővárosban Oslóban, a szeretett királyné halálának hírére a királyi palotára, az állami épületekre, a követségekre és kivétel nélkül minden magánházra kitűzték a gyászlobogót.

A színházak és a mozik vasárnap zárva maradtak. A halál híre kora délelőtt érkezett meg és a papok a délelőtti istentiszteleteken már az elhúnyt királynéről emlékeztek meg. Gyászbeszédet mondott a norvég miniszterelnök és az országgyűlés helyettes elnöke is.

Kiemelték, hogy Maud királyné jótéteményeivel jóságos egyéniségével beírta nevét az ország történelmébe és a nép szívébe. A királyné halála miatt vasárnap délutánra a királyi palotába összehívták a minisztertanácsot. A temetésről még nem döntöttek, de lehetséges, hogy Angliában helyezik örök nyugalomra, minthogy Maud királyné angol királyi vérből származó hercegnő volt.

Mihelyt VI. György király értesült nagynénje elhúnytáról, elhatározta, hogy Erzsébet királynéval együtt visszautazik Londonba. A norvég trónörökös vasárnap este indul útnak Oslóból.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
VII Hakon kiráy és felesége Maud királyné Olaf, Norvégia trónörököse, VII. Haakon norvég király és Maud angol királyi hercegnő négy éves fia
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98