Dtum
Login with Facebookk
1938 | November

A legkisebb kondenzátoros mikrofón

A rádió leadásnál mindinkább kezd elterjedni a nagyteljesítményű kondenzátor-mikrófon használata. Ez a mikrofón tulajdonképpen egy kis leadókészülék szellemes egybeépítése, ahol a rezgő membrán a kondenzátor egyik pólusa és egy szilárdan álló fémlap a kondenzátor másik pólusa.

A hang rezgésbe hozza a membránt és ezáltal változik a két lemez közötti távolság, változik tehát a kondenzátor kapacitása is. Ezeket a hihetetlen gyors változása impulzusokat regisztrálja azután az adókészülék. A kondenzátor-mikrofónnak eddig az volt az egyetlen hibája - ha ugyan ezt hibának lehet nevezni, - hogy bizony elég nagy volt. Mint már az előbb is említettük, ebbe a kondenzátorba egy teljes erősítő készülék van beépítve. Ez pedig elég nagy helyet foglal el, már csak a lámpa miatt is.

Gyors közvetítéseknél, alkalmi beszédeknél azonban igen fontos, hogy a beszélő gyorsan tudjon mozogni, követni tudja az eseményeket. Ezt bizony nagyon megnehezítette a nagy mikrófon-kondenzátor. Azelőtt ilyen esetekben úgy segítettek, hogy lehetőleg az egyszerűbb és könnyebb régi típusú mikrofónt alkalmazták.

Ma azonban erre már nincsen szükség, mert olyan kis kondenzátor-mikrofónt készítettek, amely alig 10 centiméter nagyságú. Ez a kis mikrofon valóságos remekműve a technikának. Ebbe a kis vízcseppformájú (tehát valóságos áramvonalas forma) készülékbe van beépítve az erősítő lámpa, a kondenzátor, sőt még egy kis jelzőlámpa is, amelyik a mikrofon bekapcsoltságát jelzi.

A membrán maga egy 3.5 ezredmilliméter vastagságú alumínium fólia, amelytől 8 ezred milliméter távolságban helyezkedik el a másik fémlap, a másik pólus. A két pólus közötti távolságot egész finoman be lehet állítani. Ez igen fontos a kondenzátor behangolásánál. A mikrofonhoz tartozik még a kapcsolószekrény, ahol az 1.2 voltos elem a lámpa izzításához és a 30 voltos speciális anódtelep nyer elhelyezést.

Ugyancsak ebben a szekrényben vannak a vezetékcsatlakozások is, továbbá mérőműszerek stb. A kondenzátor-mikrofónnak 15 méter hosszú vezetéke van, a kapcsolószekrény és előerősítő közötti távolság pedig 500 méter lehet. Természetesen ebben az esetben jól szigetelt és egyébként is védett kábelekről kell gondoskodni.

A rádióközvetítés, különösen intervjuknál ezáltal közvetlen és gyors és eredeti lett.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98