Dtum
Login with Facebookk
1938 | Október

Mit igér a magyar DOPOLAVORO?

A magyar szabadidő mozgalom nem egyszerű utánzata az olasz vagy német példának, hanem az itteni nagyszabású szociális intézkedések elmaradhatatlan következése. A fejlett külföldi intézmények – különösen pedig a hasonló mozgalmak megteremtője: a „Dopolavoro” – példát szolgáltató intézményei lehettek a magyar „Szabadidő”-mozgalom megteremtésének is, lényegében azonban számolni kellett és kell a speciális magyar viszonyokkal.

Mindamellett – tekintettel arra, hogy Olaszország
közgazdaságában a mezőgazdaság, a gyáripar és a kereskedelem megoszlásának arányai nem sokat különböznek a magyar közgazdaság megoszlásának arányaitól – nem lesz érdektelen az olasz „Dopolavoro” utolsó két évi eredményét megvizsgálni, hogy azon keresztül következtessünk a hazai hasonló mozgalom sikerére.

Egy év alatt tehát 15 százalékkal hárommillió fölé
emelkedett a mozgalomban résztvevő tagok száma és különösen az szolgál tanulságul, hogy az ipari munkásság hatalmas térfoglalása ellenére még felét sem adja az összes tagok számának, ahol különösen nagy arányban növekszik a kereskedelmi- és bankszakma, valamint a mezőgazdasági alkalmazottainak a száma.

A magyar „Dopolavoro” elsősorban az ipari alkalmazottak érdekében indult meg.

A közgazdasági élet számos más ágában, különösen a mezőgazdaságban és a kereskedelemben alkalmazott munkavállalók nagy tömegeit is számításba kell venni, ha a nagyjelentőségű mozgalomtól olyan arányú sikereket várunk, mint amilyet az olasz Dopolavoro mutat, ahol egyetlen évben, több mint 2000 szervezet és csaknem 400.000 új tag csatlakozása mutatható ki.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Válogatott sprintstafétánk rekordot javított a BTC versenyén Válogatott sprintstafétánk rekordot javított a BTC versenyén
Nagyszámú és lelkes közönség jelenlétében rendezte a BTC...
Az illóolajok antiszeptikus hatása
Az újabb irodalomban egyre gyakrabban találunk olyan közleményeket,...
A hét hőse: a hócipő A hét hőse: a hócipő
Árván és csüggedten, szerényen és észrevétlenül hervadozott a...
A jószivü bankigazgató A jószivü bankigazgató
Mindenkinek elképzeltük idáig egy nagy bank igazgatóját – csak...
A levegőről A levegőről
Több százezer év óta lélegzi be az ember a levegőt, ebben a...
A nemzetközi gazdasági viszonyok A nemzetközi gazdasági viszonyok
A nemzetközi gazdasági viszonyok megitélése terén a rendkivül...
Száz éves a Bánk bán Száz éves a Bánk bán
A legmonumentálisabb magyar tragédia, a Bánk-bán, száz éves...
Szende Andor nyerte Magyarország műkorcsolyázó bajnokságát Szende Andor nyerte Magyarország műkorcsolyázó bajnokságát
A Budapesti Budai Torna-Egylet szerdán délután rendezte versenyét a...
Elfogták a budapesti szállodák rémét Elfogták a budapesti szállodák rémét
Az elmult hónapokban a budapesti szállodákban napirenden voltak a...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98