Dtum
Login with Facebookk
1939 | Április

Véresre verték a ferencvárosi játékosokat a bécsi stadionban

Enyhe vigasz: a Ferencváros nyerte a Húsvéti Tornát, a Hungária második

Bécs, április 10.
A Ferencváros és a Hungária reggel hat órakor érkezett meg Bécsbe. Kényelmesen utaztak hálókocsikon, csak Hegyeshalomnál, mikor a motorost felváltotta a gőzmozdony, mindannyian felébredtek, utána már nem tudtak aludni, de azt kipótolták a szállodában.

A bécsi stadion tribünjeire 25.000 néző jött el, hogy végignézze először a Hungária-Austria s utána a Ferencváros-Wacker mérkőzést.

Első félidő: 1:1

A Hungária Turai helyett Sebest szerepeltette, a csapat többi része nem változott. Az Austria is ugyanazzal az együttessel állt fel, mint Budapesten. Változatos játék után Müller a 7. percben mellé lőtt. Ugyanezt tette Stroh is.

A 15. percben Négyesi mellett elment Puhanek, de beadását Rirsch mellé helyezte. Ami azonban késik, az nem múlik. A 17. percben Négyesi megint elengedte Puhanekot, aki egyedül előretört és zúgó bombáját Szabó nem védhette. 1:0 Austria javára.

 

Mindjárt utána Szabó Stroh bombáját védte. A Hungária a 32. percben egyenlített ki. Cseht szabálytalanul megakasztották. Szabadrúgás a tizenhatos vonalról: Bíró a labdát a védelmi falanxba lövi, amely onnan visszapattan Müllerhez és a Hungária bécsi csatára élesen átvágja a labdát, amely Andritz hátvéd fejéről irányt változat és bepattan a hálóba. Öngól. 1:1.

A 43. percben Müller hajszálnyira a kapu mellé lövi a labdát, a 44. percben pedig Vidor három lépésre áll a bécsi kaputól, teljesen fedezetlen és még nincs ereje, gyöngén küldi a labdát a kapura, amely Zöhrer zsákmánya lesz.

Végeredmény: Hungária - Austria 1:1 (1:1)

A második félidőben Titkos helyett Ujvári, a tartalékkapus játszott jobbszélsőt és Vidor ment át baloldalra. A Hungária fölényben játszott. Cseh kétszer is tiszta gólhelyzetben balszerencsésen mellé helyezte a labdát. A meccs vége felé az Austria került fölénybe, de az eredmény nem változott.

Rauch játékvezetővel mind két fél meg volt elégedve. A Hungária tehát szép sikert ért el a húsvéti tornán, a Wacker-t Budapesten megverte, az Austria ellen pedig Bécsben döntetlenül játszott.

A Ferencváros a Wackert is legyőzi...

Amikor a Ferencváros - Wacker mérkőzésre került sor, több mint 30.000 néző tartózkodott a tribünökön. Gyönyörű, napsütéses időben a Ferencváros Táncos helyett Bíró II-őt szerepeltette, a csapat többi része ugyanúgy állt sorompóba, mint Budapesten.

Alig kezdődött meg a mérkőzés, amikor Jakab szöktette Kiszelyt, aki a kifutó kapust is kicselezte, lövésébe Artner hátvéd belelépett és ezzel ő maga segítette a labdát a hálóba. A Ferencváros öngóllal vezetett már az első percben!

 

Öt perc múlva Magda hibájából előrenyomultak a bécsiek és Zischek védhetetlen góllal kiegyenlített. 1:1. A 10. percben sarokrúgás volt a Wacker ellen, Artner kézzel ütötte le a labdát. A megítélt 11-est Pósa nagy hidegvérrel helyezte a kapuba. 2:1.

A 13 percben Reitermayert Tátrai szabálytanul szerelte. A játékvezető most a Ferencváros ellen ítél tizenegyest, amelyet azonban Hönig nem tudott értékesíteni. Kapu mellé lőtte a labdát. A 19. percben Toldi és Jakab egymásnak adogatva a labdát, előretörtek és Jakab védhetetlenül küldte a labdái a hálóba. 3:1.

A második félidőben Magda helyett Kiss játszott fedezetet. A Ferencváros bombát bomba után küldött a bécsi kapura. Ennek ellenére az 5. percben ellentámadás következett. Zischek szélvészként elrohant a ferencvárosi játékosok mögött, átadta a labdát Reitermayernak, aki azt befejelte. 3:2.

Most izgalmas bécsi támadások következtek. Pálinkás egymásután a legnehezebb labdákat fogta el. A 22. percben Kern, a bécsi csatárfedezet durván belegázolt Kiszelybe, akit bevittek az öltözőbe, többet nem is jöhetett a pályára.

A 26. percben Toldi átcikázott a bécsi védelmen, átadta Gyetvainak a labdát, aki kicselezte a kapust is, majd visszaadta a labdát Toldinak és a magyar „tank” kényelmesen beállította a 4:2 arányú eredményt.

A közönség betódult a pályára: Sárosi Bélát és Toldit agyba-főbe verték

4:2-re vezetett már a Ferencváros, amikor a Wacker példátlanul durva játékba kezdett. Beindlich bírótól már a meccs elején kitűnt, hogy képtelen az erélyes intézkedésre, a játékosok ezen felbuzdulva parázs csatába kezdtek.

A ferencvárosi játékosok kímélték magukat, de a Wacker egyes elszánt csatárai valósággal ellenségként rohantak a budapesti játékosokra. A 35. percben olyan botrány tört ki, amilyenre a szép bécsi stadionban még nem volt példa.


Virius, a Wacker hátvédje elgáncsolta Toldit, ebből csetepaté keletkezett, úgy, hogy a játékvezető mind a két futballistát kizárta a további küzdelemből. Toldit Hlavay, Viriust Reiner kísérte le a játéktérről.

A bíró már jelt adott a mérkőzés további folytatására, amikor az állóhely közönsége átvette magát a korlátokon, benyomult a pályára, megrohanta a Ferencváros játékosait. Az első ütéseket Toldi kapta, aztán Bíróra, a legfiatalabb játékosra támadtak. A Ferencváros játékosai a közönség megokolatlan és érthetetlen dühe elől az öltöző felé menekültek.

Közben utolérték Sárosi Bélát, agyba-főbe verték, úgyhogy a magyar centerfedezet vérbeborult fejjel támolygott az öltözőbe. Rainer, a Wacker trénere, a ferencvárosi játékosok segítségére sietett, őt is súlyosan inzultálták. Végre a ferencvárosi játékosok be tudtak jutni az öltözőkbe, lezárták az ajtókat és így megmenekültek a további inzultusoktól.

Miért?

A mérkőzés után maguk a bécsi futball vezetői siettek a ferencvárosi öltözőkbe és sajnálkozásukat fejezték ki a történtek miatt. Battlay Imre dr., a Ferencváros ügyvezető elnöke ezeket mondotta az incidensről:

– Csak azt kérdezhetjük: miért? Miért történt ez velünk? Nagyon sajnálatosnak tartjuk, hogy a mindig sportszerűen viselkedő bécsi futballközönség egy része ennyire megfeledkezett magáról. Amennyire szomorú ez az eset annyira jól esett, hogy a közönség másik része felháborodott a brutális támadás miatt.

Vitéz Kemenessy Sándor, a Ferencváros főtitkára így okolta meg a történteket:
– A bécsi közönség egy része nem tudta elviselni, hogy négy mérkőzésen egyik bécsi csapat sem tudott győzni. Még az este bejelentettem, hogy a május végére Bécsben tervezett Ferencváros - Rapid mérkőzésre nem jövünk fel. A Ferencváros egyelőre nem óhajt bécsi mérkőzésen szerepelni.

Mi mindig nagyra értékeltük Bécs futballsportját és futballszerető közönségét és nagyon sajnáljuk, hogy a tribün egy részének minősíthetetlen magatartását nem tudták megakadályozni.

A húsvéti torna végeredményei:
1. Ferencváros 2 2 0 0 10:3 4
2. Hungária 2 1 1 0 3:1 3
3. Ausztria 2 0 1 1 2:7 1
4. Wacker 2 0 0 2 2:6 0

<<
<
1
2
3
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98