Dtum
Login with Facebookk
1938 | Szeptember

Drámai közdelem után a Slaviáé lett a Középeurópai Kupa

Slavia – Ferencváros 2:0 (0:0)

A Ferencváros tavaly megnyerte a Középeurópai Kupát, az idén első lett a magyar bajnokságban és újra bekerült a Középeurópai Kupa döntőjébe.

Nemes ellenfeleket utasított maga mögé és az elmúlt vasárnap meghódította Prágát. Győzelemnek felérő döntetlen eredményt harcolt ki a csehszlovák fővárosban a Slavia elleni küzdelemben.

Tekintélyes volt ez a 2:2-es eredmény, mert hisz a Slavia 3:0-ra verte meg Prágában az Ambrosianát, Olaszország bajnokcsapatát és fölényesen győzedelmeskedett Genova együttese fölött is.

A Ferencváros prágai játéka arra engedett következtetni, hogy Budapesten a döntő mérkőzésen a zöld-fehérek legyőzik a Slaviát és ezzel ismét megszerzik a Kupát.

A Ferencváros - Slavia mérkőzés megmozgatta a futballrajongókat. Százezer főnyi közönség befogadására alkalmas stadion is megtelt volna, olyan nagy volt az érdeklődés. Délután 4 órakor közel 40.000 főnyi közönség övezte körül a napsütésben virító zöldgyepű porondot, ugyanakkor azonban kint a Hungária úton és az Üllői úton ötezren lesték a pálya belsejében történő eseményeket.

Nekik már nem jutott jegy, de legalább a pálya közeléből a közönség morajlásából figyelték a meccset. Az Üllői úton különben baleset is történt. Lovasrendőrök belovagoltak a tömegbe és az egyik ló homlokon rúgott egy fiatalembert, akit a mentők a Rókus-kórházba vittek.

A pályára lépő játékosokat – egyszerre futottak a pálya közepére a Ferencváros és a Slavia játékosai – nagy tapssal fogadta a közönség. A Ganz-gyári cserkészcsapat eljátszotta a himnuszokat s a kölcsönös üdvözlések után a pályára érkezett Jewell angol bíró is román és jugoszláv határbíráival.

A magyar társadalom színe-java, közéleti előkelőségek, a sport és a művészvilág jelesei feszült érdeklődéssel várták a küzdelmet és most minden szem a pálya közepére irányult, ahol sorakoztak.

Jeweli feldobott egy pennyt. Sárosi azt mondta: fej Dancsik azt mondta: írás. Dancsiknak volt szerencséje és ő a széltől támogatott oldalt választotta.

 

Hogy állt fel a két csapat?

Ferencváros:
Háda – Tátrai, Polgár – Magda, Sárosi III., Lázár – Táncos, Kiss, Sárosi dr., Toldi, Kemény.
Slavia: Boksay – Cserny, Daucsik I. – Prucha, Daucsik II, Kopeczky – Simunek, Vacek, Bican, Bradacs, Vytlacsil

 

Az izgalmak negyvenöt perce

4 óra 6 perc. Ekkor kezdődött. Sárosi dr. Toldinak adta a labdát, felnyomult a Ferencváros, a csehszlovák védelem szerelt, aztán ellentámadás következett. Bicantól Polgár vette el a labdát. Viharzó ferencvárosi támadás keletkezett.

Játékostól játékosig pattan a labda, de – hiába. A Slavia védekezett s aztán támadott. Vytlacsil 6 méterről kapura lőtt. Háda résen volt. A rekordközönség rekord-hangorkánnal buzdította a Ferencvárost, szinte kavargott, örvénylett a pályán a tömeg csatakiáltása.

Táncos lefutott, középre adta a labdát, Sárosi dr.-t szerelték. A tömeg szemmel-hanggal együtt játszott a küzdő felekkel, a meccs minden mozzanatát nyomon kísérte. Izgalom izgalom után… Egyszer a magyar kapu, másszor a csehszlovák kapu volt veszélyben.

A Ferencváros többször támadott, a Slavia kevesebbet, de veszélyesebben. A Bicantól kapott labdát Simunek mellé lőtte, Sárosi fejesét Boksay, a Slavia kapusa megkaparintotta. Szinte mennydörgésszerűen hördült fel a tömeg, amikor Táncos futtában lőtt és a labda hajszálnyira suhant el a kapu mellett.

Minden stílusos akció Lázártól indult ki. Toldi idegességében a tisztét jól végző angol bíróval kezdett vitázni. Állandóan reklamált! Hádának többször kellett kifutnia, hogy megmentse kapuját a góltól.

Toldi szöktette Keményt, aki lerohant, összeütközött Pruchával, de tovább futott, majd megállt, mert fejét elborította a vér. Felszaladt a szemhéja. Vérbeborult fejjel vitték az öltözőbe, ahol orvosok vették ápolás alá.

Utána csak a második félidőben folytatta a játékot. Toldi megint a játékvezetővel vitázott s aztán a Kemény sérülését előidéző Pruchának rontott. Emiatt paprikás hangulat keletkezett a tribünön. Szünetben a ferencvárosi öltözőben Toldit kellett csillapítani.

 


A tragédia

A második félidőben Kemény turbánszerű hatalmas kötéssel jelent meg a pályán. Az első percekben Slavia kezdett támadni. Vytlacsil lövését Háda fogta. Lázár a baloldalról átment a jobboldalra segíteni Magdának Toldit a tömörülő védelem szerelte, egyesek tizenegyest reklamáltak.

Sárosi III. torpedószerűen szöktette Táncost és a villámgyors akció után Toldihoz került a labda, aki fejével nyomta a kapu sarka felé, de Boksay párducként elvetette magát és megfogta.

Ebből indult ki az ellenakció: Bradács és Bican összjátéka után átadták a labdát a fedezetlenül álló Vytlacsilhoz és a Slavia balszélsője védhetetlen gólt lőtt. A 11. percben tehát 1:0-ra vezetett a Slavia és a prágai különvonat utasai helyükről felemelkedve, lelkendezve örültek a gólnak.

A 23. percben következett a Ferencváros tragédiája. A Ferencváros támadott, és a Slavia védelme minden akciót meghiúsított. Aztán balszerencséje is volt a Ferencvárosnak. Toldi lövése hajszálnyira kerülte el a kaput.

A 28. percben Háda kifutott, a labda felpattant hozzá, úgy, hogy fejével nyomta el Bicant. Egy perc múlva azután Polgár és Tátrai hibájából Simunek, a 18 éves prágai diák bebiztosította csapatának végső győzelmét: a Bicantól kapott labdát egész közelről a Ferencváros hálójába fejelte. Most már 2:0-ra vezetett a Slavia. Csatavesztés hangulata lett úrrá a tribünön


Az ungvári Boksaynak nem lehetet gólt lőni

A Ferencváros mégsem adta fel a küzdelmet. Megváltoztatták a csapatösszeállítást. Lázár előrejött balösszekötőnek, Kiss ment a helyére és Toldi lett a jobbösszekötő. A Ferencváros most állandó ostrom alá vette a Slavia kapuját.

A csehszlovákok már csak három csatárt tartottak elől és mindannyian védelemre vonultak. A Ferencvárosnak több helyzete adódott, de Boksay a Slavia ungvári kapusa mágnesként vonzotta magához a labdát.

Majdnem helyzetben, sokszor az utolsó pillanatban, de mindig megkaparintotta a labdát. Pedig Lázár, majd Toldi, aztán Sárosi dr. bombázták a kaput. Boksay vára azonban bevethetetlen volt. A Ferencváros támadott a nézők órával a kezükben számlálták a perceket…

Még 4 perc, még 3 perc… Toldi fejesét Boksay kornerra adja… még 4 perc… Lázár háttal áll a kapunak, úgy lő… Boksay fogja… Még 2 perc… Még 1 perc… Aztán megszólal a játékvezető sípja, mely ez alkalommal annyit jelent, hogy a Slaviáé a Középeurópai Kupa…

A Slavia játékosai egymást ölelgetik, a közönség tapsolja őket.
A játékosok a díszpáholy elé sorakoznak, ahol ünnepélyesen átadják a Slavia csapatnak a Kupát. A zenekar eljátszotta a csehszlovák himnuszt, majd Usetty Béla az MLSz elnöke szalutált a Slavia vezetésének.

A Ferencváros csapata gratulál a győzteseknek. Utána a Ferencváros az öltözőjébe vonul, néhányan fütyülni kezdenek, de a füttyüket hamarosan elnyomja az éljenzés. A zöld-fehéreket éltették…

A közönség fájdalmasan hagyta el a nagy arénát, szívük ferencvárosi győzelemért dobogott. Csalódni azonban nem csalódott senki, mert nagyszínvonalú játékot látott a nézősereg. És arról is mindenki meggyőződött, hogy a Ferencvárosi balszerencse miatt vesztette el a mérkőzést, jóllehet a Kupa nem jutott érdemtelenül a Slaviának.

<<
<
1
2
3
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98