Dtum
Login with Facebookk
1939 | Augusztus

Lengyelország – Magyarország 4:2

Nem tudta feltartóztatni a magyar csapat a lengyel válogatottak ostromát

Varsó, augusztus 27.
A magyar válogatott csapat vitéz Ginzery Dénes szövetségi kapitány vezetésével szombaton reggel Varsóba repült. A varsói repülőtéren délelőtt 11 órakor ünnepélyesen fogadták a magyar futballistákat. A vasárnapi lengyel-magyar válogatott mérkőzésre már napokkal előbb elkeltek az összes jegyek.

Vasárnap délután a Hadsereg Stadion zsúfolásig megtelt. A pályára lépő magyar csapatot lelkes tapssal köszöntötték. A magyar válogatott így állt fel:
Sziklai - Kis, Bíró – Szalay, Turay, Dudás – Ádám, Sárosi dr., Zsengellér, Toldi, Gyetvay.

A finn Pekonen sípjelére kezdődött meg a mérkőzés, amelyen a legerősebb lengyel csapat állt szemben a magyar válogatottal. Először a lengyelek rohamoztak, de azután felnyomult a magyar csapat. A 13. percben Sárosi dr. átadta a labdát Zsengellérnek, aki bravúros helyzetből megszerezte a magyar csapatnak a vezetést (1:0).

Sziklainak többször kellett közbelépnie, hogy a lengyel támadásokat meghiúsítsa. A 25. percben Turay labdájával Gyetvay megszökött, az utolsó percben leszerelték. A 28. perében a szemfüles Ádám 2:0-ra emelte az eredményt.

A magyar csapat most kissé lelassított, felnyomultak a lengyelek és a 33. percben Cebilla lövése védhetetlen volt. (1:2.)

Jobbak a lengyelek

A második félidőben mindenki azt várta, hogy megindulnak a magyar támadások, ekkor azonban kiderült, hogy a magyar játékosok még szezon eleji formában vannak, viszont a lengyelek már bajnoki meccseken vesznek részt, tehát jobb a formájuk is. Viharos lengyel támadások következtek. A 17. percben Wilinovski kiegyenlített. (2:2).

Tovább támadtak a lengyelek és a 27. percben balszerencsés esemény történt: Bíró Ciganek leadásánál kézzel érintette a labdát A finn játékvezető tizenegyest ítélt, amelyet Jablonski góllá értékesített. 3:2-re vezettek a lengyelek, amikor alig kétpercnyi küzdelem után Wilimovski faképnél hagyta a magyar védőjátékosokat és beállította a végeredményt. (4:2).

A magyar csapat nem adta fel a küzdelmet Toldi bombája alig kerülte el a kaput Ádám beadása is góllal kecsegtetett, a 40. percben Zsengellért kézzel húzták vissza a tizenhatos vonalnál, de a megítélt szabadrúgást kornerra hárította a lengyel védelem.

Ezt a sarokrúgást Dudás lőtte, miután Gyetvai kornerei sorjában kapu mellé mentek. Most sem volt szerencséje a csatársorunknak! Állandó magyar támadásokkal ért véget a mérkőzés, s a végén a közönség négy-öt lengyel játékost felemelte és úgy vitte be őket az öltözőbe.

A magyar válogatott csapat annak ellenére, hogy néhány komoly tréningmérkőzéssel készült a meccsre, idény eleji formát mutatott. A meccs tanulsága: nem szabad szezon előtt válogatott mérkőzést rendezni!

A lengyel játékosoknak váratlanul minden jól sikerült. Gyorsabbak voltak, mint a magyarok. A lengyel csapat a győzelmet megérdemelte. A finn bíró néhány téves ítélkezésével a magyar csapatot sújtotta.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
MTK – FTC 0:0 MTK – FTC 0:0
Negyedszázad után az idén első ízben írta ki az MLSz az országos...
Chinai katonai bizottság Budapesten Chinai katonai bizottság Budapesten
Tsao Tai herczeg, a ki egy chinai katonai bizottságnak az élén jelent...
A vidéki pénzintézeti tisztviselő A vidéki pénzintézeti tisztviselő
Aki figyelemmel kiséri a pályázati hirdetményeket, vagy ismerős a...
Művészeink műtermei Művészeink műtermei
Évekkel ezelőtt az olaszok kincses márványtermő földjén, Carrarában...
Harangok hadiczélokra Harangok hadiczélokra
A püspöki kar legutóbbi értekezletén elhatározták, hogy a katholikus...
Csavargók világkongresszusa Csavargók világkongresszusa
Olvastam a lapokban, hogy Stuttgartban megtartották a csavargók...
Rövid hírek Rövid hírek
Párisból táviratozzák: Az általános és független munkásszövetség a...
Perlott Csaba Vilmos képei
Az egész világon, ameddig tekintetünk ellát, reménytelenség, ernyedt...
Az amatőr-professzionista teniszmérkőzés Az amatőr-professzionista teniszmérkőzés
Vasárnap délután plédekbe burkolódzva órákon keresztül asszisztált a...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98