Dtum
Login with Facebookk
1939 | Február

Érdekes ujdonságok a Gazdaságkutató ezévi programjában

Baranyai Lipót, a Magyar Nemzeti Bank elnöke foglalta el a mult napokban a Magyar Gazdaságkutató Intézet elnöki székét, mint Popovics Sándor és Imrédy Béla utóda e tisztségben. A Nemzeti Bank elnökének beszéde az értékes, magasszínvonalú gondolatok sorozatával keltett megérdemelt figyelmet mindenütt. A sajtóban is részletesen és minden oldalon rendkívül melegen kommentált elnöki székfoglalón kívül Navratil Ákos egyetemi tanár, Dobrovits Sándor, a kiváló statisztikus és Varga István egyetemi magántanár, az Intézet igazgatója szólaltak fel.

Az Intézet tíz éves, törésnélküli fejlődéséről
szólt bevezetésül Varga István és hálával emlékezett meg Popovics Sándorról, Belatiny Arturról, Konkoly-Thege Gyuláról. Rámutatott Imrédy Béla értékes elnöki munkásságára és a budapesti Kereskedelmi és Iparkamarának Székács Antal, Éber Antal, vitéz Gyulay Tibor révén kifejezésre juttatott sokoldalú támogatására.

Az Intézet sok ezer gazdaságstatisztikai jellegű adatsort
vezet, köztük olyanokat – mint például a kisipari termékek és szolgáltatások árindexét –, amelyek 1300 komponensből tevődnek össze. Az utolsó tíz év alatt bekövetkezett nagy konjunkturafordulatokat sikerült jóelőre helyesen meglátni. 1929 áprilisának jó konjunkturájában jósolta meg az Intézet jelentése a hanyatlást, ami 1929 szeptemberében be is következett. 1937 elején éles kritikával fogadták a közlést, hogy az akkori fellendülést világgazdasági hanyatlás fogja felváltani, de ugyanazon év őszén igazolódott ez a következtetés.

A Magyarország nyersanyaggazdaságára és népélelmezésére
vonatkozó adatokat a Központi Statisztikai Hivatallal közös kiadványban jelentette meg az Intézet, ami mutatja a szivélyes együttműködést. Megállapította akkor az Intézet, hogyha élelmiszerfogyasztásunk eléri az angol nivót, akkor mindazt, amit eddig exportálunk, a belföldi fogyasztás venné fel. A belföldi szükséglet különben is állandóan fokozódik. Ha az agrártermelést nem sikerül növelni, fokozatosan megszűnik az agrárexport.

Megbeszélés folyik
az Országos Mezőgazdasági Kamarával a tejkérdés és az általános étrend kérdésének a nép körében történő megvizsgálására. Megemlékezett a külföldi és belföldi idegenforgalmi statisztikai adatokról szóló külön kiadványról. Reméljük, mondta, hogy az OMIH új vezetője az eddigi együttműködést még jobban elmélyíti.

Az Ibusz kezdeményezésére
a közeljövőben idegenforgalmi piackutatás indul, többi között annak a felderítésére, hogy a külföldi idegenforgalmi propagandának mi volt az eredménye, figyelembe véve annak költségeit.

A Nemzeti Bank és a kormány támogatása révén
a P. S. King and Son londoni cég kiadta a magyar nemzeti jövedelemről szóló intézeti könyvet, amelyet elismeréssel fogadtak. A földmívelésügyi minisztérium sertéshizlalási adatgyűjtésében is intenziven részt vesznek.

A Magyar Telefonhirmondó és Rádió R. T.
rendkívül meleghangú levélben köszönte meg az Intézet közreműködését. „A küzdelem folyamán sokszor tapasztalhattuk, – írta a Rádió R. T. – hogy az intézettől nyert anyaga csehszlovák rádiók propagandáját szinte megbénította és teljes sikerű ellentámadásainkat lehetővé tette.”

Magyarország takarmánymérlegére,
a tisztviselőfizetések részletezésére, a gyáripari készáruprodukció értékére, továbbá a gazdasági problémáinkat tárgyaló népszerű kötet kidolgozására irányuló munkaprogram bejelentése után elmondotta, hogy a 600 pengős Horthy Miklós-ösztöndíjra Hajpál Gyulát, felvidéki ifjút, a prágai magyar akadémikusok körének az elnökét jelölték. A magasszínvonalú, tudományos és gyakorlati szempontból egyaránt értékes jelentést a közönség őszinte elismeréssel fogadta.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98