Dtum
Login with Facebookk
1939 | Január

Farmervizsgára jelentkeznek a budapesti amerikai konzulátuson

Az Északamerikai Egyesült Államokban tíz millió ipari munkás követel munkát és kenyeret hosszú esztendők óta. Az USA elnökei és kormányai minden erőfeszítésük ellenére is csak igen kis mértékben tudtak segíteni az óriási mértéket öltött munkanélküliségen.

„Hazát változtatni minden embernek jogában áll”
mondja az amerikai szabadságokmány egyik sarkalatos pontja. De ezt a tételt az amerikai kormányok csak addig tartották be, ameddig az idegen állampolgárok hazát változtató akarata nem ment a benszülött amerikai állampolgárok rovására.

A középeurópai politikai áramlatok
még erősebben megtöbbszörözték a kivándorolni vágyók számát. Magyarországon is ezrével és ezrével jelentkeznek az emberek az amerikai konzulátuson bevándorlási engedély végett. A kvóta azonban közel két évtizedre betelt!

Nemrégiben azt az információt kaptuk,
hogy mint békeidőben – amikor száz- és százezer magyar földműves vándorolt ki az újvilágba – úgy most is különleges kedvezményben részesítik a földműveléssel foglalkozó bevándorlókat. Híre terjedt annak is, hogy azok, akik valamely mezőgazdasági szakiskolát sikerrel elvégeztek és módjukban áll földet és földművelésügyi berendezést vásárolni Amerikában – kvótán felül is kivándorolhatnak.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98