Dtum
Login with Facebookk
1939 | Július

A magyar evezés diadala a nemzetközi nagyregattán

Ragyogó, verőfényes nyári délutánon került lebonyolításra szombat és vasárnap a magyar evezőssport hagyományos nagy erőpróbája, a városok közötti nagyregatta, amely két örvendetes ténnyel szolgált.

Az egyik a magyar válogatott, helyesebben a Hungária és a Pannónia kombinált nyolcasának változatlanul pompás formája, amely eddigi sikerei mellett további szép eredményekre jogosítja fel, a másik - én talán még fontosabb - pedig a magyar evezés fiataljainak átütő sikerű bemutatkozása volt.

A nagyszabású versenyen megjelent báró Wlassics Gyula kultuszminisztériumi államtitkár, vitéz Tárczai Felicides Román miniszteri osztályfőnök, Szendy Károly polgármester, von Erdmannsdorf budapesti német követ, dr. Wünscher Frigyes elnök és dr. Perczel György társelnök is.

A magyar válogatott nyolcas összeállításánál - mint ismeretes - az évad elején súlyos nehézségek merültek fel és a megfelelő utánpótlás hiánya folytán a szövetség a régi, kipróbált gárdából toborozta össze a klasszikus versenyszám magyar reprezentánsait.

Első szereplésük alkalmával, a potsdami versenyen, már bizonyságot tettek komoly felkészültségükről és a grünaui kétnapos nemzetközi találkozón is legyőzték a tavalyi Európa-bajnok Berliner Ruderclub nagyhírű együttesét.

A szombat-vasárnapi Berlin-Bécs-Budapest városok közötti mérkőzés az azelőttiekhez hasonlóan, most is mindvégig nívós és páratlanul izgalmas versenyt hozott. A szombati napon a magyar nyolcas kitűnő start után már a táv elején az élre tört, előnyét ezer méternél fél hajóhosszal növelte és a hatalmas iramot csak a berliniek tudták tartani, mert a bécsi nyolcas már a táv felénél végleg kiesett a versenyből.

A magyar evezősök 34-36-os tempót diktáltak, de a végküzdelemben egyre jobban felnyomuló németek behozták a kezdeti előnyt és a magyar nyolcas csak mindent elsöprő hajrájával szerezte meg a biztos győzelmet.

A németeknek vasárnap sem sikerült a reváns. A start után ugyan hajszálnyi előnyre tettek szert, de a fokozatosan felnyomuló magyar nyolcas biztosan húzott el mellettük és 500 méternél már a jugoszlávok és a versenyen kívül induló Újpest is behozta őket.

A magyar válogatott nyolcas ekkor erősítette az iramot, a németek ragadtak, de fáradtságuk egyre jobban kiütközött és végül is egy és negyed hosszal kerültek a második helyre. A magyar válogatott nyolcas győzelme semmi esetre sem meglepetés, mert a kitartó, szorgos munkát és komoly előkészületet igazolja.

A kétnapos nagyregatta többi számaiban főleg az ifjúsági és középiskolás versenyzők népes mezőnye jelentett örvendetes eseményt, mert ezek a fiatalok nemcsak számban, hanem tudásban is méltán sorakoznak a nagyok mögé.

Szakszerű, gondos irányítás mellett biztosíthatják az evezősport számára azt az utánpótlást, amelyre az, eddigi nemzetközi győzelmi sorozatok további megtartására feltétlenül szüksége van.

 

Nem véletlenen múlt a váci piaristák bécsi ifjúsági nemzetközi regatta győzelme a nyolcasban, mint ahogy most is biztos fölénnyel szerezték meg az ifjúsági haladó nyolcasban és a kormányos négyesben az elsőséget. Rajtuk kívül a Szent István gimnáziumot és felsőkereskedelmit és a Kemény gimnáziumot illeti elismerés.

A regatta további számaiban főleg az tűnt fel, hogy a külföldi vendégek, a jugoszlávok és németek részéről a négyes versenyekben alakultak biztos győzelmek, a németek pedig különösen a végsőkig való kitartásban, szívósságban és állóképességben adtak nagyszerű teljesítményt.

A versenyek után Hautzinger Sándor szövetségi kapitány a legnagyobb megelégedéssel nyilatkozott munkatársunknak a látottak felett és főleg a fiatalok nagyszerű formáját dicsérte. Az értékes tiszteletdíjakat dr. Perczel György elnök adta át a győzteseknek, akik nevében Willy Schieger, a német csapat vezetője mondott köszönetet.

Az egybegyűlt nézők megnyugvással és a magyar evezőssport jövőjébe vetett bizakodással oszlottak szét, az evezőssport felelős irányítói pedig egyöntetűen jóleső örömmel állapították meg, hogy a magyar evezés eddigi nagyjai méltó utódokat kapnak majd az eljövendő bajnokságok mostani várományosaiban.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A nagyregatta a Dunán A nemzetközi kormányos négyes mezőnye A győztes magyar nyolcas A válogatott magyar nyolcas Eddy Edelmeyer Dr Perczel György
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
MTK – UTE 1:1 (0:0) MTK – UTE 1:1 (0:0)
November 11. A bajnokság őszi fordulójának utolsó napja. Az MTK három...
A norvég asszonyok a hivatalokban A norvég asszonyok a hivatalokban
A norvég kormány elhatározta, hogy törvényjavaslatot terjeszt az...
Békebeszédek és offenzivák Békebeszédek és offenzivák
Czeruin békés beszédére és a békére való ujabb komoly felhívására az...
Csavargók és közveszélyes munkakerülők a budai hegyvidék barlangjaiban Csavargók és közveszélyes munkakerülők a budai hegyvidék...
Közös razziát tartott a rendőrség és a csendőrség a remetei...
Budai „11” – Hungária 1:1 (1:1) Budai „11” – Hungária 1:1 (1:1)
Amikor a Hungária és a Budai „11” csapata kifutott a...
Képzőművészeti szemle Képzőművészeti szemle
Az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat őszi tárlatának keretében...
Terjed a villamos világitás
A szarvasi villamos világitás berendezésre vonatkozó részletes...
Külföldi viszonylatban megszünt a hitelezés! Külföldi viszonylatban megszünt a hitelezés!
A devizakorlátozások a halódó magyar külkereskedelemnek megadták a...
A világ legnagyobb lövege A világ legnagyobb lövege
Ismét alkalmunk kinálkozik, hogy a hadászat teréről mutassunk be...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98