Dtum
Login with Facebookk
1939 | Július

Horthy-kupa: Magyarország – Olaszország 4:3 (1:1)

Csak az utolsó percekben kerekedett felül a magyar csapat a Horthy Kupa-mérkőzésen

Doetinchem, július 30.
Szombaton kezdődött meg a holland kertvárosban Európa hat legjobb vízipólócsapatának mérkőzése azért kupáért, amelyet ifj. Horthy Miklósról, a Magyar Úszószövetség elnökéről neveztek el.

A magyar válogatott csapat szombaton 4:1 (2:0) arányban győzött Hollandia ellen. Vasárnap kétezer főnyi közönség előtt tartották meg a magyar-olasz mérkőzést.

A magyar csapat jól kezdett és Németh megszerezte a vezető gólt. Utána az olasz Ognio leúszott és váratlanul kiegyenlített. A második félidőben alighogy megkezdődött a mérkőzés, Ghira, az ördöngös olasz játékos révén az olaszok 2:1 arányú vezetéshez jutottak.

Ezután nagy ostromba fogott a magyar csapat. Brandy leúszott, átadta a labdát Némethnek, akit víz alá nyomtak. Szabaddobás. Németh átadta a labdát Kisléginek, aki villámgyorsan - kiegyenlített. 2:2.

Az olasz csapat nem adta meg magát és erős ellenfél volt továbbra is. Különösen Ghira volt veszélyes, Sárkány alig tudta fogni. Mezei bravúrjára volt szükség, hogy az olasz bombáktól megvédje a magyar kaput. Németh nagy helyzetben mellé dobta a labdát.

Végül Brandy átadta a labdát Némethnek, akit nyomtak ugyan, de ő elnyúlt a vízen és kezével védhetetlenül a hálóba dobta a labdát. Most már mi vezetünk 3:2-re. Sárkány miatt kétszer is szabaddobáshoz jutottak az olaszok. Sárkány nem bírt Ghirával.

Változatos küzdelem után, amikor az olaszok mellé lőtték a labdát, elúsztak, emiatt szabaddobáshoz jutott a magyar csapat és a fedezetlenül maradt Brandy leúszott és könnyedén hálóba dobta a labdát 4:2.

Mindjárt utána Ghira faképnél hagyta Sárkányt és lövését nem lehetett fogni. A magyar csapat tehát 4:3 (4:1) arányban, nehéz küzdelem után győzött.

A minimális gólarány ellenére jól játszott a magyar csapat, mert az olaszok rendkívül sokat fejlődlek. Magyar úszó, Zólyomi tanította őket a vízipóló tudományra.

A Horthy-kupa mérkőzés további eredményei
:
Belgium – Hollandia 5:3 (2:1)
Németország – Franciaország 5:2 (1:1)

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98