Dtum
Login with Facebookk
1939 | Május

Élesen támadta a kormányt, a zsidótörvény és külpolitikai aggályainak adott hangot Rassay Károly

Szeged, május 14.

- Minden ok megvolt arra, hogy teljes lelki megnyugvást teremtődjék és mit tett akkor a magyar miniszterelnök? Indított egy mozgalmat, amely felborította a társadalom békékét! Véleményem szerint a jelenlegi miniszterelnök saját személyében is felelős ezekért az eseményekért, mert mint annak a kabinetnek a tagja, hallgatagon tűrte, hogy a nemzeti békét, nyugalmat felháborítsák, majd mint aktív miniszterelnök
elfogadta és tovább vitte ezt a politikát.


A miniszterelnök úr annak a kabinetnek a tagja volt, amely az első zsidótörvény hozta s azzal a kijelentésével, hogy átvitte az előző kormány politikáját, még nem adott feleletet arra, miért tűrte azokat a megállapodásokat, amelyek a kérdés végleges lezárását hirdették. Meg vagyok győződve arról, hogy egykor még ítélőszéket fognak tartani azok felett, akik ezt a folyamatot megindították.

 

A választási agitációban most úgy állítják oda a zsidótörvényt, mint a múlt legnagyobb dicsőségét. Nekem, mint törvénytisztelő polgárnak, kötelességem a törvény végrehajtásában részt venni, de mint törvényhozónak jogom van ahhoz, hogy a törvény ellen, annak megváltoztatása érdekében minden törvény és alkotmányadta eszközzel harcoljak. Meggyőződésem szerint eljön azaz idő, amikor ennek a törvénynek lapjait a magyar törvénytárból kitépik.


Küzdeni fogok ez ellen a törvény ellen alkotmányos és törvényes eszközökkel, ezt a törvényt rossznak és károsnak tartom a nemzetre nézve, mert óriási erkölcsi értékeket rombol le és végzetes hatásúnak tartom a magyar nemzetre.


Ez a nemzet a világpolitikai érdekek veszélyes ütközőpontján él és kritikus idők elé néz.
Minden erőkifejtésre szükség van. A polgári szabadság gondolatáért akarok harcolni, mert az ideál az emberi élet alapelve. Néhány államtól eltekintve, az emberek százmilliói élnek demokrácia és szabadság eszméjében.


Legjobb hitem, hogy az az igazi keresztény politika, amit én folytatok, mert a keresztények örök elvein épül fel. Harcba szólítom az anyákat és apákat, mert az ember nem süllyedhet odáig, hogy tétlenül nézze sok tízezer kenyerétől megfosztott ember és gyermek pusztulását.


Rassay Károlyt beszéde végén percekig tartó lelkes tapssal ünnepelte a közönség.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98