Dtum
Login with Facebookk
1939 | Március

A MÁVAG építi és használja 99 évig a tiszaluci vízierőtelepet

Legutóbbi cikkünk óta az Öntözésügyi Hivatal megkapta a minisztertanácsi engedélyt a munka megindítására. Az építkezés tavasszal megindul. Ezt a munkát az Állami Gépgyár fogja végezni. Az Öntözésügyi Hivatal szerződést kötött a MÁVAG-gal, mely szerint az köteles két és fél éven belül teljesen, üzemképesen kiépíteni a tiszaluci erőtelepet. Az Öntözésügyi Hivatal egymillió pengőt fizet a MÁVAG-nak az építésért és további kétmillió pengő kamatmentes kölcsönt ad.

A MÁVAG kötelezi magát,
hogy az erőtelep kiépítéséig kilowatt-óránként négy fillérért ad áramot a Hivatalnak Diósgyőrről. A kiépítés után pedig kilowatt-óránként két fillérért fogja az öntözéshez szükséges áramot szolgáltatni.

Ezenkívül egymillió pengőt fizet
az Öntözésügyi a MÁVAG-nak az erőművel kapcsolatos öntöző víz szolgáltatásáért. Ez az összesen 4 millió pengős hozzájárulás a teljes építési összegnek mintegy kétharmadát fedezi. További kétmillió pengőt a MÁVAG fektet be a sajátjából. Ezzel szemben az erőmű tulajdonosa 99 évig a MÁVAG lesz.

A hatalmas építkezés legérdekesebb része azonban az,
hogy a tulajdonképpeni építést nem a MÁVAG végzi. A gépészeti berendezést valószínűleg a Ganznak fogják kiadni, az egyéb (mérnöki, föld és építési) munkákat pedig versenytárgyalás útján kívánja vállalatba adni a MÁVAG.

A 6 millió pengős tiszaluci vízierőtelep építése
Sabathiel Richard műegyetemi tanár tervei szerint indul meg.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Mi van Trockijjal? Mi van Trockijjal?
Ha dióhéjba foglalva ismertetni akarnánk Trockij életét a utolsó 7-8...
Pusztulnak a fekete macskák Pusztulnak a fekete macskák
A fekete macskák kezdenek ritkulni, elannyira, hogy ma már szinte...
Virágzó Agave americana Virágzó Agave americana
Az Agave americana (100 éves Aloe) virágzása a mi éghajlatunk alatt...
Üvegből készült bútorok Üvegből készült bútorok
A mindennapi használati tárgyak gyártásában az üveg ma már...
Bonnet francia külügyminiszter beszéde Bonnet francia külügyminiszter beszéde
Bonnet francia külügyminiszter vasárnap Gourdon városában a radikális...
Morzsák
A legdrágább autogramm Kolumbus Kristófnak egy levele volt, melyért...
Az elektron nagysága Az elektron nagysága
Az elektron-elmélet alapja az a feltevés, hogy az elektromos töltés...
Apróságok Apróságok
A Nemzeti Színház ugyan a korlátlan lehetőségek hazája, de amiről...
A levert orosz forradalom A levert orosz forradalom
Oroszországban a reakczió fölülkerekedett és kiméletlenűl legázol...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98