Dtum
Login with Facebookk
1939 | Március

Az újpesti Híres legyőzte távfutóinkat a MAC mezei versenyén

2. Csaplár, 3. Esztergomi, 4. Kelen

Borús időben, a rákosi rétek laza, homokos pályáján csaptak össze a kiváló magyar futók – ebben az évben először. Már az első viadal is nagy meglepetéssel végződött.

Senki se hitte volna, hogy a sokszoros mezei bajnok Kelen, az aprótermetű, szívós Esztergomi, a jó formában lévő Németh, Csaplár és az új távfutónagyság, a múlt héten fölényesen győzött Tarsoly versengéséből a hosszú távú mezei versenyeken jóformán vendégnek számító újpesti Híres László kerüljön ki győztesen.

A verseny távja 6000 méter volt, két kör a rákosi mezőn. Az első körben Tarsoly vezérkedett, remek hosszú lépéseivel mindig erősebb iramra serkentette az utána jövőket, de aztán a laza, homokos pályán hamarosan kifulladt és a második körben klubtársa, Esztergomi váltotta fel a vezetésben.

Már az első körben feltűnt, hogy milyen könnyedén mozog Híres. A második körben ugyan leszakadt, de aztán nagy lelkierővel újra felzárkózott a vezető Esztergomi-Kelen-Csaplár hármashoz.

A pálya a magas termetű újpesti fiúnak sem ízlett, másodszor is lemaradt, de nem olyan fából faragták, hogy egykönnyen elhagyja magát. Másodszor is elérte a vezetőket! Ezek mit sem sejtve csak egymásra vigyáztak.

Már csak ezer méter volt hátra, amikor Csaplár hátranézett és meglátta maga mögött. Köztudomású, hogy Híres nagyon jó finiselő. Csaplár szólt is az előtte nyugodta futó Kelennek és Esztergominak:
– Vigyázzatok, Híres van mögöttünk!

– Nem baj - mondta Esztergomi is, Kelen is és nem erősítettek az iramon. Rá is fizettek.

A cél előtt mintegy négyszáz méterrel a fiatal újpesti futó belevágott, minden erejét beleadta küzdelembe és csak Csaplár tudta átvenni iramát. Öldöklő küzdelem kezdődött a hórihorgas újpesti fiú és a zömök Csaplár között.

Már-már úgy látszott, hogy a MAC-ista rutinja győz, de a cél előtt ötven méterrel újra erősített a hallatlan lelkierővel küzdő Híres és általános meglepetésre elsőnek szakította el a célszalagot. A közönség lelkes ovációban részesítette harcos futásáért.

Részletes eredmény
:
1. Híres (UTE) 18:00.8 mp. 2. Csaplár (UTE) 18:02 mp. 3. Esztergomi (BSZKRT) 18.05.4 mp. 4. Kelen (BBTE). 6. Németh (MAC). 6. Tarsoly (BSZKRT).

Harmadosztályú ötös csapatversenyben: 1. UTE (Híres, Gulyás. Szigetváry II., Kiss, Keresztes). 2. BSZKRT. 3. MTK.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98