Dtum
Login with Facebookk
1939 | Október

Miért "mord" az öregedő paraszt?

Aki a parasztok között él, megfigyelheti, hogy fiatal korukban olyan gondtalanok és játékosak, mint az egészséges állatok, de ahogy öregednek, úgy változik komolyabbá az arcuk, negyvenen túl pedig olyan mogorvák, mint a láncon tartott medvék. Nem az a sajátos keménység jelenik meg az arcukon, ami az akarat és a kötelesség embereit, a katonákat, technikusokat, politikusokat, közigazgatási vezetőket jellemzi, hanem valami különös, merev mordság. A városi embernél ez a folyamat nem ilyen törvényszerű.

 

A városi gyerek komolyabb, mint a falusi, sőt jó része nevetségesen komolykodó, viszont az öregebb városi férfiak, még a nehéz munkával élő munkások is jobban el-elszórakoznak. Moziba, színházba, vagy legalábbis zenés kocsmába járnak. Az öregedő paraszt ellenben csak lakodalmak alkalmával szabadul fel egy kissé, ilyenkor mulatja ki magát, néha egész esztendőre. Azok a parasztok, akik minden vasárnap kocsmáznak, sőt hétköznap is pincéznek, éppoly kivételek a falvakban, mint ahogy a városi munkások között is csak néhány százalék issza meg minden szombaton a heti keresetét.

 

 

Persze kívülről a csendes tömeg nem látszik, éppúgy, mint ahogy az asszonyok közül is csak a rosszaknak van hírük, az erényesekről ellenben senki se beszél, mert sokan vannak, és nem érdekesek, hiszen nincs bátorságuk a "bűn"-höz. Különben a parasztok között tényleg csak a módosaknak és a kereskedőknek forog pénz a kezükön, a többi legfeljebb néha-néha "kirúg a hámból", de rendszeresen nem szórakozhatik. Aki sokat kocsmázik, elzüllik, és végül menekülni kényszerül, mert otthon éhen halna. Az ilyenek aztán bekerülnek a városok szemétdombjára és ínségkonyháira.

A szegény dolgozó paraszton, ahogyan az évek telnek, ahogyan a telek, nyarak folynak, mindig jobban-jobban úrrá lesz a munka és a gond. A munka a testet kérgesíti el, a gond a lelket. A játékos parasztlegények és lányok arcáról lehervad a mosoly, és helyette a fáradtság merevsége, a szigorúság és fukarság ráncai jelennek meg, ezek uralják a paraszti arcot. Nem osztályörökség a durva paraszti arc.

 

Meg kell csak nézni, a jobb módú parasztok lányainak milyen kedves, tiszta, gyermekien üde arcuk van, grófkisasszonyoké sem lehet különb. A fiúké már durvább, mert az állatokkal, a természettel való korai küzdelem, az emberkínzó munka hamarabb rávési letörölhetetlen jegyeit a legények arcára.

Még a humora is akasztófahumor a nehezen élő parasztnak. Önmagán gúnyolódik, vagy kor- és sorstársain, de a nevetése nem felszabadult életöröm, nem optimista kacagás, hanem keserű káröröm, csípős gúnyolódás, maró hitetlenség.

Az ésszerűtlen, barbár paraszti élet következménye ez. A természet és a társadalom kegyetlen nyomása nyomorítja el a paraszt testét és a lelkét. Télen alig mozog; üldögél, tanyázik a kemence mellett, és sokat alszik. Nem sportol, nem járkál, legfeljebb a jószága körül - ha van jószága - dolgozik egy keveset. Izmai elernyednek, teste ellomhul.

 

De ahogyan megjön a tavasz, hirtelen egy egészen más életformába kerül. Alig alszik valamit, éjjel a lovakat eteti, hajnaltól késő estig csetlik-botlik az eke, borona után, bukdosik a barázdában, cammog a süppedő lágy földben, estére dögfáradt. Ha meg napszámos, az ásó-kapa gyötri el.

 

Minden tavasz és minden új munkába kezdés szörnyű izomlázzal jár, amelyet el kell tűrni, nem szabad, nem lehet elkerülni. "Majd megszokja ez a kutya derék", mondja a szegény ember, és valóban, meg is szokja, de a kedvetlenség, fáradtság kiül az arcára, beivódik az idegrendszerébe, és átalakítja az egyéniségét. Gyerekei előtt, általában a fiatalabbak előtt a fáradhatatlan, kemény munkást kell adnia olyankor is, amikor már alig áll a lábán.

De a kitérést, a pihenést nem engedi a mai paraszti életforma sem. A föld és a természet parancsol, és az embernek engedelmeskednie kell. Amikor szántás ideje van: szántani kell, amikor vetés, kapálás, aratás, cséplés ideje van, azt mind csinálni kell, mert pár napi pihenés az egész évi kenyerét veszélyezteti úgy a napszámosnak, mint a dolgozó kisparasztnak.

Így kérgesedik el a testtel együtt a lélek is. A természettel nem lehet alkudni, a természettől nem lehet halasztást kérni, a természet könyörtelen azzal, akinek csak a saját ereje van. Még aki gépekkel dolgozik, jobban szembeszállhat vele, de a magyar parasztnak ma még engedelmeskednie kell. Örökké engedelmeskedni, és soha nem uralkodni: ez azonban felőrli az egyén lelkét.

 

Annál inkább is, mert a társadalom nyomása sem kisebb, mint a természeté. Állam, város, megye, község, bírók, csendőrök, jegyzők, végrehajtók mind-mind más oldalról szorongatják követeléseikkel, hogyan is emelhetné fel hát e mindig fáradt, mindig fuldokló szegény paraszt vidám nevetésre a fejét.

A gyerekek játszanak és mulatoznak, az öregek káromkodnak, sóhajtoznak és imádkoznak, mikor minek jön a sorja, és kinek hogy van a kedve; ez ma még a paraszti élet. A "paraszti egészség" meg, ha így haladunk, végül csak a beteg városi emberek képzeletében marad meg.

 

Veres Péter

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98