Dtum
Login with Facebookk
1939 | Október

A nyugati front erőviszonyai

London, október 29.
Londonban a háborunál is többet beszélnek arról, hogy beköszöntött a köd és a Csatornálról is ködös, viharos időjárást jelentenek. Az a körülmény, hogy London örök témája, az időjárás, ismét előtérbe kerül, nem jelenti azt, hogy az érdeklődés elfordult a francia-német határon várható eseményektől. Angliában ugyanis tisztában vannak azzal, milyen szoros összefüggés van az időjárás és a hadmüveletek között.


A londoni sajtó éppen ugy, minta párisi, a Reuter-ügynökség éppen ugy, mint a Havas-iroda több közleményben erőteljesen hangsulyozza, hogy számolni kell azzal , hogy a nyugati fronton átmenetileg szünetelnek a komolyabb akciók, mert az őszi esőzéseket zimankós téli idő váltotta fel és a hőmérő csaknem mindenütt fagypont alá süllyedt. A magaslatokon hó esik, a völgyekben pedig jeges zápor.

 

Az elmult hét dereka, különösen Ribbentrop beszédének elhangzása óta ugy a lapok, mint a tájékoztató minisztérium sokmillió példányban szétszórt helyzetjelentései előkészitik az angol lakosságot arra, hogy a németek rajtaütésszerű légitámadásokat fognak intézni a szigetország ellen. A közlemény hozzáteszi ehhez: Ugyanabban az órában, amikor a német légitámadások megkezdődnek, az angol és francia légihaderő, amely eddig nem használt bombákat felderitő utjain, hasonló erejü támadást indit a németországi katonai célpontok ellen.


A Reuter-iroda szombatesti jelentésében először közöl számszerü adatokat arról, hogy a szövetségesek milyen nagyságu haderőt összpontositottak a nyugati fronton. Eszerint 60 francia és 16 hadosztálynyi angol expediciós hadsereg áll a fronton. Ehhez csatlakozik a dominiumokból érkezett, már francia területen kiképzett négy másik expediciós hadosztály. Az angol lapok katonai szakértői hozzáfüzik ehhez az értesüléshez azt, hogy  a svájci határon 18 német hadosztály, Basel alatt pedig külön 15 német hadosztály áll.


A szakértők becsclése szerint az egész nyugati zárt fronton mintegy 78-84 német hadosztályt összepontositottak. A lapok közlik Hore-Belisha angol hadügyminiszter jelentését, amely kivonata a legfelsőbb haditanácshoz intézett jelentésnek. Ennek lényege az, hogy az elmult héten is szünet nélkül tartottak az angol csapatszállitások a Csatornán át Franciországba és igy az expediciós hadsereg létszáma egyre nő.

 

A nyugati fronton harcoló és Maginot-vonal mögött harcszerű kiképzésben részesülő angol katonákat nemcsak hadianyaggal és technikai eszközökkel, de élelmiszerrel és orvosi szolgálattal is Anglia látja el. A mai napig  -   végzi nyilatkozatát Hore-Belisha - 336.000 fontsterling nyült össze a Vöröskereszt céljaira. Ugyancsak a vasárnapi angol sajtó közli Morrison közélelmezési miniszter nyilatkozatás, amely szerint olyan zavartalanul és tömegesen érkeznek élelmiszerszállitmányok Angliába, hogy hosszabb időre eltekinthetnek a jegyrendszer tervezett bevezetésétől.


A háborus Londonnak egyébként legfrissebb eseménye: vasárnapra virradó éjszaka érkezett meg a nyugati frontról az angol fővárosba az első sebesültszállitó kórházvonat. 91 sebesültet hozott ez a vonat.  A sebesültek nagyrésze a francia-német határon elterülő erdőkben apróbb járőrcsatározásokon szenvedett kisebb-nagyobb sérüléseket, legtöbbnyire géppuskagolyótól. A kórházvonatot nagyszámu sebesültszállitó autó és minden kocsin két-két szakképzett vöröskeresztes ápolónő várja.


Angol-német légiharcról érkezett jelentés Londonba Skócia északkeleti partvidékéről. Egy német repülő szembetalálkozott angol vadászgéppekkel. A német gép még mielőtt megkezdhette volna a bombázást, vagy fegyvereit használhatta volna, zuhanni kezdett, mert géppuskagolyó találta. A lelőtt német repülőgép a tengerpartra zuhant, de nem gyulladt ki. Az angol repülők a német bombavető személyzetének megmentésére siettek. A két elől ülő pilótát ekkorra azonban már megölték a gépfegyvergolyótól szerzett sérülések, míg a harmadik pilótát, aki a lezuhanáskor sebesült meg sulyosan, az angolok kiemelték a gépből.

 

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A Csatorna a francia oldalról fényképezve Három francia páncélos felderítő repülőkkel az óceánon Az Ark Royal nevű angol repülőgép-anyahajó Őrség a Themzén egy londoni dokkban Egy angol repülőgép-anyahajót elsüllyesztő német tengeralattjáró visszatért a kikötőbe
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98