Dtum
Login with Facebookk
HIRDETÉS
1939 | Szeptember

Magyarország – Németország 5:1

A magyar válogatott jó összjátékkal biztos győzelmet aratott

Ünnepség

Pontban félnégy van. Sárosi és Sepan, a német csapat kapitányának vezetésével egymás mellett fut a pályára a magyar és a német csapat. Dörgő taps és éljenzés fogadja őket.

Felállnak a pálya középére. A katonazene eljátssza a német himnuszt. Aztán a magyar Himnusz következik. A közönség, mint egy nagy kórus, énekli a Himnuszt a zenekarral.

Megjelenik Dattilo is, az aprótermetű olasz játékvezető is, aki felemelt karral üdvözli a közönséget. Ő is tapsot kap. Aztán újra ünneplik a német válogatott csapat tagjait, akik nehéz időkben is tanúságot tettek a német-magyar sportbarátság mellett. Vége az ünneplésnek, kezdődik a játék.

Tízperces késéssel indul a mérkőzés, amelyre a következőképpen állanak fel a csapatok:
Magyarország: Tóth – Pákozdi, Bíró – Baróti, Sárosi III., Szalai II. – Kincses, Sárosi dr., Zsengellér, Dudás, Gyetvai.
Németország: Jakob – Janes, Schmaus – Kupfer, Goldbrunner, Kilzinger – Lehner, Gellesch, Schön, Sepan, Pesser.

Kincses és Zsengellér gólja

Zsengellér indítja el a labdát és nyomban magyar támadósorozat alakul ki. Sárosi III. ragyogó fejessel küld előre egy labdát, majd Sárosi dr. éles lövését Jakob felkapja.

A 4. percben itt az első magyar gól. Dudás labdáját Gyetvai elől taccsra mentik, a balszélső dobja be a labdát. Sárosi dr. fejeli és az odarohanó Kincses két lépésről élesen a hálóba lövi. 1:0-ra vezetünk. Nagy az öröm. Tóthnak akad munkája. Megnyugtató, mennyire biztos kezű a szegedi fiú.

Előbb Pesser hosszú átadását kapja el a német belsők elől, majd Goldbrunner kellemetlenül éles lövéssel teszi ártalmatlanná. A 7. percben újabb gólt érünk el. Dudás hozza fel a labdát, két német védőn is átjut.

Pontos átadása megint Gyetvai elé száll, a szélső azonnal továbbítja a kitörő Zsengellér elé és a középcsatár éles lövése pontosan ugyanabba a sarokba jut be, ahova az előbb Kincses talált be. 2:0.

Egetverő éljenzés hajrázás. Zsengellér remek szöktetésekkel és fejesekkel véteti észre magát, a hátvédünk is belelendülnek. Bíró pompásan szerel, de Pákozdy is feltűnően nyugodtan, egészséges lábbal rombolja szét a német támadásokat.

A 28. percben Tóth hosszú, kifutással, tigrisugrással kapta el a labdát Schön elől, majd két perc múlva Sárosi dr. pompásan szökteti Kincsest és a beadott labdából Zsengellér úgy lő, hogy Jakab csak a kapufa segítségével védi a bombát.

A következő támadást a németek vezetik, de ez is a kapufán végződik. Bíró engedi el Sepant, az átadást Gellesch lövi kapufára.

Már félórája játsszanak a csapatok, amikor Szalai kezelése miatt szabadrúgási irányát Janes a tizenhatos sarkáról és a híres „bombázó” lövése a jobb sarok felett rúg el. Az „ijedségre” pompás magyar támadás alakul ki.

Pákozditól nem tudják elvenni a labdát, a hátvéd messzire benyomul a német térfélre, hosszan előrevágott labdáját Sárosi villámgyorsan Zsengellérhez továbbítja, majd Dudáshoz kerül a labda, a balösszekötő remekül lő, már gólt kiáltanak, de a labda megint csak a kapufán csattan.

Váratlan gólt érnek el a németek. Schön viszi a labdát, Sárosi III. elesik, a német center a szabadon álló Lehnerhez passzol. Tóth is kifut a kapuból és a német jobbszélső az üres hálóba vágja a labdát. 2:1-ra vezetünk.

A félidő hátralévő perceiben megint csak mi támadunk, Zsengellér, majd kétszer egymásután Sárosi dr. lő, úgy, hogy könnyen gólt érhettünk volna el.

Már 3:1

A második félidőben mindjárt Sárosi tör előre, de a kifutó német kapus elveszi a labdát. Az 5. percben újabb magyar gól. Sárosi dr. átadja a labdát Kincsesnek, akinek lövését visszatartóztatja a kapufa, Sárosi dr. újra lő, most az egyik német hátvéd lábát érintve a labda Zsengellérhez kerül, aki közelről bevágja a harmadik magyar gólt. 3:1.

Erre erőteljes német támadás következik, Tóth kifut és lábbal veszi el a labdát Gelleschtől. Sárosi dr.-t kornerra szereli. Zsengellér szökteti Gyetvait, beadását Kincses tiszta helyzetben mellé fejeli.

Schön jó helyzetbe kerül, mellé céloz. Most a három belső csatár: Dudás, Sárosi, Zsengellér úgy játszanak a labdával, mint a – Ritz testvérek. Ide-oda adogatják a labdát a közönség tapsol.

Fölényes támadás, aztán lassított film

A 27. percben Gyetvai elfut, mindjárt beadja a labdát a fedezetlenül álló Zsengellér elé, aki közelről sarokba helyezi a labdát (4:1) Feltartóztathatatlan magyar csatársor. Mint a villám, úgy cikázik a labda Zsengellér, Dudás, majd megint Zsengellér lábáról a német kapus kezébe.

Ezután következik a végeredmény, az ötödik gól. Ebben az akcióban mind az öt csatár „benne” volt. A végén Zsengellér közelről a kapusba lövi a labdát, amely onnan visszapattan Dudáshoz és a másik pillanatban a labda már bent táncol a német hálóban.

A többi már lassított filmhez hasonlít, itt-ott mozognak egy kicsit a játékosok. Schön veszélyeztet egy kicsit a magyar kapu előtt, aztán mi jövünk fel és a utolsó percek – a végelgyengülés jeleit mutatják.

A csapatok megint felállnak a pálya közepére, a közönség tapsol, a zenekar a Rákóczi-indulót játssza, a német-magyar válogatott mérkőzést 5:1 arányban megnyerték. Szép, fair, lovagias, végig sportszerű küzdelem volt.

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
A magyar válogatott Zsengellér Gyula
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Tolsztoj Leo  (Születésének hetvenötödik évfordulóján.) Tolsztoj Leo (Születésének hetvenötödik évfordulóján.)
Az a dús fehér szakállú, orosz paraszt-daróczba öltözött aggastyán,...
Vasúti kocsik tisztán vasból Vasúti kocsik tisztán vasból
Mintegy húsz év előtt Svájczban kezdték a vasúti kocsikat először...
A rendőrség elkobozta a szociáldemokrata pártkongresszus határozati javaslatait A rendőrség elkobozta a szociáldemokrata pártkongresszus határozati...
Vasárnap délelőtt kezdődött a szociáldemokrata párt háromnapos...
Venizelosz európai körutján vasárnap Londonba érkezett Venizelosz európai körutján vasárnap Londonba érkezett
Venizelosz görög miniszterelnök négynapi párisi tartózkodás után...
Ebédlőjének csillárjára felakasztotta magát Palánk Gyula ny. Máv...
Vasárnap délután a Baross tér 20. számú ház egyik második emeleti...
Hivatalba lépett a Tildy-kormány Hivatalba lépett a Tildy-kormány
Az új kormány megalakult. A megalakulás azoknak az elvi szempontoknak...
Az elkábított angol lány titka vagy humoros detektívregény a pesti Scotland Yardon Az elkábított angol lány titka vagy humoros detektívregény a pesti...
Olyan ügyben nyomozott a budapesti rendőrség, amely szóról-szóra...
Gőzüzemű műkőgyár Nagy-Kőrösön Gőzüzemű műkőgyár Nagy-Kőrösön
Örömmel jelentjük, hogy a mészhomok kő-gyártás eszméje rohamosan...
A Ferencvárosi Vasutasok tekecsapatának sikere A Ferencvárosi Vasutasok tekecsapatának sikere
Egy évvel ezelőtt, amikor a Ferencvárosi Vasutasok tekeszakosztálya...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98