Dtum
Login with Facebookk
1940 | Április

Budapesten vasárnap estig mindenki megkapta zsír-és cukorjegyét!

Vasárnap reggel megjelentek Budapesten az újonnan bevezetetett zsír- és cukorjegyek! Hétfőtől kezdve már csak ezekkel a jegyekkel lehet zsírt és cukrot vásárolni. A főváros VIII. ügyosztálya Rosta tanácsnok és Csanády főjegyző vezetésével már napokkal ezelőtt felkészült az élelmiszerjegyek forgalomba hozatalának napjára és a rendelettel, valamint a falragaszokkal egyidőben, megindult az 1.110.000 zsírjegy és cukorjegy kikézbesítése.

A főváros VIII. ügyosztálya Illyefalvy Lajosnak, a statisztikai intézet érdemes igazgatójának segítségével szervezte meg az élelmiszerjegyek bevezetésével járó hivatalokat. A Németvölgyi-út 46. sz. alatt levő iskolában állították fel az élelmiszerjegy központi nyilvántartó hivatalát, amely Illyefalvy vezetése alatt áll. A város területét 123 kerületre osztották, mindegyikben egy-egy nyilvántartási fiók dolgozik. A központban 80, a körzetekben két-három tisztviselő látja el a munkát, ugy hogy a belügyminiszter engedélyével a főváros 300 uj tisztviselőt alkalmazott az élelmiszerjegyek adminisztrálására.

Illyefalvy statisztikai gárdája már hetekkel ezelőtt elkészítette a lakosság nyilvántartását és ezeket kiosztották a 123 körzetbe. A kereskedőknél leadott élelmiszerjegyeket a Németvölgyi-úti központba kell a kereskedőknek beszolgáltatniok és ezek elszámolása alapján kérhetik majd a zsír és a cukor kiutalását. A kinyomtatott fehér- és szürkeszínű, egyelőre három hétre szóló élelmiszerjegyeket az uj hivatal központja már kiosztotta a körzetekben és a kiosztásra a főváros kötelékébe tartozó mintegy 2000 főnyi tanszemélyzetet használták fel.

Három nap óta az előkészületek miatt nem tartottak tanítást a fővárosi iskolákban, ugy, hogy vasárnap reggel pontosan megkezdődhetett a kikézbesítés.

Vasárnap reggel 8 órakor a fővárosi tanítók kézhezkapták a körzetükbe eső házak listáját, a lakók számára kiosztott élelmiszerjegyeket és azokat a táblákat, amely minden házban kifüggesztésre került, és amelyen fel van tüntetve, hogy a ház lakói melyik körzet élelmiszerjegy-központjához tartoznak. A házgondnokok és a házfelügyelők a jegyeket azután továbbadták a lakóknak.
Ujságunk kérdést intézett az élelmiszerjegyek kiosztásával kapcsolatban Csanády főjegyzőhöz, aki a következőket mondta:
Bár nagyon rövid idő állott rendelkezésünkre, a főváros szervezete mégis pontosan működött és vasárnap estig mindenki kézhez kapta cukor- és zsírjegyét. Az eddig beérkező jelentések szerint a kikézbesítés csaknem mindenütt megtörtént és a legnagyobb pontossággal bonyolódott le. Ezentul 300 uj tisztviselő feladata lesz az élelmiszerjegyek beszerzése és kiosztása!
Minden jegyen három szelvény van és hétfő reggeltől kezdve már csak ezeknek a szelvényeknek ellenében szolgáltatnak ki zsírt és cukrot az üzletek.

Minden szelvény egy-egy hétre szól! A későbbi keltezésű szelvények falhasználása korábbi időpontban tilos, ellenben a fel nem használt szelvényeket a lejárat napjától számított két héten belül be lehet váltani.

Az intézkedés a magánháztartások szükségleteire vonatkozik. A főváros vezetősége falragaszokon közölte a közönséggel az uj rendszerrel kapcsolatos tudnivalókat. Mindazok, akik legkésőbb hétfő délig nem kapják meg élelmiszerjegyüket, jelentkezzenek annál a körletnél, amelynek címe lakóhelyük kapuján fel van tűntetve és ott kellő igazolás után
átvehetik jegyeiket.
Vasárnap az esti órákban a legnagyobb rendben be is fejeződött az élelmiszerjegyek kikézbesítése s holnap már életbe is lép Budapest területén az uj rendszer.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98