Dtum
Login with Facebookk
1940 | Április

Rövidek

A Vatikán lapja nyugtalanitónak tartja Molotovnak Romániára vonatkozó kijelentéseit
Vatikánváros, március 30.
(Havas.) Az Osservatore Romano foglalkozik Molotov beszédével. Sztalin szócsövének Bukarest irányában tett kijelentései – irja a lap – rendkivül sulyosak. Amidőn már azt lehetett hinni, hogy Szovjetoroszország is egyik kezese lesz a balkáni békének, Moszkva ragaszkodik hivatalos kérdések felvetéséhez. A lap ezután rámutat arra, hogy amikor a Balkánon fennálló ellentéteket el akarják altatni, Szovjetoroszország szőnyegre hozza Besszarábia kérdését, bár ebben a kérdésben Románia elhatározta, hogy fenntartja intranzigens magatartását.

Quislingák adták át a trondhejmi öblöt a németeknek

Stockholm, április 14.
Az Österundban megjelenő Laenstindingen nevű lap kérdezi, hogyan tudtak a német hajók elhaladni a tronhelmi öblöt őrző erőd előtt? A lap szerint az erős visszatartotta a német egységeket mindeddig, amig a Quisling–kormány az ellenállás feladását el nem rendelte. Amikor a Nygaardvold–kormány ellenintézkedése megérkezett, már tulkéső volt. (MTI.)

Moszkva cáfolja, hogy a német csapatok Murmanszkból indultak Norvégiába
Moszkva, április 14.
( Szovjetorosz Távirati Iroda.) A Daily Telegraph és a Morning Post angol, valamint a Lietuvos Aidas litván lap közölte, hogy a német csapatok Murmanszkból szállitották Narvikba. A német csaptok a lapok Narvika. A német csapatok a lapok szerint már előzetesen Murmanszkban tartózkodtak.
A Szovjetorosz Távirati Irodát felhatalmazták annak közlésére, hogy  a lapok hiradásai nem felelnek meg a valóságnak és kihivó jellegű kitalálások.

Stanley: ,,A civilizáció nem élné túl a szövetségesek vereségét…”

London, április 21.
(Stefani.) Stanley hadügyminiszter az este rádióbeszédet mondott, amelyben kifejtette, hogy ez a hábou kemény lesz, de Angliának feltétlenül meg kell nyernie, mert a civilizáció nem élné tul a szövetségesek vereségét.

,, Németország minden fegyvere erejét felhasználja, hogy letörje az ellenállást”

Stockholm, április 21.
A svéd sajtó vasárnapi jelentése szerint Falkenhorst tábornok, a norvégiai német csapatok főparancsnoka uj felhivással fordult a norvég néphez. A felhivás rámutat arra, hogy a német kormány Haakon királynak és a Nygaardsvold-kormánynak békejobbot nyujtott, de azok gőgösen elutaistották azt. Németország most teljes fegyveres erejét felhasználja, hogy minden ellenállást letörjön, amely a német megszállásal szemben bárhol mutatkozik.

Cvetkovics: Jugoszlávia fegyverrel is megvédené határait
Páris, április 21.
(Havas.) Cvetkovics jugoszláv miniszterlenök a Paris Soir-nak adott nyilatkozatában megállapitja:  ,,határaink bármely veszélyeztetése készen találna, hogy fegyverrel védjük meg azokat. Nagyon meg vagyunk elégedve, hogy kereskedelmi kapcsolataink Franciaországgal a fejlődés utján vannak és reméljük, hogy a baráti kapcsolatok továbbra is fennmaradnak."

 

A jugoszláv miniszterelnök a külpolitikai kérdésekre vonatkozóan hangsulyozta, hogy Jugoszlávia külpolitikáját 1939 szeptember 4-én pontosan meghatározták és ezt az elhatározást még jobban megvilágitotta a Balkánszövetség értekezletének hivatalos közleménye. ,,Semlegesek vagyunk – hangsulyozta a minsizterelnők – meg akarjuk őrizni teljes semlegességünket. Kijelentettük, hogy egyetlen szomszédunktól sem kivánunk semmit, de ugyanakkor azt is hangsulyoztuk, hogy semmi esetre sem mondunk le semmiről mások előnyére”.

 

A hónap fontos katonai és diplomáciai eseményei távirati stílusban

1. hét

Francia haditanácsot tartottak Weygand bevonásával. - Reynaud utasitásaival Weygand vasárnap visszautazott közelkeleti hadseregéhez. - A haditanács határozatait a francia-angol ellentámadás nyitányának tartják. - Tengeri ütközetet várnak Északon. - Törökország flottatámaszpontokat ajánlott fel a szövetségeseknek a Fekete-tengeren.

2. hét
Délkelet-Európa a gazdasági háboru középpontjába került. - A ,, csendes háboru” uj szakasza: a Baltikumtól a Balkánig megkezdődnek a nyugati szövetségesek gazdasági hadmüveletei. - Angol miniszter magyar beszéde Magyarországrólhangzott el a londoni rádióban.

3. hét

Vasárnap változatlan hevességgel tombol a tengeri csata Narviknál. - A németek elsülyesztettek egy angol cirkálót és három tengeralattjárót, az angolok hét német torpedóromboló pusztulását jelentik. – A német véderő főparancsnokság: ,,Az ellenség és a mi veszteségeink nem tekinthetők át véglegesen…” – Belgiumban katonai őrizet alá helyezték a minisztériumokat, katonai épületeket és a rádióleadóállomásokat. - A Balti-tengert is elzárták az angolok.

4. hét
Bombákkal támadták a német repülők a partraszállást angol csapatokat. - 50.000 főnyi szövetséges expediciós hadsereg szállt partra Norvégiában nehéztüzérséggel és tankokkal. - A délnorvégiai hadmüveleteket a franciák, az északiakat az angolok irányitják. - Az angol csapatok már együtt harcolnak a norvégekkel. - Járőrök cirkálnak Stockholm utcáin, a kikötőben hadihajók horgonyoznak. - Elutazott a jugoszláv küldöttség Moszkvába.

5. hét
Délkelet-Európa foglalkoztatta a szövetségesek haditanácsát. - A német csapatok előrenyomultak Norvégiában. – London jelenti: Störennél megállitották a német előretörést. - Visszautasitja a francia sajtó Ribbentrop vádjait. -  Angol katonai szakértők a Norvégiában tomboló ,,heves, elkeseredett és veszteségteljes ütközetekről” számolnak be.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Molotov, szovjet külügyi népbiztos Quisling Nygaardsvold-kormány Murmanszk kikötője Falkenhorst tábornok Cvetkovics jugoszláv miniszterenök
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Műjégpálya lesz Budapesten Műjégpálya lesz Budapesten
A magyar korcsolyázó-sport fellendítése szempontjából szükség volna...
Lombikokból születik meg az új birodalom! 2. rész Lombikokból születik meg az új birodalom! 2. rész
A második német afrikai gyarmat megteremtése 1881-ben történt, amikor...
Móricz Zsigmond Móricz Zsigmond
Ugyanekkor azonban megdöbbentett valami más, ami túl van a...
Bécsi sporttársainkról. (Levél a szerkesztőhöz) Bécsi sporttársainkról. (Levél a szerkesztőhöz)
A két hét előtt Prágában szerepelt athletáinktól hallottam, hogy a...
A négust tapintatosan távozásra kérte fel a svájci kormány A négust tapintatosan távozásra kérte fel a svájci kormány
A francia sajtó a csalódás hangján ír a tegnap lezárult genfi...
Buharin börtönben Buharin börtönben
1916. áprilisában Stockholmban letartóztatták és börtönbe zárták...
Néhány szó a ruházati közszállításról Néhány szó a ruházati közszállításról
A közszállítások, melyeket mult évben vállaltunk, közel állnak a...
Lesz-e  az országházban Honfoglalás? Lesz-e az országházban Honfoglalás?
Meggyőződést szerzendő, az országház építését ellenőrző bizottság...
Apróságok Apróságok
A Budapesten székelő diplomáciai karban érdekes változás készül....
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98