Dtum
Login with Facebookk
1940 | Február

A blokád miatt rosszabbodott az angol-olasz viszony

Páris, február 25.
(Magyar Távirati Iroda.) A nyugati nagyhatalmak katonai és diplomáciai magatartása arra vall, hogy Páris és London kormányai ostromzár megszigortitását vették tervbe. Az egyes államokkal szemben az ellenőrzés terén eddigelé gyakorolt enyhébb és szemet hunyóbb módszereket előreláthatólag éberebb és erélyesebb eljárás fogja felváltani.

 

Az angol-olasz tárgyalások, amelyek a hét folyamán kevés hiján megszakadtak, ezzel a kérdéssel szoros összefüggésben állnak. Párisi jól értesül körök szerint Olaszország a nyugati hatalmak elnéző magatartása következtében jelentékeny mennyiségű szénszállitmányokat kapott Németországtól az Atlanti óceánon át. Ez a helyzet tovább nehezen lesz fenntartható.


Bastianini London olasz nagykövet, aki pénteken Rómába utazott, hir szerint olyan inditványokat vitt magával, amelyek a kérdésnek az olasz kereskedelmi érdekek szempontjából is elfogadható megoldását teszik lehetővé.


Az uj angol-norvég árucsere egyezmény megkötése francia felfogás szerint a szövetségesek kereskedelmi politikájának nagy sikerét jelenti. London és Osló kereskedelmi kapcsolatainak uj szabályozása szerves része  a szövetségesek ostromzár politikájának.


Oslói táviratok szerint a brit haditengerészet máris ostromzár alá helyezte Murmanszkot és a jegestengeri szovjet vizeket. Ennek közvetlen célját a szovjet kikötőben horgonyzó német hajók ellenőrzése adja meg. A szövetségesek tengerészeti köreiben megbizható értesülésekkel rendelkeznek arról, hogy  Murmanszk kikötőjében számos német hajó horgonyoz. Anglia feltétlenül mag akarja gátolni tovább, hogy németország hadianyagot vagy buvárhajókat küldhessen Szovjetoroszországnak.


Francia politikai körökben lehetségesnek tartják, hogy a jegestengeri ostromzár a Finnországnak szánt segélynyujtás gyakorlati keresztülvitelében is uj fordulatot fog eredményezni. Hivatalos francia helyen elhangzó kijelenetések viszont arra vallanak, hogy az angol hajóraj egységeinek a Jeges- tengeren történt megjelenése - amelylyel az ostromzár-háboruban uj fejezet kezdődhetik - nem jelenti szükségképpen a nyugati hatalmak és Szovjetoroszország diplomáciai viszonyának megszakitását. Sem a londoni, sem a párisi szovjet nagykövetek nem készülnek elhagyni állomáshelyeiket.


A sajtó az Északi-Jegestenger körzetében fontos események bekövetkezésére számit.


Az Excelsior stockholmi jelentése szerint ott számolnak azzal, hogy az északi vizeken tengeri ütközetre kerül sor. Ugy látszik - irja a jelentés - hogy a Szovjetunió, valamint Németország ezeken a vizeken érdekeinek védelmére készül és a két nagyhatalom meg akarja gátolni Nagybritanniát abban, hogy az események irányitását magához ragadja. Egyébként ugy látszik, hogy Németrészről komolyan kezdenek aggódni a svédországi érckészletek szállitásának nehézségei miatt.


A Petit Parisien szerint a brit hadihajóknak Murmanszk előtt való megjelenése máris hatást gyakorolt Szovjetoroszországra. Moszkva kezdi megérteni a figyelmeztetéseket és a szovjetsajtó Londonnal és Párissal szemben most kissé lejjebb szállitotta hangját.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98