Dtum
Login with Facebookk
1940 | Április

Új otthont kapnak a vitorlázórepülők a Hármashatárhegyen

A napfényes kora tavaszi vasárnap délelőtt feketéllettek a Hármashatárhegy útjai a tető felé kúszó autók és gyalogosok százaitól, fent pedig a friss szélben csattogó zászlók között a köves hegyoldalon, mint elfáradt hatalmas lepkék pihentek a karcsú vitorlázógépek, amelyek előtt egyenruhás cserkészek és repülök vontak sorfalat.

A Magyar Aero Szövetség pilótaotthon- és hangáravató ünnepsége első ízben gyűjtötte egybe mindazokat, akik a magyar aviatika iránt érdeklődnek, olyan létesítmény felavatására, amely a Horthy Miklós Nemzeti Repülő Alap-hoz befolyt nemzeti adományokból épült.

Pattogó indulók hangja mellett érkezik Horthy István, a Magyar Aero Szövetség elnöke, Varga József iparügyi miniszter, Bornemisza Géza és Kánya Kálmán volt miniszterek, báró Wlassics Gyula, Lukács Béla, Antal István és Bonczos Miklós államtitkárok, Karafiáth Jenő főpolgármester.

Megjelent Prém Lóránt, az OTT ügyvezető-alelnöke, vitéz Barabás Emil altábornagy, vitéz Tárczai-Felicides Román miniszteri osztályfőnök, Papp Antal, a Magyar Cserkész Szövetség országos elnöke, és a magyar repülés és közélet számos kiválósága.

A fehéren és zölden csillogó új pilótaotthon előtti emelvényről először vitéz Ulrich Hugó, a Cserkész Szövetség társelnöke ismertette a hármashatárhegyi vitorlázórepülő-telep fejlődését, majd Horthy István mondott ünnepi beszedet s avatta fel az új huszonkét személyes pilótaotthont és repülőhangárt.

Alig hangzott el a vitorlázórepülők köszönete, amelyet Kemény Sándor pilótanövendék tolmácsolt, a felhőktől tarkított égbolton megjelent a budaörsi repülőtérről vontatásban érkező Pettendi János, aki egy „M 22” típusú vitorlázógépen 150-200 kilométeres sebességgel ragyogó műrepülést mutatott be az indítódombra gyűlt közönségnek.

Ezalatt az overallos repülők egymásután hozzák a starthelyre a cserkészrepülők, a Pamutipari SC, a Gamma-repülők és a repülőalap gépeit. Kihelyezik a vontató-kötelet, felcsattan a vezényszó és hamarosan fehérleni kezd a pesthidegkúti hegyek völgykatlana a köröző, suhanó, ívelő gépmadaraktól, amelyek között feltűnik az első repülésre bocsátott „Meise”-féle egységes típusú olimpiai versenygép elkeskenyedő, hosszú sirályszárnya is.

Laikus és hozzáértő pedig egyformán üti össze tapsra a kezét. Ez az a pillanat, amikor mindenki sajnálja, hogy nem lehet repülő, vagy fogadkozik, hogy holnap már nekilát a tanulásnak.

Az erdőkből friss földszagot hoz a szél, az aranyozott szélű felhők között pedig emelkednek, buknak és keringenek a hófehér madarak még akkor is, amikor a lassan szétoszló közönség előtt már eltakarja őket a hegy.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Horthy István mondja az ünnepi beszédet Az új pilótaotthon a hármashatárhegyi fenyvesek között vitorlázórepülő a megnyitón
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Hogyan játszák ki a vendéglősök az Árvizsgáló Bizottságot Hogyan játszák ki a vendéglősök az Árvizsgáló Bizottságot
Az Árvizsgáló Bizottság a mult hó elején é a mult hó végén nagy...
Rippl-Rónai József kiállítása Rippl-Rónai József kiállítása
Még nem is olyan régen történt, hogy Rippl-Rónai József képei mély...
Miből fizetjük az új „államalapítást”? Miből fizetjük az új „államalapítást”?
Itt az ideje, hogy közgazdasági szempontból is foglalkozzék a...
Fellendülhet a baromfi- és tojásexport Fellendülhet a baromfi- és tojásexport
A magyar baromfi- és tojásexport lebonyolitására 1,500.000 pengővel...
A moziról A moziról
Mindössze néhány megállapítást szeretnék tenni itt a filmről. Úgy...
Az Alföld öntözésének gazdasági jelentősége Az Alföld öntözésének gazdasági jelentősége
Az 1937. évi XX. tc. az öntözéses gazdálkodás lehetővé tétele...
A Budapesti (Budai ) Torna-Egylet futó csapata A Budapesti (Budai ) Torna-Egylet futó csapata
Az elmult esztendőben rendezett csapatversenyek közül különösen a...
A Zeppelin II. katasztrófája A Zeppelin II. katasztrófája
Gróf Zeppelin, a ballonok kormányozhatóságának makacs és zseniális...
A kolozsvári állatkiállításról A kolozsvári állatkiállításról
Kolozsvárott jól sikerült állatkiállítást rendezett az erdélyi...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98