Dtum
Login with Facebookk
1940 | Augusztus

Rövidek

Svájci lapok az 1918-as magyar és az 1940-es román elképzelésről Erdély határát illetően
Zürich, augusztus 4.
Az összes svájci lapok idézik a Pester Lloyd szombati vezércikkét, amely a Károlyi-kormány és az antant között 1918 november 13-ikán Belgrádban megállapitott demarkációs vonalat állitja legkisebb mérvű követelésként Romániával szemben. A lapok ezt a követelést egybevetik az állitólagos román javaslatokról szóló hirekkel és megállapitják, hogy a két felfogás között rendkivül nagy, szinte áthidalhatatlan ür tátong. (KH.)

A hindu kongresszuspárt elutasitja az alkirály javaslatát
Kalkutta, augusztus 11.
(NST) Amig a hindu kongresszuspárt hivatalos képviselői továbbra is teljes hallgatása burkolóznak Linlithgow alkirály nyilatkozatával kapcsolatban, a párt sajtója általános támadást intéz az angol politikai ellen s a legjujabb londoni igéretet ,,óriási csalásnak” minősiti. Kongresszusi körökben azt mondják, hogy ha a kongresszus vezetősége nem felelt azonnal Linlithgow ajánlatáram ez kizárólag elutasitást jelent.


Tiso és Tuka látogatása

Budapest, augusztus 14.

Dr. Tiso szlovák államelnök látogatása Hitler vezérnél

Hitler Adolf, Ribbentrop német külügyminiszter jelenlétében fogadta dr. Tiso József szlovák államelnököt. Az államférfiak között folytatott megbeszélés a két állam között uralkodó baráti viszony jegyében folyt le.

 

Dr. Tuka Béla szlovák miniszterelnök Salzburgban

Budapest, augusztus 14.

Dr. Tiso József németországi látogatásával egyidejűleg dr. Tuka Béla szlovák miniszterelnök is részt vett a Salzburgban tartott állampolitikai tárgyalásokon.


,,Hadászati háromszöge” akar teremteni Washington
Washington, augusztus 18.
(Német Távirati Iroda.) Az ,,Evening Star” a nyugatindiai angol támaszpontok átengedéséről szóló tárgyalások bejelentésével kapcsolatban azt irja, hogy az Egyesült Államok kormánya főként egy trinidadi támaszpont iránt érdeklődik, hogy a kubai Guantanomo és a puerto-ricói támaszponttal együtt hadászati háromszöget teremtsen a Panama-csatona védelmére.

 

Az ,,Evening Star” utal továbbá arra, hogy az Egyesült Államok kormánya már régóta törekszik a Panama-öbölben (San Domingo köztársaság) egy további támaszpont létesitésére. Mint jelentik, Wilsob nagykövetet azonnali különtárgyalás megkezdésére oda el is küldték.

Japán és Ausztrália diplomáciai kapcsolata
Tokió augusztus 18.
(Reuter) A japán külügyminisztérium közli, hogy Japán és Ausztrália között képviseletet létesitenek. Az első ausztráliai követ japánban Sir John Greiglatham, a commonwealth legfelsőbb birája lesz.

Jelentést tettek Károly királynak a turnuszeverini tárgyalásokról

Róma, augusztus 18.
Bukarestből jelenik a Stefani Irodának: Károly király szombaton fogadta Gigurtu miniszterelnököt, Manoilescu külügyminisztert és Pop Valár meghatalmazott minisztert, a Magyarországgal folyó tárgyalásokra kiküldött román bizottság elnökét, aki pénteken este Turnu-Severinből a magyar küldöttség javaslatával visszatért Bukarestbe. A javaslatra Bukarest a két küldöttségnek Turnu-Severinben hétfőn tartandó ülésén fog válaszolni. Minisztertanács vagy koronatanács összeüléséről nem tettek közlést. Pop miniszter vasárnap utazott ujra Turnu-Severinbe. (MTI)

Bullitt az általános hadkötelezettség bevezetését sürgeti
Washington, augusztus 18.
(Német Távirati Iroda.) Bullitt, az Egyesült Államok volt franciaországi nagykövete egy philadelphiai tömeggyülésen azt állitotta, hogy Anglia leverése nagy veszélyt jelentene Amerikára Németország és Japán részéről. Éppen ezért hangoztatta az általános hadkötelezettség bevezetésének szükségességét, valami azt, hogy Amerika adjon el torpedórombolókat Angliának. A szónok a tömeget felszólitotta, rendezzen tüntető felvonulást a parlament előtt ilyen értelmű határozat elfogadásának érdekében. (MTI)

Singaporeba szállitották a sanghai angol csapatokat

Sanghai, augusztus 25
(Német Távirati Iroda) Ma Singaporeba szállitották a brit csaptok maradékát is, a Seaforth-Highlander ezredet és 200 helyben toborzott ujoncot. Az eddig Kinában állomásozott csapatok hozzátartozói utban vannak Ausztráliába. (MTI)

A hónap katonai és diplomáciai eseményei távirati stílusban
1. hét
Róma: „Biztositva van a gyors és békés magyar- román megegyezés”. - A dobrudzsai vita megoldása már csak egész rövid idő kérdése. - Olasz-angol tengeri csata Rhodos közelében? - Liverpool mellett egy olajkikötőt bombáztak a németek. - Amerika közbelép, ha Holland- Indiát japán invázió fenyegetné. - Hazahívják az Angliában élő japánokat. - Chirchill szerint még nem mult el a német betörés veszélye.

2. hét

Bolgár-román királytalálkozó a dobrudzsai kérdés megtárgyalására. - Hatalmas légicsata tombol a Csatorna fölött. - Sikeres német légitámadás Portland hadikikötő ellen. - Az olaszok folytatták előnyomulásukat Brit-Szomáliában, repülőik sikerrel támadták a brit védelmi erdőrendszert. - Ujabb tengeri csata zajlott az olasz és angol hajóhad közt az északafrikai partok mentén. - Churchill rövidesen nyilatkozik az angol alsóházban. - A francia kormány utasitására Indokina ellenáll, ha Japán megtámadja.

3. hét
Uj, hatalmas német bombatámadás Anglia ellen: szombaton éjszaka is sikeres támadást intéztek a németek Dél- és Közép-Anglia kikötői, repülőterei és ipartelepei ellen. - A lelőtt angol gépek száma 92-re emelkedett. - Angol repülők bombázták Dortmundot és Brüsszelt. -„Az Anglia felé vezető ut a halál utja lett”- irja a német sajtó. - Az olasz csapatok folytatták előnyomulásukat Brit-Szomáliában. - A tiencini engedményes területről is kivonultak az angolok. - Brazilia kisajátitja egész tengerpartját.

4. hét

Román tárgyalóbizottság jön Magyarországra? - Hóry András jelentést tett a turnuseverini eseményekről. - A német és olasz követek hosszabb megbeszélést folytattak Teleki miniszterelnökkel és Csáky külügyminiszterrel. - „A tengelyhatalmak támogatják Magyarország területi igényeit Romániával szemben” - irja az olasz sajtó. - Japán áttér a tekintélyi államrendszerre.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Lord Linlithgow Hitler kezet fog Tisoval Dr. Tuka a német protokollfőnök, Dörnberg báró kíséretében Guantanamo Az első ausztráliai japán követ Ion Gigurtu Manoilescu William C. Bullitt Singapore címere
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98