Dtum
Login with Facebookk
1940 | Február

Dr. Hoffmann Edith: Szinyei Majálisa

Jan Huizinga legújabban egy vastag könyvben fejtegeti azt a gondolatát, hogy az ember alapjában véve játékos lény, homo ludens. Játékosság, hogy társaságokat alapítunk s játékosság, hogy ünnepi vacsorákra gyűlünk össze s ezeken a lakomákon egyikünk mindig a szónok szerepét ölti magára, avval a leplezetlen óhajjal, hogy a többinek tessék. Játszunk reggeltől estig, alacsonyabb és magasabb rendű játékokat. A nagy hollandi gondolkodónak igaza van: cselekedeteink nagy részében valóban a játékos ösztön a mozgató erő, akár magányosan, akár többedmagunkkal engedjünk ennek az ösztönnek.

Nekem is van egy kedves játékom, lélektani játék: Szinyei Majálisa előtt szoktam játszani hosszú évek óta. Azt próbálom, magyarokon és idegeneken, hogyan hat rájuk a Majális és ebből igen érdekes tanulságokat merítettem már. A Majális számomra az emberek fogékonyságának eleven mérője.

Magyaroknál szinte matematikai pontossággal következik be, hogy aki hajlékony és haladó szellemű, az bizonyos szenvedéllyel szereti a Majálist, aki nem az, az a Majálistól épúgy idegenkedik, mint teszem Ady költészetétől. Mindkettő miatt sokat csatáztam már, főként fiatalabb koromban s leginkább nálamnál idősebb urakkal. Nem mintha ezek az emlékeim egészen 1873-ig nyulnának vissza, abba az időbe, mikor a Majális merőben új volt s a csatározás körülötte természetes. A különös éppen az, hogy a Majális csorbítatlan fiatalsággal még ma is épúgy bőszíti a megálló szellemeket, mint húsz vagy hetven évvel ezelőtt.

 

S ez az érdekeltekre nézve annál idegesítőbb, mert bizonytalanul érzik, hogy a hiba esetleg bennük is lehet: hetven éves újdonság nem lehet ma már olyan merőben új, hogy botránkoztató lehessen. S valóban úgy is van, hogy itt az örök ellentétről van szó, a fiatalon is ósdi szellem tiltakozásáról a mindenkori fiatalság ellen, mégha az már régen a multé is. S mivel vadmodernséget emlegetni - tudják - nevetséges volna, tiltakozásuk csak meg nem indokolható idegenkedésben s némely, helyt nem álló kifogásban nyilatkozik meg.

 

A Majális hallatlan zsenialitását bizonyítja, hogy az aggresszív fiatalságnak kijáró ellenszenvvel, vagy pedig rajongással lehet reá még ma is reagálni, s a történeti dokumentumot megillető szemlélet még ma sem általános vele szemben. Csak nem régen bizonygatta előttem valaki, a saját szellemének modernségébe szerelmes, jólismert hanglejtéssel, mintha legalább is Picassot dicsérte volna, hogy a Majális neki kedvenc képe.

A magyaroknál azonban még érdekesebb az idegenek magatartása a kép előtt. Ők persze nem szellemük haladó voltáról tesznek tanúságot, hiszen külföldön általában szélsőségesebb művészethez szoktak, mint mi s ezért ők valóban a dokumentumot látják a Majálisban.

Hosszú múzeumi pályámon sokszor volt alkalmam a legkülönfélébb külföldieket végigvezetni képtáraink termein. Eltekintve azoktól, akik a képeknek háttal fordulva tűrik a magyarázatot s csupán egy törekvésük van, kijutni végre az utcára, - az átlag műveltségű látogató rendszerint a kis népek művészetének kijáró, közömbösen udvarias érdeklődéssel halad végig a modern képtár első termein. De a Szinyei-teremben pillanatok alatt színt vált.

Az eucharisztikus kongresszus alkalmából Pesten járt a francia karmelita kolostorok tartományfőnöke, egy rendkívüli műveltségű és szellemű fínom úr. Tartózkodó megjegyzéseiből az első termekben nem tudtam még megismerni. Lassan közeledtünk a Szinyei-terem felé. A Majálist már a küszöbről megpillantotta s csendes arca hirtelenül megélénkült. Felbuggyanó izgalommal sietett feléje.

 

Meleg és kérdő tekintetet vetett reám s egy elcsudálkozó "oh"-val fedezte fel az évszámot. A kép jelentőségéről már nem is kellett volna sokat mondanom. Ettől fogva úgy beszélgettünk a magyar művészetről, mint régi jó barátok. Pár héttel később, pesti barátaim kérésére, egy tenyeres-talpas külföldi fiatal művészet-történészt vezettem, akinek a vakságánál csak az elbizakodottsága volt nagyobb.

 

Részletekbe menő magyarázatomat elképesztően fölényes és gúnyos kérdéssel rekesztette el: "Ugyan! Hát a Manet Déjeuner-je melyik évből való?" Hiába mondtam neki, hogy csak a tárgy hasonló s Manet képe ugyan tíz évvel korábbi, mint Szinyeié, de nyoma sincs rajta plein air kérdéseknek, melyek komolyabban 1870 körül merültek fel Manetnál s csak a Majális után egy évvel, 1874-ben oldódtak meg. Hogy a Majális, akár Manet, akár Monet egykorú munkái mellett a plen air probléma teljesebb megoldását jelenti, meg nem értette s a kép is, meg a magyar művészet további évtizedei is hidegen hagyták. Úgy váltunk el egymástól, mint ellenségek.


Itt két különösen mély nyomot hagyó látogatás emlékét idézem, de nem két egyedül álló esetét. Idézhetnék más példákat is. Ez a kétféle magatartás szimptomatikus. Bizonyos, hogy ez előtt a kép előtt az idegen sokkal többet árul el magából, mint azt, hogy először látott műremek tetszett-e neki vagy sem. Valami csodálatos lelki folyamat révén azonosítja a képet a magyarral általában s a Majálison keresztül tudatossá válik benne, hogy rokonszenves-e neki a mi népünk vagy nem.

 

Érzelmi hozzáállása szerint aztán vagy egyszerű ténymegállapításnak vagy értelmetlen és a tényeket elferdítő, ellenszenves hencegésnek fogja fel a magyarázatot. Megértő és indokolt lelkesedésnek vagy elfogult ömlengésnek az abból kivilágló állásfoglalást. Szinte hihetetlen, hogy egyetlen kép ilyen határozott színezetű érzelmeket váltson ki valakiből; de akik zenével foglalkoznak, megmondhatják, hány idegen szerette meg a magyart nagy zeneszerzőink művein keresztül.

Hogy a képnek és a magyarságnak az összekapcsolásával mennyire igazam van, azt az is bizonyítja, hogy tapasztalatom szerint sok olyan külföldi, aki a Majális előtt mondjuk Ťbeváltť s azon keresztül már megfelelő figyelemre méltatta a későbbi mestereket is, a látogatás végén, anélkül, hogy erre bármimódon felszólítanám, mintegy belső gondolatmenetét követve vagy attól a vágytól hajtva, hogy a benne felgyült különféle benyomást összegezze, mond nehány szót a magyar jellemről. S már meg sem lepődöm, mikor szószerint visszatérő fogalmazásban ezt hallom: "Maguk mind olyan nagystílűek!" Érdekes, hogy különösen svédektől hallottam több ízben ezt a szót.

Hiszen magunk nagyon jól tudjuk, hogy nálunk nem minden és nem mindenki egyformán nagystílű, de itt ez most nem is lényeges, az a fontos, hogy a külföldiből, ki részleteket nem lát s csak az általános benyomás alapján ítél, a Majális - melyet a magyarság hiánytalan kifejezőjének érez - ezt a szót hívja ki.

A színek merész, szinte vakító és mégis oly muzsikálóan kellemes együttese, az elrendezés szabadsága és plein air képeknél oly szokatlanul zárt rendje, az előadás úri biztonsága és mégis hanyag tartása, az érzés perzselő melege és mégis könnyed, tartózkodó derűje, az egész képnek a komponálás tényével a hagyományokhoz ragaszkodó, a plein air megoldásával mégis egyénien új utakon járó szelleme, kristálytiszta gondolata és nagyvonalú lelki tartalma, meghökkentő és lenyügöző hatást gyakorol a szemlélőre. A magyar sok tulajdonsága közül a legmegnyerőbb jellemvonásokat itt mind sűrítve találja együtt egyetlen képen. Vallomás ez a kép: a Mersék ősi törzsének sarja tesz benne tanúságot fajtájának örök tulajdonságairól.

 

Mert ilyen volt a magyar régen, ilyen volt Szinyei korában és ilyen ma is. S e képen keresztül az elbűvölt idegen megsejt valamit abból a varázsból, melyet a magyarság gyakorolt mindazokra, akik a századok folyamán idevetődve, nem voltak többé képesek innen elszakadni s örökre letelepedve ezen a földön, egy végtelen rokonszenv jogán, szinte átmenet nélkül magyaroknak tudták magukat. Mindezek érzelmi állásfoglalásának értelmét és megfejtését adja a Majális.

Különös, egyszeri vegyüléke a legellentétesebb sajátságoknak ez a nép. Ha külföldi barátaim kérdésére a magyar jellemet boncolom, többször felelik, hogy ez vagy az a vonás megvan az ő népükben is. Lehet. De az összeállítás társtalan, mint ahogy a Majális palettája is társtalan és semmivel sem rokon. Az a rózsaszín, az a lila, az a bársonyos barna, tudom, megvan más festőknél is, de nem ebben az együttesben és nem ilyen megejtően tüzes zöld színbe ágyazva.

 

Shakespeareről mondták, hogy ha a Földünk elpusztulna s csak az ő művei maradnának fenn, meg lehetne belőlük ismerni az egész emberiséget, - a mi Arany Jánosunkról, hogy költészete a magyarságnak tükrözné hiánytalan képét. Szinyei Majálisa, ha nem is a magyarság hiánytalan lényegét, de azt mindenesetre megőrizné, ami benne a legnemesebb s e csodálatos kiválasztás útján egyszersmind bűvös erejét is. És az idők távlatán át, sok ezer év mulva újra felhangzana az elragadtatás szava: Ez nagystílű nép volt.

De egy mű, amelynek jelképi értéke van, eszményképpé is válhat s van vélemény, amely kötelez. Mindnyájunknak törekednünk kell arra, hogy lehetőség szerint megközelítsük azt a jellemképet, mely az idegenekre oly nagy hatással van.

Szinyei halálának huszadik évfordulóján emelem poharamat a Majális szellemének örök életére!

  Serlegbeszéd a Szinyei Merse Pál Társaság ünnepi lakomáján, 1940 február 10-én.

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
A szerb dinasztia válsága A szerb dinasztia válsága
Hosszabb idő óta jönnek már oly hirek Szerbiából, melyek alkalmasak...
A BKE háziversenye A BKE háziversenye
A Budapesti Korcsolyázó Egylet vasárnap tartotta meg második...
A Move Egri SC házi úszóversenye A Move Egri SC házi úszóversenye
A váratlanul beköszöntött tavaszi időjárás tette lehetővé, hogy a...
A pengőbankjegyek októberben kerülnek forgalomba A pengőbankjegyek októberben kerülnek forgalomba
Az uj valutáról szóló törvény tudvalevően ugy intézkedik, hogy a...
Hajviselet és fejdisz Hajviselet és fejdisz
A divatos toilette-ek különlegessége, a müvészi izléssel...
A hatvani 100 km-es motorverseny A hatvani 100 km-es motorverseny
Poros, rossz állapotban levő úton folyt le a TTC hatvani 100 km-es...
Hétszeres halálos ítélet Bécsben Hétszeres halálos ítélet Bécsben
Több heti tárgyalás után a napokban befejeződött a bécsi...
A jövő háborujának hadi autója A jövő háborujának hadi autója
Tiz esztendő még a mi életünkben is elenyésző csekélység az idő...
Éter és őséter Éter és őséter
Ezen a címen tette közzé nagynevű hazánkfia Lénárd Fülöp legújabb...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98