Dtum
Login with Facebookk
1940 | Január

Márai Sándor: Blériot

Anzani, a mótor építője, pitymallatkor ébredt. Megnézte az órát: hajnali három volt. Kiment a tengerpartra, a szelet kémlelte, a dagály csattogó hangjait figyelte. A csatorna fölött már napok óta északi szél járt. De éjfél után elült a szél; a tenger most, a hajnali órában, sötétszürke volt.

Hirtelen mozdulattal, ahogy csak megszállott pillanatokban cselekszik az ember, hátsó nadrágzsebébe nyúlt, elővette pisztolyát és a levegőbe sütötte. A pisztolylövésre felébredtek a munkások. A sátorhoz siettek, olajozni és szerelni kezdték a repülőgépet. Néhány pillanat multán előlépett Blériot is; sápadt volt, kialvatlan, beretválatlan, a mankóra támaszkodva járt, mert néhány nap előtt lezuhant és megütötte térdét.

- Indulhatsz - mondta Anzani.
- Igen - szólt s nehézkesen bemászott a gépbe.

Anzani és a munkások szótlanul álltak körülötte. 1909 július 25. napját írták. Vasárnap volt. Párizs, London, Franciaország, Anglia, a világ még aludt. Csak a tengeren mozgott még egy sötét pont: az „Escopette” nevű torpedóhajó volt ez, amely a tervek szerint hivatva volt a csatornán átvezető útvonalon kísérni Blériot-t A hajó már elindult és éles szirénabőgéssel üzent a partnak. A fedélzeten ott állott Blériot felesége is.

A repülő mentőövet kötött derekára. A gép könnyen szállott fel, négykilométeres kört írt le Sangatte felett Akkor visszaszállott a földre. Blériot kihajolt a gép kosárüléséből, s egy matróztól megkérdezte, merre van Dover? Iránytűt nem vitt magával. Anzani únszolta, induljon már; de Blériot emlékezett hogy a Daily Mail pályázati feltételei szerint nem indulhat napfelkelte előtt. Egy órával később. 4 óra 40 perckor csakugyan elindult.

Az „Escopette” akkor már messze járt a tengeren. E percekben fölkelt a nap. Blériot később így mondotta el a percek történetét: Rendkívül ünneplés és megható volt” Tulajdonképpen ez minden, amit útjáról mondani tudott. 4 óra 40 perckor indult útnak, a gép könnyen és biztosan szállott fel, nekiiramodott a pitymalló levegőégnek, alacsonyan szállt a tenger fölött.

Találomra repült az angol tengerpartok felé, ösztöne szerint, abba az irányba, amelyet a matróz mutatott. Nem látott semmit, csak vizet és eget. Üde, fényes nyári reggel volt. Mire gondolt?... Arra, hogy az „Escopette” itt lesz valahol a közelben. Arra számított, hogy most bizonyosan megnyeri a Daily Mail ezerfontos díját, amelyet a nagy angol lap a csatorna első átrepülője számára tűzött ki.

Arra gondolt, hogy ellenfele és vetélytársa. Latham, az angol repülő, aki elkeseredetten pályázik a díjra, alszik még. Arra, hogy mi lesz, ha átrepüli a csatornát... Aztán arra, hogy mi volt: az elmúlt évekre, amikor a műhelyben pepecselt, az első sikerekre és bukásokra. Három év előtt építette az első gépet. Addig gépkocsikat épített és szerelt Billancourtban.

Aztán egyszerre megszállotta valami: hitte, hogy akik előtte kísérleteztek, nem áldozták életüket hiába, hitte, hogy az ember ind repülni, nincs többé anyagi akadálya a sokezer éves álom megvalósításának, hogy drótokból, bádogból és robbanómótorból összetákolt gép elviszi az embert fellegekbe. Megépítette első gépét és lezuhant. Aztán megépítette a másodikat: az is lezuhant. Aztán pénzt kapott, s Anzani melléje szegődött. Most már sokan repültek, Angliában is.

Levasseur, Latnam gépének építője, hitt benne, hogy át lehet repülni a csatornát. S annyi építgetés, bukdácsolás most csakugyan itt repül e fénylő, meleg június hajnalban, a csatorna felett repül, már elhagyta a francia partokat, repül a büszke és gőgös angol sziget felé! Ami Napoleonnak nem sikerült, talán sikerül most, percek multán Blériotnak: partra száll Dover mellett, s Anglia megszűnik sziget lenni!... Erre gondolt. Aztán keskeny, fehér csíkot látott a látóhatár mentén, a szíve megdobogott. Az angol partok mészszikláit látta. Most már tudta, hogy a lehetetlen sikerült, átrepülte a csatornát.

Harminchét perce repült már. Most megismerte Dovert. Elrepült a Szent Margit rakpart fölött A Dovertől északra fekvő réten, könnyen és nehézség nélkül leszállott. Az angol parti őrség parancsnoka később ezt jelentette feljebbvalóinak: „Ma hajnalban, 5 óra 18 perckor elrepült fölöttünk repülőgépével Blériot. Alacsonyan és nagyon gyorsan repült. Soha nem láttam még ilyen sebességet.” (A gép 60 kilométeres gyorsasággal repült.) Pásztorok és városi őgyelgők siettek az érkező felé.

Blériot ezt mondta franciául: „Sajnálom, hogy nem tudok angolul.” Udvariassága e pillanatban igazán világtörténelmi volt. A drótnélküli távíró akkor már elvitte Párizsba a hírt Latnam felébredt, s amikor meghallotta, hogy Blériot útja sikerült, sírva fakadt. Fife, a Daily Mail szerkesztője száraz, rövid táviratban jelentette olvasóinak, hogy Blériot Dovertől északra egy réten leszállt, s megnyerte a nagy lap ezerfontos díját.

A francia köztársaság elnökének azonnal jelentették a nagy eseményt s elhatározták, hogy a nyertest becsületrenddel tüntetik ki. Időközben az „Escopette” is megérkezett Doverbe. Blériot-t megölelte a felesége, s kijelentette, hogy legközelebb ő is átrepüli férje társaságában a csatornát.

A világ éljenzett, kiáltozott, majd idegesen megremegett a hírre. Az első táviratok nyomán áhítatos elfogódottság ülte meg a lelkeket. Egy korabeli magyar lap ismerteti a nagy esemény részletelt, majd ezt a megjegyzést fűzi hozzá: „A repülőgépek tökéletesedni fognak, s a kormányozható léghajóról, erről az utópiáról, szó nem esik többé. Blériot repülése után többé senki nem kételkedhetik annak valóságában, hogy a levegő meghódításáért folytatott harcban, sok áldozat után bár, az ember győzött.”

Ez volt az alapérzés, amely e pillanatokban megejtette a világot. Ez az érzés jogos volt, álomszerű, valószínűtlen. Senki nem tudta egészen pontosan, mi történt a harminchét percben, amíg Blériot összedrótozott gépén a levegőben lebegett, Calais és Dover között. Foch marsall, a világháború nagy francia hadvezére, nem hitt a repülés katonai jelentőségében. Turisztikai játékszernek tartotta Blériot gépét. Ma pontosabban látjuk az esemény jelentőségét.

E harmincegy év alatt megváltozott az embereknek a földről, önmagukról, sorsukról alkotott öntudata. Ez az öntudat azelőtt szilárd volt, földi, rögzített. Most lebeg, mint a gép, amely minden pillanatban itt zúg fejünk fölött, amint elrepült két földrész között, s ugyanakkor félelmesen elválasztja az embereket.

Már tudjuk, hogy a föld a miénk, s nagyjából ismerjük külzetét, mert a repülőgép lefényképezte Ázsia mocsarait, Afrika őserdeit, Ausztrália sivatagjait, Amerika hegycsúcsait és Európa titkos szögleteit. Ismerjük a földet, s tudjuk, hogy a mi birtokunk. Harminc év előtt még nem tudtuk ezt ilyen bizonyosan. Akkor az ember még kíváncsi és szemlélődő vendég volt a földön. Ma házigazda. Az alapérzésnek e különbözését Blériot-nak köszönhetjük.

De a gép megtanított arra is, hogy sorsunk felelőssége egyedül a miénk. A gép uralkodik ma városok, embermilliók sorsa, országok végzete, az európai és amerikai civilizáció, tehát a napnyugati műveltség sorsa fölött. Harmincegy év előtt, egy szikrázóén fényes júliusi reggelen, Anglia megszűnt sziget lenni, s napjaink történelme bizonyítja, mennyire megszűnt az lenni, mily keserves-aggályos igyekezettel kénytelen részt venni a kontinens sorsában.

Harmincegy éve mult, hogy a magános ember ott lebegett, a csatorna fölött, s nemrégiben már megnyitották Amerika és Európa között az első rendes kereskedelmi repülőjáratot. A világ kicsi lett, hála a gépnek, sorsa veszélyesebb, félelmesebb, titokzatosan és nagyszerűen emberibb és ugyanakkor ijesztően embertelenebb. Blériot, ha tudja harmincegy év előtt, visszafordul-e? És mi, akik tudjuk a következéseket, visszafordulhatunk-e? Nem súgja-e egy hang, amely az iszonyat és szorongás hangjainál is erősebb, hogy az egyetlen út, nem súgja-e egy hang, megszólalt minden kutató lelkében, aki sorsot adott az embereknek, ezt az egy szót, ezt a legemberibb szót: „Mégis!”

Mert a lelkekben mélyen ég ez a szó, amely egyszerre végzet és szabadulás. Mégis, az út, az égen át, a föld felett, a csillagok alatt, egy új emberiesség, új honfoglalás felé. Ez az út, a szárnyas paripán, a csillagok alatt, a honfoglalás útja, mint egykor királyfi útján: az új basa felé, amely egészen kicsi lesz, hála a gépnek, akkora csak, mint a földgömb. S szűk területén elfér egyetértésben él egy család: az emberiség.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Bleriot mérnök, feleségével együtt, a mint a repülőgép motorja előtt balra állanak Blériot Lajos, a világhirü aviatikus Louis Bleriot Bleriot Lajos, a mint az angol parton találkozik a feleségével, a ki boldogan megcsókolja a férjét Az aeroplag. Blériot, a hirneves franczia aviatikus és gépszerkesztő legujabb találmánya Kiválóan érdekes ez a kép, a mely Blériot Lajost abban a pillanatban ábrázolja, a mint gépével angol területen le akar szállani Blériot repülőgépével a levegőben
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98