Dtum
Login with Facebookk
1940 | Június

Esterházy herceg díjai

Herceg Esterházy Pál három ötezerpengős díjat tűzött ki a Képzőművészeti Társulat kiállításaira beküldött festmények és szobrok jutalmazására. Az egyik díj legalább kétalakos szoborkompozícióval pályázható meg. Mindenesetre örvendetes ösztökélője lesz szobrászainknak. A másik két díj azonban olyan módon kívánja befolyásolni festészetünk alakulását, amelyet nem tartunk szerencsésnek.

Az egyiket történelmi festmények, a másikat zsánerképek nyerhetik el. Az adományozó kijelentette, hogy e díjakkal a történelmi és zsánerfestés feltámadását kívánja elősegíteni, valójában tehát a magyar festészetnek ama korszakát, mely a századfordulóval lezárult.

Hasonló óhajtások néha-néha már a hercegi adomány előtt is felbukkantak. Nem találtak meghallgatásra. Nem sikerült a kassai nemzeti kiállítással kapcsolatban az a kívánság sem, hogy a beküldött művek lehetőleg a bevonulás tényét ünnepeljék, ami szintén a történelmi festészet feltámasztására irányuló kísérlet volt.

A történelmi festészetet és a zsánert a naturalizmus és impresszionizmus irtotta ki. De nem hozta vissza az expresszionizmus sem. Ma széles e világon sehol sem festenek történelmi és zsánerképeket. Abból az egyszerű okból, mert a mai festőket ez a két irányzat nem érdekli. De nem kívánja a mai közönség sem, ha közönség alatt azokat értjük, akik együtt éreznek a művészet fejlődésével és legalább lélekkel mellette állanak.

A millenniumi idők történelmiségét ma nem lehet felidézni. A primitív rétegek zsánerképigénylése pedig nem terjed túl az ujságrajzokon és képes-levelezőlapokon. A festőket ma nem témakörök, hanem a kifejezési módok izgatják. Ha ma emberi történések ábrázolására kerül a sor, e tárgy kevésbé fontos, mint az ábrázolás mikéntje.

Akár jól vagy akár rosszul van is ez - ennek vitatását az olvasóra bizzuk, de így van és ezen a helyzeten a herceg nagylelkű adománya aligha fog változtatni. Az eredmény legfeljebb az lesz, hogy a tárlatokon ezentúl mindkét irányban gyönge kisérletezések fognak felbukkanni, mert az elmúltat a művészetben sikeresen visszavarázsolni nem lehet.

Azok, akik a hercegnek e két díj adományozását tanácsolták, tévedtek. Klebelsbergnek sokkal hatalmasabb befolyással sem sikerült visszafelé fordítani a művészet szekerét.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98