Dtum
Login with Facebookk
1940 | Május

Ideiglenesen internálták a németeket Angliába

London, május 13.

Mint hivatalosan jelentik, a brit kormány felhatalmazást adott arra, hogy ideiglenesen internálják mindazokat a 16 és 60 év között lévő német és osztrák férfiakat, akik a keleti tengerparton Wight szigettől egészen a skóciai Moray- öbölig elterülő sávon laknak.

 

A rendelkezés kiterjed valamennyi tengerparti grófságra az említett pontok között, kivéve a londoni rendőrségi kerületet. Kiterjed továbbá Perth és Inverness skóciai városokra is. Minden más nemzetiségű 16 és 60 év között levő bármely idegen férfi az említett körzetben.

1. köteles naponta személyesen jelentkezni a rendőrségen,
2. nem használhat magán gépjárművet vagy kerékpárt,
3. este 8 órától reggelig 6 óráig nem hagyhatja el lakását.


Hozzáteszi a hivatalos jelentés, hogy az intézkedések szigorát később enyhíteni fogják, mihelyt a körülmények megengedik. Katonai hatóságok felfogása szerint fontos, hogy minden intézkedés megtörténjék arra az eshetőségre, ha a németek megkísérelnék, hogy ejtőernyős csapatokat szállítsanak a földre.


Nem szabad megkockáztatni, hogy ebben az esetben az ellenrendszabályok kémek miatt meghiusuljanak.


Hozzávetőleges becslés szerint a rendelkezés által érintett egyének száma: mintegy 3000 ellenséges és mintegy 11.000 egyéb külföldi.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98