Dtum
Login with Facebookk
1940 | Március

Keglevich Ilona grófnő pernyertes lett a Keglevich- féle örökös ügyében

Négyév óta foglalkoztatja a bíróságot az a per, amelyet Rey Volpe Mária indított gróf Keglevich Ilona, férjezett Bárczay Ferencné ellen. Gróf Keglevich Ilona és annak első házasságából született leánya, gróf Batthyány Ilona végrendelet alapján birtokába jutottak gróf Keglevich Pál földbirtokból és más értéktárgyakból álló örökségének.

A végrendeletet Rey Volpe Mária megtámadta és keresetében előadta, hogy Gróf Keglevich Pál alapvégrendelete szerint őt, mint a váratlanul elhunyt gróf menyasszonyát, a vagyona 65 százaléka illeti meg és nem állott fenn az az utólagos végrendelet, amelyet a gróf Keglevich Pál röviddel 1936 április 17-én történt elhalálozása előtt tett.

Továbbiakban előadta, hogy az utólagos végrendeletben Keglevich Pál nem érvénytelenítette az első számu végrendeletét és ennek folytán az első bír érvénnyel. Bárczay Ferencné gróf Keglevich Ilona, valamint leánya, gróf Batthyány Ilona ezzel szemben azt adták elő, hogy a gróf egész hagyatéka őt, mint nővérét illeti, mert a második számu végrendelet olyan törvényes formák között jött létre, amely hatálytalanná tette az alapvégrendeletet.

A kaposvári törvényszék a legszélesebb körű bizonyítási eljárást folytatta le és a kihirdetett ítélet szerint a bíróság Rey Volpe Mária keresetét elutasította és Bárczay Ferencné, valamint leánya pernyertesek lettek. Az ítélet még nem jogerős.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Melyik volt előbb: a tyúk vagy a tojás? Melyik volt előbb: a tyúk vagy a tojás?
Horner Jakab angol vallásos író ily czímű népszerű munkáját...
Hindenburg kiáltványa Hindenburg kiáltványa
Hindenburg vezértábornagy a napokban kiáltványt bocsátott ki, mely a...
A tramofon A tramofon
Érdekes ujitást vezetett be a londoni villamos-társaság a forgalom...
Nemzetközi kerékpáros pólómérkőzés Münchenben Nemzetközi kerékpáros pólómérkőzés Münchenben
A müncheni kerékpáros egyesület nagy ünnepély keretében nemzetközi...
Apróságok Apróságok
Megható jelenetek játszódtak le vasárnap délelőtt Budapesten a...
A párisi kiállitás mozgó járdája A párisi kiállitás mozgó járdája
A ki csak napokra megy Párisba, az már az első nap után le tesz a...
Karinthy Frigyes - Az Ember és a Kép Karinthy Frigyes - Az Ember és a Kép
(Feszült csend után a körfüggöny közepéből hirtelen kipattan és a...
Farkas Zoltán - Az Ernst-múzeum kiállítása
Czóbel Béla a mai magyar festészet élén haladóknak egyik...
Ibsen epilógusa a Vígszinházban Ibsen epilógusa a Vígszinházban
A költő zárószava, amelyben megvonja a saját élete s általában az...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98