Dtum
Login with Facebookk
1940 | Szeptember

Harminc rózsadombi villába tört be a „rácsfeszítő” Raposán

A rendőrség elfogta a rózsadombi villák fosztogatóját, Raposán Ottó 31 éves rovott multú szíjgyártó segéd személyében. A nagyerejű Raposánt az alvilágban „rácsfeszítő” néven ismerik, mert a betöréseit rendszerint úgy szokta elkövetni, hogy a villák ablakait elzáró rácsot puszta kézzel szétfeszíti és az így támadt nyíláson bújik be a lakásokba.

Raposán nemrég szabadult ki a börtönből, ahol öt évet ült. Mint kiderült, szabadulása után előkelő lakást bérelt a Várban, az Országház- utca 10. szám alatt és innen járt éjszakánként a Rózsadombra betörőkalandjaira. Elfogatásakor 30 rendbeli villatörést ismert be.

Kifosztotta Litteráti Ervin alezredes villáját, még pedig négyszer egymásután és összesen 15. 000 pengő értékű tárgyat vitt el. Betört még Rajz Béla kúriai bíró, dr. Láng Lajos felsőházi tag. Bartók Zoltán vezérigazgató, dr. Olay Ferencné miniszteri tanácsos özvegye, Vajda Tódor egyetemi tanár, dr. Dalmady Zoltánné, dr. Köves Jenőné és mások villájába.

Az ellopott értéktárgyakat zálogházakba vitte, a cédulákat pedig menyasszonya útján eladogatta. A rácsfeszítő Raposánt a rendőrség letartóztatta.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98