Dtum
Login with Facebookk
1940 | Szeptember

A római tárgyalások

Róma, szeptember 22.
(Német Távirati Iroda) A Duce vasárnap délben bucsulátogatáson fogadta Ribbentrop birodalmi külügyminisztert. A több mint egy óráig tartó szivélyes megbeszélésen Ciano gróf olasz külügyminiszter, valamint Mackensen nagykövet és Alfieri olasz nagykövet is résztvett.
(MTI.)

Róma, szeptember 22.
(Német Távirati Iroda) Ribbentrop birodalmi külügyminiszterrel vasárnap délután kevéssel 6 óra előtt hagyta el különvonatán az olasz fővárost, hogy Berlinbe visszatérjen. A Führer kiküldöttjéért Ciano gróf külügyminiszter ment a Villa Madamába és innen a pályaudvarra kisérte. A német és olasz zászlókkal diszitett több kilométer hosszu utvonalon Róma lakossága sűrű sorfalat alkotott és a két szövetséges állam elhaladó külügyminiszterét minduntalan felhangzó kiáltásokkal éltette. (MTI)

Róma, szeptember 22.

(Stefani.) Ribbentrop német birodalmi külügyminiszter 12 óra 30 perckor Ciano gróf kiséretében a Palazzo Veneziába ment, hogy bucsut vegyen a Ducetól.


Ribbentrop külügyminiszter 13 óra 30 perckor zártkörü villásreggelin vett részt a Golf-Körben, majd 18 órakor elhagyta Rómát, hogy hazatérjen Németországba. (MTI.)

A német sajtó a római tárgyalásokról
Berlin, szeptember 22.
(Német Távirati Iroda.) Vezető német lapok megállapitják, hogy a római megbeszélések alapossága és szivélyessége a végtelenségig fokozta a Nagybritanniában uralkodó politikai kaszt idegességét és a legkülönbözőbb találgatásokra adott okot arról, amit Londonban „ a szerepek megosztásának” neveztek.


Churchill urnak és embereinek azzal a megállapitással is megkönnyithetjük a jövőjükre vonatkozó jósolgatást - irja a Berliner Börschen-Zeitung -, hogy ahhoz a feladathoz, amelynek végrehajtását a tengelyhatalmak maguk elé célként kitüzték, hozzátartozik a versaillersi salak kitakaritása Európából és a katonai leszámolás Angliával. Olyan folyamat, amelynek sikere felől nincs többé kétség.


A lap a továbbiakban hangsulyozza, hogy az olaszok fölényben vannak az egész Földközi-tengeren.


Amig a Themse partján rejtvényeket fejtenek, Rómában döntéseket hoznak és Németország és Olaszország cselekszik a csatatereke, mind szárazföldön, mind tengeren, mind levegőben. (MTI.)

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Ciano és Ribbentrop Egy mai kép a Palazzo Veneziáról
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Magyarország – Németország 1:1 Magyarország – Németország 1:1
Félhárom előtt öt perccel lépett pályára meggypiros, magyar címeres...
Újabb aranybánya Alaskában?
Amerika újonnan fölfedezett aranybányájában, Alaskában az...
Bárány legyőzte a német Heinrichet és a svéd Wernert Bárány legyőzte a német Heinrichet és a svéd Wernert
Az egri úszók németországi túrájának második versenynapja újabb...
Tyukászok furfangja Tyukászok furfangja
Szemesnek áll a világ! Régi mondás, mellyel még ősapáink biztatták...
A budapesti Pasteur-kórház A budapesti Pasteur-kórház
A magyar fővárosban régóta működik már a Pasteur-intézet, dr. Högyes...
A német birodalmi választások A német birodalmi választások
Az 1903-ban összehivott német birodalmi gyűlést a császár a mult év...
Erzsébet királyné emléke Kolozsvárott Erzsébet királyné emléke Kolozsvárott
Kolozsvár város elhatározta, hogy a város legszebb pontjára, a...
Vissza Amerikából Vissza Amerikából
Nagy nyomoruságban érkezett márczius 25-ikén 120 kivándorló Fiuméba....
Fűstszinű harisnya, fekete kesztyű, crèpe de chine cipő, üveggyöngygarnitura s legyező a legujabb párisi divat Fűstszinű harisnya, fekete kesztyű, crèpe de chine cipő,...
Azokról az apró, de jellemző divatrészletekről referálók, amelyek...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98